Öltözködési szabályok az üzleti életben

oltozkodesi-szabalyok-az-uzleti-eletben

Biztosan senkinek sem ismeretlenek azok az általános frázisok, melyek szerint „a ruha teszi az embert” vagy „az első benyomás a legfontosabb”. Gondolhatunk itt egy állásinterjúra, egy fontosmegbeszélésre vagy az első munkanapunkra.

Egy-egy ilyen fontos alkalom során bizonyára mindannyiunk feltette már magának a kérdést: milyen öltözet lenne a legmegfelelőbb?

Egyes cégeknél, szervezeteknél vagy éppen a bankszektorban még mindig szigorú öltözködési szabályok vannak érvényben, amelyeket mindenkinek be kell tartania. Érdemes előre tájékozódni, hiszen teljesen más a helyzet egy induló vállalkozás vagy éppenséggel egy multicég esetében.

Ahhoz, hogy minél jobb benyomást kelts a vezetőségben, a munkatársaidban és az ügyfelekben, naprakésznek kell lenned az adott cég vagy iparág öltözködési szabályait illetően.

oltozkodesi-szabalyok-az-uzleti-eletben

Az öltözködési szabályok célja

A társadalomi osztályok közti különbségek ruházattal való megjelölése ősidők óta alkalmazott és elfogadott jelenség. Gondoljunk csak arra, hogy a nemesek és a papok már a középkorban is másképp öltözködtek, mint a köznép.

Az öltözködési szabályoknak ma is az a célja, hogy vizuálisan megkülönböztessék és elhatárolják a különböző szakmai csoportokat egymástól, és egyúttal az összetartozás, a közösség érzését keltsék a csoportokon belül.

Az öltözködési kód (dresszkód) szerepe

Ez különösen nyilvánvaló volt a szakmák, kézműves foglalkozások és a céhek esetén.  A középkor óta hagyományosan minden céh munkaruházatának saját színe van: a festők például fehéret, a kertészek és a tájépítők gyakran zöldet, a tetőfedők vagy asztalosok pedig a céh jellegzetes ruházatát viselték.

A szakmai munkaruházat a szabványosítást és az elismerést, valamint a dolgozók biztonságát szolgálja. A modern üzleti életben ez a megkülönböztetés szintén megfigyelhető – még ha nem is ennyire nyilvánvalóan.

Különböző öltözködési szabályok, azaz hol és mit viselhetsz?

Karriered kezdetekor vagy munkahelyváltás esetén általában már az interjú során, de legkésőbb a szerződés aláírásakor szembesülsz a cég konkrét öltözködési kódjával.

Annak érdekében, hogy már az elején jó benyomást kelts, érdemes előre megismerkedned a különböző öltözködési szabályokkal. A továbbiakban bemutatjuk a legfontosabb dresszkódokat, és röviden ismertetjük, milyen öltözködési stílus áll mögöttük.

oltozkodesi-szabalyok-az-uzleti-eletben

Casual

A casual bár hétköznapi viseletet jelent, edzőnadrágban lehetőleg ne jelenj meg egy találkozón vagy megbeszélésen. Inkább az olyan klasszikus mindennapi viseletre gondolj, mint egy semleges farmer, valamilyen elegáns inggel vagy blúzzal.

Esetenként még egy tornacipő is szóba jöhet, feltéve, hogy tiszta, nem túl színes és nem túl kopott, nem mellesleg valamilyen márkás darab (például Converse). Nőként viselhetsz farmert, szövetnadrágot, ruhát vagy szoknyát éppúgy, mint tornacipőt vagy nyitott cipőt.

Smart Casual

A hétköznapi öltözködés elegánsabb vonaláról van szó. A kiváló minőségű anyagokból (pl. kasmír vagy selyem) készült egyszerű felsők és elegáns ruhák tartoznak ide. A sima farmer is megfelelő, ha üzleti ruházattal (pl. blézer) hordod, illetve valamilyen jóminőségű, márkás darab.

Business casual

A business formal és a smart casual öltözetek keverékét értheted alatta. Az átlagos munkahelyi viseletet jelenti, azaz nincsenek szigorú szabályai, a színek terén viszont a visszafogottság erősen ajánlott. Fontos, hogy megjelenésünk egyszerre legyen kényelmes, letisztult és elegáns.

Férfiak számára megfelelőek az ingek, pólók vagy finom kötött pulóverek, mindegyikhez hozzáillő nadrággal. Nőként tetszés szerint kombinálhatsz blúzokat, pulóvereket, szoknyákat és pamutnadrágokat. A nyitott cipők és szandálok szintén megengedettek.

Business attire

Ez az öltözködési kód a business casual előkelő változata, formális és reprezentatív. A dresszkód kevés mozgásteret hagy, ha klasszikusan értelmezzük.

Férfiként kötelező az öltöny egy mellénnyel, inggel, nyakkendővel és fényes bőrcipővel; a finom sötétebb színeket előtérbe helyezve (fekete, szürke, kék vagy barna).

Néhány alapruhadarab és egyéb jellemzők nőknek: nadrágkosztümök, térdig érő ruhák, blúzok pasztell árnyalatokban, kis ékszerek, finom smink, valamint zárt cipők.

Business formal

Az üzleti formális öltözködés kötelező, különösen a közép- és felsővezetői szinteken. A cégen belüli hierarchia határozza meg a megjelenést: hiszen a felsővezetők nem csak a cégüket képviselik, hanem a belső státuszukat is.

Férfiként két- vagy háromrészes öltönyt kell viselned inggel, nyakkendővel és bőrcipővel.

A nőknek egy csinos kosztüm vagy nadrágkosztüm, egy gondosan kiválasztott elegáns blúzzal jó választásnak számít. Szoknyáid és ruháid hossza érje el a térdedet.

Fontos, hogy soha ne kombinálj kettőnél több mintát a business formal dresszkód esetén.

Semi formal

Ha ezt az öltözködési kódot jelentik be egy eseménynél, az a vezetői szinttel vagy a külső ügyfelekkel való kapcsolattartásról szól.

Ha a meghívón 18 óra előtti időpont szerepel, akkor elegánsabb, későbbi időpont esetén ünnepélyesebb viseletet válassz. Férfiként sötét öltöny inggel és nyakkendővel megfelelő, esténként pedig szmokingot kell viselned.

Nőként nem hibázhatsz egy kosztüm, elegáns ruha vagy nadrágkosztüm választásával, feltéve, ha a ruha vagy szoknya szegélye térdig ér.

Ha hölgyként 18 óra után fekete koktélruhában jelensz meg, tökéletesen választottál.

Forrás

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság