Ezek a sikeres Startup vállalkozások 5 fő jellemzői

ezek a sikeres startup vállalkozasok 5 fő jellemzői

A startup vállalkozás minden esetben egy innovatív ötletre épül, aminek az elindítását és eredményes felfuttatását kizárólag megfelelően kidolgozott módszerek révén valósíthatjuk meg. 

A startup cégek több mint fele már az indulástól számított első öt évben kiesik a versenyből, mert nem képes eredményesen megküzdeni az időközben fellépő buktatókkal.

Vállalkozni valóban nem könnyű és mivel minden projekt más és más, ezért nem létezik univerzális csodarecept. 

Az viszont biztosan elmondható, hogy felfedezhetőek közös vonások azokban a startupokban, amelyek már sikerrel jártak.

Steve Blanktól származik az üzleti iskolák által leginkább elfogadottnak számító definíció, miszerint

,,a startup egy ideiglenes szervezet, amelynek a célja, hogy megismételhető és méretezhető üzleti modellt keressen”.  

Érdemes tehát pontról pontra haladva áttekinteni azokat a faktorokat, melyek tetten érhetőek minden sikeres startup vállalkozás módszertanában.

Startup forgatókönyv a vállalkozás sikeréhez

Mivel minden fejlődés kulcspontja a stratégia, ezért meg kell tanulnunk előre gondolkodni. Ezzel felkészülten léphetünk rá a vállalkozás rögös útjára és időben felismerhetjük a lehetséges buktatókat. 

Mindennek az alapja: az üzleti vízió

Jól körülírt, reális jövőkép nélkül hiába is tennénk eredményes lépéseket a vállalkozásunk felfuttatásában. Tudnunk kell, hogy hová is tartunk pontosan. A cél meghatározása mellett fontos realizálni a lehetséges kihívásokat, hogy megfelelően kidolgozott módszerekkel maradhassunk talpon a piaci szektorban.

Ennek értelmében egy startup alapítójának világosan körülírt koncepciót érdemes felépítenie, amit kellő elhivatottsággal és kitartással tud majd átvinni minden adódó nehézségen.

A piac igényei mindenek felett

Fontos meghatároznunk azt, hogy az általunk kínált termék vagy szolgáltatás megfelelően illeszkedik-e a piac elvárásaihoz. Ismernünk kell a célcsoportot, illetve azt, hogy meg tudjuk-e adni a számára azt, amire szüksége van és hogy a fogyasztók hajlandóak lesznek-e fizetni az ajánlott termékért, illetve szolgáltatásért.

Ez a kutatás azonban nem csupán az indulás során nélkülözhetetlen. 

Számos startup a kezdeti sikerek ellenére nem rendelkezik olyan összetett mélységű támogatással, hogy hosszú távon is fenntartható legyen. A siker egyik lényeges eleme tehát a kezdeti termékkoncepció folyamatos fejlesztése a piac változó igényei szerint.

Tudatosan alakított munkakultúra

Igaz, hogy egy startup kicsiben kezdi, de már az alapötlet felállításakor nagyban gondolkozik. Ezért szüksége van egy ultra-produktív foglalkoztatási rendszerre, amely nagyban segíti elő a termelékenységet és az együttműködést. 

A tehetségek felkutatása nem elég, a megtartásuk a minőségi munkakultúra egyik motorja. A közösségben alkotó egyének identitása, hiedelmei, sajátosságai értéket képviselnek, ezek a vonások pedig könnyen elvesznek abban az őrült tempóban, amit a piac diktál. 

A sikeres startupok nem engedik, hogy az egyre növekvő fogyasztói igények negatívan befolyásolják a munkakultúra minőségét. 

A közösség ereje

A befutott startupok nem csupán a termékfejlesztésre és az új ügyfelek megszerzésére koncentrálnak, hanem fáradhatatlanul dolgoznak egy erős közösség kiépítésén.

A célcsoport megismerése ma már főként egy interaktív kapcsolatot jelent. A különféle digitális marketing eszközök hatalmas teret biztosítanak ehhez, az őszinte és folyamatos kommunikáció pedig jelentősen kedvez a startup produktum fejlődésének. A felhasználók részéről érkező visszajelzések ugyanis értékes elemei a termékfejlesztésnek. 

A tudás megosztható

Napjaink legsikeresebb startupjai felismerték azt a felbecsülhetetlen értékű erőforrást, amit a mentorok kínálnak. Egy sikeres startup alapítója olyan stratégiai elemekkel, bevált ötletekkel gazdagíthatja az eszköztárunkat, melyek erősen meghatározhatják a mi eredményeinket is. A szakértelem aranyat ér és sok hibalehetőséget kivédhetünk azzal, ha megbízunk egy sikeres vállalkozó javaslataiban. 

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság