Öltözködési gyorstalpaló vállalkozóknak – Így segít a ruhád a sikerhez!

Vállalkozóként ezeregy lépcsőfokot kell megjárnunk, míg a vállalkozó-dinoszauruszok számára is elfogadható partnerekké nőjük ki magunkat. Meg kell felelnünk mindennemű elvárásnak, kívül-belül felkészültnek kell lennünk arra, hogy megköthessük a nagy üzletet. Ne feledjük, nem csak az agyunkkal vezetjük a vállalkozásunkat, hanem a bőrünkkel is, amin a ruhát hordjuk!

Mai világunk roppant elfogadóan viszonyul a különböző öltözködési- és divatirányzatokkal szemben. Megengedett a lezserség, a kopottság, a modern vagányság, a szakadt farmer, a kócos haj, kilógó alsónemű, de az üzleti életben ezek elfogadhatatlanok!

Minden egyes szakmának megvannak a maga uralkodó jegyei az öltözködésben. Vegyük például az egyenruhák esetét. A ruha azonosítja a rendőrt, a katonát vagy a mentőorvost. De említhetnénk a szakácsokat is, akik számára ugyan nincs előirányzott egyenruha, de a munka közben viselt ruházatuk tökéletesen tiszta és világos színű kell legyen, valamint megfelelő sapkát kell viselniük, ami megakadályozza, hogy haj hulljon az ételbe.

Más mesterségek esetében az öltözködési „tradíció” sokkal lazább. Vállalkozóként megválogathatjuk a ruhatárunk darabjait, de bizonyos elvárásokhoz alkalmazkodnunk illik és alkalmazkodnunk szükséges.

Az emberek különböző sztereotípiák útján döntenek, így van ez az üzleti életben is. Ne becsüljük alá az öltözködés és a megjelenés jelentőségét! Egyes üzleti partnerek tudatosan várják el az igényes megjelenést, mások pedig a tudat alatt szűrik le a személyiségünk és igényességünk bizonyos részleteit. Legyen így vagy úgy, vállalkozóként tökéletessé kell formálnunk megjelenésünket.

Ha „rendesen” felöltözünk, a megjelenésünk magabiztosságot fog nyújtani számunkra. Partnereink, környezetünk és munkatársaink másként viszonyulnak hozzánk. Ehhez természetesen egy elvárható viselkedési norma is szükséges, de az már egy másik írás témája.

Vállalkozóként megengedett a lezserség bizonyos szintje. Természetesen nem abban az esetben, amikor a legnagyobb üzleti partnerrel ülünk tárgyalóasztalhoz, de sok esetben igen. Ha a helyzet megengedi, nyugodtan lazítható a ruha szorítása, kigombolhatjuk, levehetjük a nyakkendőt. Elsősorban emberek vagyunk, nem pedig karót nyelt pingvinek.

Vállalkozói körökben a ruházat erősen meghatározó, akár öltönyről, akár munkanapi viseletről van szó. Enélkül szinte lehetetlen küldetés túllépni a „vállalkozócska” státuszon. Partnereink és leendő üzlettársaink joggal várják el a komolyságot, amelyet sztereotípiáiknak köszönhetően a ruházatunkra és a megjelenésünkre vetítenek.

A megjelenés a testeddel kezdődik

Nem elég a legszebb és legminőségesebb anyagból készült ruha, ha annak olyasmit kell eltakarnia, amire mi magunk sem vagyunk büszkék. A sörhas, a vastag petyhüdt combok és a lógó fenék nem mutatnak jól rajtunk.

Az igényesség alapja a fitt és egészséges test. Egy sportos, igényes külső magabiztosságot, dinamizmust és tettrekészséget sugároz, ami az üzleti életben nagy előnyt jelent.

A napi rendszerességgel elvégzett mozgásprogram, valamint a mérsékletes és egészséges táplálkozás csodákra képes. Biztosan állíthatjuk, hogy a siker és sportos külső között határozott párhuzam létezik.

Az üzleti élet nem lelkisegély szolgálat. Noha senki nem vágja a képünkbe, de az öreg rókák tudatosan vagy tudat alatt véleményt formálnak a túlsúlyos emberek lelki erejéről. Azt várják, hogy képesek legyünk eredményt felmutatni az üzletben és a saját életében is.

Megjelenési gyorstalpaló hölgyeknek

Milyen legyen a hajam?

A hölgyek koronája a hajuk. Persze csak ha ápolt és rendezett. Egy hosszabb és dúsabb hajat rendben tartani bizony nem két perc, de alapvető feltétel a rendezett külsőhöz. Ugyanúgy fontosak az ápolt körmök, amelyek bizony fókuszba kerülnek aláíráskor vagy akár egy kávéscsésze felemelésekor.

Milyen cipőt vegyek fel?

És a cipő Hölgyeim! És a cipő… Az élet nagy kérdése, hogy él-e a világon olyan nő, aki nem viszonyul rajongással egy cipőbolt kirakata iránt. Ez nem tudjuk most kideríteni, az viszont bizonyosan állítható, hogy az üzleti életben a sarokkal rendelkező cipők a kívánatosak. Relatív szabadon választható meg a cipő sarának magassága azon túl, hogy a lapos sarkú lábbelik kerülendőek.

Lehet kevésbé magas vagy relatív magas, de mindenképpen olyan cipőre van szükség, amiben kényelmesen, természetesen és magabiztosan mozoghatunk. És ne essünk hasra, mert az vicces ugyan, de nem számunkra!

Milyen táskát hordjak?

Szükség van egy elegáns táskára is. Hölgyeknél egy az alapfelszereltség része. Válasszunk olyan darabot, amely jól illik a klasszikus üzletasszonyi „uniformishoz”!

De mi az az üzletasszonyi uniformis?

A sötét alsó, világos felső kombináció. Minél inkább konzervatívabb megjelenés szükséges, annál inkább világosabb a felső és annál sötétebb az alsó. Ha tehetjük és jól áll, részesítsük előnyben a szoknyát, de ne feledkezzünk meg a megfelelő harisnyáról! A hétköznapi munkaruhánk lehet egyszínű vagy apró mintával díszített ruha.

Mennyi ékszer legyen rajtam?

És természetesen beszélni kell az apró kiegészítőkről és ékszerekről is. A nők szívesen hordanak különböző „hangzatos” ékszereket, de az üzleti életben a diszkrét kivitel az általánosan elfogadott. Egy finom ékszer kiemeli a nőiességet, ugyanakkor komollyá tesz. Ugyanezt a hatást érhetjük el az átgondolt és visszafogott sminkkel, amely ápolttá és igényessé emeli viselőjét.

Ezt ne, Hölgyeim!

Ezidáig arról beszéltünk, hogyan kell kinéznie egy vállalkozó nőnek. Többször említettük, hogy a szokások és az elvárások igen nagy mozgásterek biztosítanak a hölgyeknek (is), ami szélsőséges esetben odáig vezethet, hogy rosszul választjuk meg az öltözködésünket. Következzen egy összefoglaló arról, mire érdemes figyelni és mit érdemes elkerülni.

Cipő

Kezdjük lentről! Mint említettük, a cipő legyen mérsékelten magasított sarkú, ez kínálja egy időben a nőies megjelenést és a kényelmes mozgást. Azt megtanultuk, hogy hasra esni nem jó móka, ráadásul a túlzottan magas cipők inkább illenek az éjszakai élethez, mint az üzleti tárgyalásokhoz.

Van még egy aspektusa a magassarkú cipőknek. Bizony nem minden férfinemű tárgyalópartner rendelkezik irigylendő testmagassággal. Ha tehetjük, legyünk tekintettel és ne nőjünk túlzottan föléjük!

Szoknya

A szoknya a nőiesség szimbóluma és a vállalkozó nők életében is fontos szerepet játszanak. Ám csúnyán el lehet rontani a dolgot, ha túl rövid vagy épp túl hosszú szoknyát választunk. A túl rövid szoknya hátrányait nem kell ecsetelni. Ilyen esetben aligha érezhetjük magunkat magabiztosnak, állandóan feszengünk, ráadásul így nem az üzletasszonyi kvalitásaink kerülnek előtérbe.

Felső

A felsőnkre vonatkozó elvárások is hasonlóak. Kerüljük a mélyen dekoltált és ujjatlan darabokat! Férfi tárgyalópartnereinket inkább felkészültségünkkel és ajánlatunkkal győzzük meg, mint valami egészen mással!

Kerüljük az ékszerek általi túldíszítettséget! Legfőképpen ne aggassunk magunkra nagyméretű bizsukat és ne öltözzünk karácsonyfának! Ugyanúgy kerülendő a túl harsány smink. Sem a mennyisége, sem a színe ne lépje túl azokat a bizonyos határokat.

Az üzleti megbeszélésre soha ne érkezzünk sporttáskával, de kerüljük a nagyméretű kézitáskákat is. Valóban előnyös egy ilyen darab, mivel 3 kiló paradicsom simán elfér benne, de ezt ne a tárgyalásainkon használjuk!

Megjelenési gyorstalpaló uraknak

Uraim, fogakat összeszorítani, öltözködési tanácsadás következik! Férfiként a tárgyalásokra sötét öltönnyel, világos inggel és egyszínű vagy szolidan mintázott nyakkendővel készülhetünk. A cipő készüljön bőrből, a zokni pedig alkalmazkodjon a cipő és a nadrág színéhez!

Ezidáig egyszerű menet volt, minden világos. Ám nem elég a ruházatra figyelni, hiszen az ápoltság és az igényes megjelenés az uraknál is ugyanolyan fontos. Ennek alapvető része a frizura. Legyen ápolt, rendszeresen nyírt. Az arcszőrzet kérdése mellett sem mehetünk el. Legyen frissen borotvált és tökélesen ápolt!

Ezt ne, Uraim!

Be kell vallanunk, hogy mi férfiak egy kicsit hajlamosak vagyunk mellényúlni, ha öltözködésről van szó. A következőkben azt taglaljuk, mire figyeljünk, hogy ne kövessük el az öltözködési baklövéseket vállalkozóként.

Kerüljük a kockás és mintás rövid ujjú ingeket! A Hawaii mintás darabokról nem is beszélve. Az üzleti életben alkalmi öltözetként elvárás a hosszú ujjú ing. Kerüljük a márkajelzéssel ellátott ruhákat, főleg az utcai sportruhákat.

A szafari gatyánkról is le kell mondani. A sokzsebes nadrágok nagyon praktikusak horgászás közben, de ne ezekben jelenjünk meg egy tárgyaláson!

Milyen cipőt vegyek fel?

A cipő megválasztása is odafigyelést igényel. Egy korrekt külsejű fekete bőrcipő remek választás, a drapp szandál fehér zoknival kevésbé…

Milyen hajam legyen?

A nagy haj nem menő. Igaz, a Bundes-liga frizura megdobogtatta a nők szívét a ’80-as években, de az üzleti életben ez nem nyerő 2014-ben. A hajunk legyen ápolt és igény szerint rövidre nyírt. Kerüljük el a hepciás bajuszt és a Gandalf-szakállt. Akármennyire is vágyunk egy földig érő szakállra, azt sajnos vállalkozóként sem tudjuk lekapcsolni és a tárgyalás idejére az ágy alá rejteni.

Hordjak ékszert?

Férfiként kerülendő az ékszerek és testékszerek használata is. Ne hordjunk fülbevalót vagy nyakláncot. Elsődlegesen a karóra az elfogadott „díszítőelem”, amely természetesen használati funkcióval is rendelkezik.

Illatozzunk?

És végül lássuk a szagok kérdését! Két véglet okoz problémát, egyik sem kellemes. Ezek közül a kellemetlenebb a testszag problémája, ami a felfokozott idegállapot miatt még hangsúlyosabb lehet. A probléma persze tisztálkodás útján megszüntethető. Tárgyalás előtt mindig tusoljunk le!

A másik véglet a bódító parfümfelhő. El kell döntenünk, hogy partnereinket a tudásunkkal, a felkészültségünket és az ajánlatunkkal nyűgözzük le vagy pedig a parfümmel az asztal alá küldjük.

Nem a ruha teszi a vállalkozót, de egy kicsit igen

Senki nem garantálja, hogy a tökéletesen megjelenés sikeres üzletkötést eredményez. Ezt nem állíthatjuk, nincs így. Viszont az ápoltság és az igényes megjelenés megadja a lehetőségét annak, hogy bármelyik pillanatban komoly és érdemes partnerként tekintsenek rád. Ez megadja a kezdőlökést a helyes üzleti párbeszéd felé.

Az igényes és protokollnak megfelelő öltözködéssel elérheted, hogy kilépj a „vállalkozócska” szerepből, ne szösziként vagy surmó paliként tekintsenek rád. Az üzleti életnek kialakult értékrendszere és elvárásai vannak, amelyek néha kissé merevek, de az biztosan állítható, hogy mi magunk könnyebben tudunk alkalmazkodni hozzájuk, minthogy az évszázados tradíciókat a magunk képére formáljuk.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság