A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, azaz az NMHH Médiatanácsa új elnököt kapott Karas Monika személyében, aki 9 évig fogja majd betölteni ezt a posztot.
A szavazást a Parlamentben tartották: összesen 248 szavazattal nyert az új elnök, ellene csupán 43-an szavaztak.
Az MTI közleménye szerint Karas Monikára főleg a kormánypártiak szavaztak, a szocialisták tartózkodtak, míg a Jobbik, és az LMP nemmel szavazott. Az NMHH elnökének augusztus 29-én nevezte ki Áder János köztársasági elnök Karas Monikát, aki ezzel azonnal bekerült a Médiatanács elnökjelöltjei közé is.

Karas Monika diplomáját az ELTE jogi karán végezte 1985-ben, és 1994-ben lett ügyvéd. Karrierje során dolgozott többek között a Lapkiadó Vállalatnál (mint jogtanácsos), majd a Hírlapkiadó Vállalatnál is, ahol osztályvezető, és vezérigazgató helyettes is volt.
Foglalkoztatta őt az Esti Hírlap Kiadói Kft., a Magyar Fórum Kiadói Kft., a Hirdetésszervező Zrt., és a Lánchíd Rádió Kft. is, politikai beállítottságtól függetlenül ez mindenképpen példaértékű karrier.