Webáruházak: hogyan támogassuk a B2B vevőket?

A B2B webáruházaknál a vásárlói élmény teljesen mást jelent, mint a B2C webáruházaknál: az itt vásárló cégek akkor lesznek maximálisan elégedettek, ha több és „hathatósabb” segítséget kapnak saját cégük eredményesebb, hatékonyabb támogatására.

Ha a B2B vevők a tőlünk beszerzett termékeket kínálják, értékesítik tovább, akkor sok lehetőség adódik arra, hogy ebben – lehetőségeinkhez mérten maximálisan támogatni tudjuk őket. Ez tulajdonképpen körforgalmat biztosít számunkra is, hiszen minél több termékünket tudják értékesíteni vevőinek, annál többször, és annál nagyobb volumenű rendelésekkel fognak bennünket keresni, így a siker mindegyik fél számára biztosított.

Arra, hogy miképpen tudjuk ezt a folyamatot biztosítani, nézzünk meg a lehetőségeket!

Készletadatbázis-export lehetőségének támogatása

Ha a vevő számára is biztosítjuk annak lehetőségét, hogy a saját raktárkészlet „real-time” adatbázisunkat elérhesse – főleg ha a vevő is webáruház tulajdonos – akkor a rendelés folyamata egyszerűsödik. Ez az egyik legegyszerűbb módja az értékesítés támogatásának, melyet általában egy XML fájl-ként biztosíthatunk.

Miért jó ez? Ezzel a vevő is megjelenítheti a saját vásárlói számára a termékek raktárkészleti mennyiségét, hatékonyabb értékesítést eredményezve a további fogyasztók felé. Az automatikus XML fájl feldolgozásával az értékesítés gördülékenyebb, hathatósabb.

Ezzel a hasznos funkcióval gyakorlatilag „just in time” elvén szerzi be tőlünk a terméket, hiszen ha egy vásárló rendel a vevőnktől, akkor a vevőnk szinte abban a pillanatban rendel is tőlünk. Ezzel a megoldással teljesen követhető és kiszámítható lesz az értékesítés – vásárlás, ráadásul vevőnk számára megoldjuk a raktározással járó problémákat is. Ezért a mi termékeinkből történő értékesítést hatékonyabban tudja végrehajtani – ezzel pedig mi sem járunk rosszul, hiszen a hatékony értékesítés a mi érdekünket is szolgálja.

Adjunk tippeket a hatékonyabb értékesítéshez

Némelyik vevőnél sokat számít, hogy ha tippeket adunk termékeink értékesítéséhez, hogy minél többet tudjanak belőle eladni.  Ez lehet például egy terméktársítás, amit a végfogyasztók ugyan nem láthatnak, viszont a vevőinknek hasznos tanács lehet. Az extra fényképet, információk is szintén hasznosak tudnak lenni ezen a téren.

Dropshipping

A dropshipping Amerikában nagyon elterjedt logisztikai modell. A magyar dropshipping még nem alakult ki teljesen, még csak a kísérleti stádiumban van. A dropshipping lényege, hogy a kiskereskedelmi egység jelzést küld a webáruházunkba, hogy melyik termékre érkezett rendelés. Ezt a rendelést a mi webáruházunk teljesíti, a szállítástól a pénzforgalomig mindent, a kiskereskedő pedig jutalékot kap a megrendelés összege után.

Dropshipping: a kiskereskedő jutalékot kap a megrendelések után
Dropshipping: a kiskereskedő jutalékot kap a megrendelések után

Az amerikai modell hatására a magyar dropshipping is hatékonyan tudja a fogyasztást ösztönözni, hiszen egy jó modellel a vevő – aki a közvetítő szerepét vállalja – is az eladás fokozására lenne ösztönözve. Vegyük figyelembe, hogy az ilyen rendszerű értékesítéshez viszonylag kevés belépési tőke szükséges, viszont nagyon sok viszonteladóval tudunk kapcsolatba kerülni.

Egy B2B webáruház számára az egyik legjobb megoldás lehet a dropshipping, hiszen automatizálttá tett értékesítési folyamat, kiemelten a viszonteladói rendelések kezelésére és rögzítésére, a jutalék összegének kiszámítására kevés emberi munkaerőt tesz szükségessé.

Gyerek-webáruházak

Nem ritka megoldás, hogy egy B2B webáruházból létrehoznak egy úgynevezett „gyerek-webáruházat”, ahol a viszonteladói értékesítés egyik ösztönző megoldása lehet.  Ez a „gyerek-webáruház” szorosan kapcsolódik az „anya-webáruházhoz”.

A két webáruház kapcsolódása inkább szoftver és üzleti modell függvénye, de a saját termékeink értékesítésének egyik legjobb módja. Ebben a függő viszonyban sok mindenre lehet rálátásunk, megszabhatjuk a működési feltételeit is, szabadkezet maximum az árak kialakításában adhatunk. Vannak olyan megoldások is, ahol a „gyerek-webáruházakat” térítés nélkül adják a partnerüknek. A versenyhelyzetben való helytállás és a forgalom növekedését figyelembe véve ez egy nagyon jó megoldás lehet számunkra.

További hasznos webshop írások:

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság