Talán ez a legfontosabb az életben: a Szeretet, és a Boldogság – Interjú Szloboda Balázzsal

Szloboda Balázs

Régen találkoztunk. Hallani rólad jót is, rosszat is. Mi történt veled? Mi ez a visszavonulás nálad? Hova tűntél?

Több oka is van, hogy eltűntem. Egyik része magán jellegű, és arról nem szívesen beszélek, a másik részét végül is elmondhatom.

Kérdésed van? Elakadtál? Itt tudsz írni, és válaszolok!

Elfáradtam! Reggeltől estig beteg emberekkel beszélgettem, ami egyébként nagyon hasznos volt. Láttam mi segít és mi nem, de lehúzott energetikailag. Emellett a hatóságoknak is folyamatos célpontja voltam. Nem tudom hány bőrt lehet még lehúzni az emberről, de nagyon elegem lett, így befejeztem a reklám tevékenységeket is. Különböző fórumokon is támadnak, hozzáteszem teljesen alaptalanul. Azt próbálják meglovagolni, hogy 2011-ben vizsgált minket a GVH és megbüntetett a reklám tevékenységünk miatt.

Itt szeretném megjegyezni, hogy a gép tudásának ehhez semmi köze nem volt. Egyébként azóta is minden évben ellenőriznek minket. Most is:) Tipikus magyar mentalitás, ha valami működik azt tegyük tönkre…. Szóval elkezdtem más országok felé kacsingatni, emellett komoly erőkkel dolgozom a fejlesztéseken.

Elárulhatod miken?

Részben. Már három éve dolgozom az ÁLLAPOT- FELMÉRŐ gépemen, ami nagyon jó lesz. A receptet már tudom, hogy hogyan lehet nagyon gyorsan komoly elváltozásokat visszafordítani. A gépről csak annyit, ha elkészül akkora lesz, hogy egy nagy szobát el fog foglalni:) de ez valószínűleg csak külföldön lesz elérhető. (Sajnos Magyarországon a törvény megbünteti azt, ha valaki nem orvos, de mégis sikerül akár több éve fennálló problémát/elváltozást visszafordítania, tünetmentessé tennie.)

Ezért is fordultál az állat gyógyászat felé?

Nem. Bár ott ha eltüntetnék egy daganatot nem csuknának érte börtönbe. 🙂 A környezetemben már több állat is daganatos volt, és most a Németjuhászom, Heki is az lett. Megpróbálok neki segíteni, a gépet utána majd az állat kórháznak szeretném adományozni.

Mi a helyzet egyébként az Immunotic-kal?

Az működik szépen, sokan keresnek meg bennünket, és Bea, a munkatársam nagyon sokat segít. Utálom a papírmunkát és ezt leveszi a vállamról, amit meg is hálálok neki, (Hétvégén aludhat 🙂 )

Úgy tudom, évek óta változatlan áron adjátok a készülékeket.

Igen, több módon is hozzá lehet jutni: lehet bérelni, lehet kedvezményes áron használt készüléket venni, sőt arra is van lehetőség, hogy két héten keresztül ingyen kipróbálják. Ennyi idő alatt meggyőződhetnek a hatásosságáról az emberek.

Már túl vagyok azon, hogy bárkit is meggyőzzek a gépről. Próbálja ki és akkor úgyis megtapasztalja a hatását.

Mi a véleményed a gyógyszer iparról?

A helyzet az, hogy lehetőségem nyílt belelátni a rendszerbe. És most nem csak a gyógyszer iparról beszélek, hanem fogalmazzunk úgy, hogy nagy általánosságban a nép butításról. Eltorzult világban élünk. Mást mutatnak a médiák, mint a valóság. Nem ilyen híreket kellene megosztani, és hagy ne soroljam. Próbálom kizárni ezeket az életemből. Már nem nézek Tv-t, nem olvasok újságot és fórumokat.

Szloboda Balázs

Akkor, hogy tudsz kikapcsolódni?

Elkezdtem edzeni, már nagyon rám fért, 🙂 emellett olykor mozi, és nagyon szeretek kirándulni. Szeretek síelni, bár idén csak egyszer volt rá alkalmam. Imádom a meleget a nyarat, és mindenféle vízi sportot.

A 2013. Év Megyei Vállalkozója, Az Év Feltalálója Szabolcs – Szatmár – Bereg megyében elismerő címben részesültél. 2014. februárjában a Bisnode Csoport, mely európa 19 országában jelen van felmérte az Immunotic Kft–t. Ezen felmérés alapján a cég AA minősítést kapott, melynek értelmében Magyarország vállalkozásainak legjobb 1,75 %-ába tartozik.

2015-re milyen díjat szeretnél elérni?

Golden Globe díjra hajtok, bár úgy érzem, hogy mással kellene foglalkoznom hozzá :)))

Egyébként meg nem vágyok újabb díjakra. A legnagyobb elismerés az Immunotic-használók pozitív visszajelzései. Én csak legjobb tudásom szerint próbálom végezni a dolgomat, ahogyan mások is teszik. Próbálok boldog lenni. Talán ez a legfontosabb az életben: A Szeretet, és a Boldogság.

Hogyan tovább?

Sok tervem van, és sok szertefoszlott. Most várok, hogy mit hoz elém a sors. Az biztos, hogy mennem kell tovább, tenni a dolgomat.

Sok sikert kívánunk!

 

Kérdésed van? Elakadtál? Itt tudsz írni, és válaszolok!

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság