A Katedra nyelviskola ismét Superbrand lett

A Katedra 40 városban működtet saját intézményt
A Katedra 40 városban működtet saját intézményt

Idén hatodik alkalommal kapta meg a csúcsmárka minősítést a Katedra nyelviskola. Az intézmény először 2008-ban kapott ilyen típusú kitüntetést, és az egyedülinek vallhatja magát, aki zsinórban hotodszor elnyerte ugyanezt.

A franchise cég egyik vezetője nyilatkozatában nemrég elmondta:

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Superbrands bizottság ismét elismerte azokat az eredményeket, amelyeket a Katedra Nyelviskola az elmúlt időszakban elért.”

A Katedra nevű iskolahálózat 2006-ban jött létre, és azóta rendkívül sikeres. A budapesti központú cég jelenleg 40 városban működtet saját intézményt, ezek természetesen mind egy hálózatrendszert alkotnak egymással.

A Katedra 40 városban működtet saját intézményt
A Katedra 40 városban működtet saját intézményt

A Superbrands és a Business Superbrands Szakértői Bizottság választja ki egyébként minden évben a csúcsmárkákat, egyfajta online tudásbázis alapján.

A társulás célja, hogy minél több embert megismertessen kiváló márkákkal, ezáltal erősítve a fogyasztók döntéseit a márkák javára. Maga a Superbrands jelenleg a világban mindenütt 82 országban működik, és Nagy Britanniából indult.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság