Eszed lehet a sikerhez – na de van-e hozzá szíved?

Eszed lehet a sikerhez - na de van-e hozzá szíved?

Mert szív is kell a sikeres cégépítéshez. Jelentős kapcsolat van az érzelmi intelligencia és az eredményes cégvezetés között. Bár hazánkban a többség még az ésszel végzett irányításban bízik, a tőlünk nyugatabbra fekvő országok esetében már kevésbé titkos, hogy bizony a szív is feladatot vállal a céges sikerekben.

Mostanság gyakran kerülnek zsákutcába a cégek. Erre az állapotra sokféleképp lehet felelni, például okolható a piac, átszervezhető az alkalmazotti gárda, sőt, korszerűsíthetőek a termékek is. A lelki adottságaink ellenőrzése viszont gyakran kimegy a fejekből.

Ne legyen tabu az érzelmekről beszélni

Sőt, kifejezetten tabunak számít céges környezetben a találékonyságot, a szeretetet, az érzelmeket áruba bocsátani. Holott jobb szívvel érteni és aggyal érezni – véli Carla Galli vezetési tanácsadó, aki szerint ahhoz, hogy egy üzleti vállalkozás igazán eredményes lehessen, a vezető és az alkalmazottak esetében a kreativitásért felelős jobb agyféltekét is figyelembe kell venni.

Hiba azt vélni, hogy csak a művészetekhez kell az ötletgazdagság. Az élethez és a vállalat irányításához is legalább annyira szükséges.

A sikereket nemcsak logikus úton érjük el, a „spirituális” IQ éppoly fontos. Nemcsak a tudatunk határoz, a szív kincseit is erősíteni kell ahhoz, hogy a cégünk hosszú ideig életerős maradjon, és erőteljesen haladjon előre. A szellemi tőke minden egyes emberben ott él, de elő kell csalogatni.

Eszed lehet a sikerhez - na de van-e hozzá szíved?

A menedzsment feladata, hogy az irányítókból és a dolgozókból kihozza a kreatív szándékot. Ez a kreativitás bontja ki a megérzést, amely minden választásunkban megjelenik. A Dalai Láma Zürichben egy bankárok előtt tartott beszédében azt mondta, a pénzvilágban dolgozóknak meg kell szerezniük a lelki tőkét, mert ez fejleszti majd a jövedelem növekedését.

Ez egyenlő az intuíció erősítésével. Bármilyen túléléshez szükséges az intuíció. Léteznek olyan körülmények, amikor a következetes tudás nem elég ahhoz, hogy helyes feleletet adjunk. A kreativitás és a spiritualitás erősítése azonban tabutéma, kiváltképp céges környezetben. Nálad ne legyen az mától.

Hogyan működik egy életerős vállalkozás?

A vállalkozások összetevői az emberek. A vezető gondolatain múlik, hogyan tekint a cég jelenére, múltjára, jövőjére. Ő dönt arról, hogy hogyan építi a vállalkozást, azaz milyen módon edzi az embereket. Inspirálhatja a kreativitást például tanítással, de határozhat úgy is, hogy kihasználja a munkatársait, majd amikor a cég botladozni kezd, leváltja őket. A produktivitás fejlesztése hosszú távú gondolkodást igényel.

  1. Először az egyes részeket kell megalkotni a cégen belül,
  2. majd az azokat felölelő embereket.

Minden embernek megvan a saját univerzuma. A vezető dolga az, hogy a dolgozó célkitűzéseit a cég céljaiba olvassza, és az egységet megőrizze. Ha a két út egymástól messzebb kerül, lecsökken, majd meghal az ihlet, és a következmény, hogy nem funkcionál a cég. Így senki – sem az ember, sem a szervezet – nem éri el a céljait.

Csak a jól feltett kérdésen múlik az inspiráció?

Érdemes megvizsgálni, hogy a vezetők zöme úgy próbál ösztönözni, ahogyan az emberek többsége meglepetést vásárol: „aminek én magam örülnék, ha kapnék” alapon. Pedig őszinte párbeszéddel rá lehet jönni, hogy mi az, amivel a dolgozók legfőképp motiválhatók – és ez nem biztos, hogy a pénz.

Mik a probléma jelei?

Például a növekvő fluktuáció, legyen az nagyvállalat vagy kisebb cég. Az elvándorlásból eredő gondokat ugyan sokáig el lehet némítani – rengetegen kutatnak állás után, a HR irodákhoz folyamatosan jelentkeznek a meghirdetett pozíciókra –, csakhogy a gond előbb-utóbb a cége bevételeiben is megjelenik.

Amikor növekszik az elvándorlás, ajánlott a vezetők teljesítményét is tüzetesen megnézni. Meg kell vizsgálni, hogy miért nem tudják a dolgozókat összetartani, és miért nem képesek közösen dolgozni a célért. Az egyik magyarázat az lehet, hogy a munkatársak nem érzik magukat kellően fontosnak, és azért nem lelkesek. Magyarul előttük nem jelennek meg a cég értékei.

A jó cég mindig az értékteremtést keresi – a jövedelemteremtést is ide véve –, de az értékekhez csak az embereken keresztül lehet hozzájutni. Egyre több cég zárja be kapuit, olyanok is, amelyeknek eddig látszólag nem volt működési gondja. Könnyű a jelenséget a válság nyakába varrni, pedig a bensőnkben lévő válság a felelős mindezért.

Egy cég azért kerülhetett válságba, mert …

  1. az azt felépítő emberek megálltak a fejlődésben,
  2. nem válaszolnak helyesen a változásokra,
  3. nem fejlesztik a szellemi oldalukat.

A sikeres cég az emberi működés végeredménye. Ha az azt alkotó magánemberek eltökéltségi szintje leesik, a cég is zuhanni kezd.

Visszafordítható ez a folyamat?

A vezetői teljesítményt kell fejleszteni, hogy együtt tudjunk haladni a világ változásával cégvezetőként és magánemberként is. A nagyobb bevételek érdekében eldöntött újítások nem célozhatják meg csupán az eszközök korszerűsítését.

A vezetőknek mind önmagukat, mind a munkatársaikat fejleszteniük kell, különben a legnagyobb befektetések ellenére is lassan elkezd hanyatlani a cég jövedelemtermelő képessége. A nagy eredmények titka szerintem a jellem fejlesztése. Ahogyan a vállalkozás vezetője felépíti önmagát és a csapatát, úgy nő a lehetősége a sikerre. A cég célja, hogy hasznot szerezzen, a magánszemélyé –beosztott vagy vezető –, hogy boldog legyen.

De az úton együtt mennek, és maga az út a fontos, nem a cél. A személyiségfejlesztés – divatos szóval a coaching –nem más, mint tanulás, amely a gyorsan változó, stresszes világunkban nélkülözhetetlen. A tanácsadók abban lehetnek nagy segítségre, hogy lerántják a leplet a céget alkotók működési alapelveiről és működési szintjeiről.

Ha valaki sokáig alacsony energiaszínvonalon él, előbb-utóbb éhezni fog, és a munkáját is ilyen alacsony szinten végzi majd. Ez nem azt jelenti, hogy nem alkalmas a feladatra, csak éppen nem képes magasabb szintre feljutni. A vezetőnek ötletgazdag emberekre van szüksége: legyen független, kreatív, végezze el a feladatát. Ez stresszes környezetben nem fog menni. A lelki, testi, érzelmi alacsony szinten lévők a feladataikat is ugyanazon a szinten látják el.

Hogyan oldjuk a stresszt?

Oldható a stressz, ha sikerül megváltoztatnunk a kapcsolatunkat a problémákhoz. A coach – az életvezetési „edző”– külső nézőként segít ebben. Az élet mindig változásban van, és ezen keresztül tanít. A sikerhez a látszólagos ellentmondások felfogására, kreativitásra, jó kedélyre van szükség.

Ezek visznek bennünket a magasabb erőforrás szintekre. A stressz kezelése egyenlő a dolog megfordításával, negatívból pozitívra rejtjelezésével. Az hat ránk negatív módon, amivel nem akarunk szembesülni, nem tudjuk feldolgozni. Ismerjük fel, hogy minden, ami velünk történik, pozitív töltetű.

Olyan szavak sietnek a segítségünkre a stresszt pozitívvá varázsolni, mint a „hála”, a „szeretet”, a „köszönet”, az „elfogadás”. Egyszerűnek tűnnek, de ezek az érzések óriási energiabombák. A megérzés nagyon fontos az elhatározásokban. Egyre többen rájönnek arra, hogy a spirituális intelligencia, azaz a szellem fejlesztése mennyire nélkülözhetetlen.

Az ember sokkal több egy testnél. Gondolatból, szavakból, energiából, és fényből áll.

A nagy eredmények kulcsa pedig az egyensúly. Arányosság a cégvezető és a dolgozók kapcsolatában, egyensúly a vállalkozáson belül, és egyensúly az egyes emberekben. Az élet fejlődések sora, Danah Zohar a Spiritual Capital című könyvében azt írja, hogy „a szellemi tőke az a gazdagság, amiben élni tudunk, vagyon, amely mélyebb szempontból gazdagítja az életünk. Ez a tőke, amely tükrözi a közös értékeinket, a közös víziókat, és alapvető céljainkat az életben.” (Danah Zohar és a Piac & Profit nyomán)

Sok sikert!

És ha hasznos volt a poszt, oszd meg a többiekkel is, nyomj egy lájkot!

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság