John Mueller, a Google svájci koponyája bejelentette, hogy megszüntetik a szerző Google Plus profilképének, valamint a körök számának megjelenítését az asztali és mobil természetes találati listákon. A változás a következő néhány napban várható, most még a helyén találjuk a profilképeinket (update: már nem).
John Mueller szerint a mostani akció célja elsősorban az, hogy letisztultabbá tegyék az organikus találati listákat, különösképpen a mobil eszközöket használók számára, valamint összehangoltabbá tegyék a megjelenést. A Google szerint ehhez az szükséges, hogy töröljék a találati listákról a profilképeket és a körök számának megjelenítését.
Meg kell jegyezni, hogy nem a szerzőség megjelenítésének teljes eltörléséről van szó, hiszen az új változat is tartalmazni fogja a szerző nevét, de jóval parlagibb módon; világosabb szürkével megjelenik a „by szerző neve” felirat a szöveges leírás elején. És ennyi.
Korábban rengeteg tanulmány és teszt foglalkozott az átkattintásai arány növelésével, természetesen a szerzőség is górcső alá került.
Bebizonyosodott, hogy a profilképpel ellátott találatok sokkal jobban teljesítenek, vonzzák a tekintetet és nagyobb bizalmat is sugároznak. Tehát a szerzőség az átkattintási arány növelésének remek eszköze volt.
Ezzel szemben a Google tesztjei mást mutatnak, legalábbis John Mueller szerint. Azt mondja, hogy az új, letisztult változat épp olyan átkattintási arány elérésére alkalmas, mint a régi változat. Ezt nehéz elhinni, a szakma nem is ért egyet az állítással.
Ha visszagondolunk az előző hónapokra, láthatjuk, hogy több alkalommal tűntek el ideiglenesen a szerzőségre vonatkozó adatok a találati listáról. Nyilván a Google tesztelt és készült a mostani akcióra.
Az ilyen időszakokban egyszerűen tetten érhető volt a kattintások számának visszaesése. Nagyjából 20-25 százalékos visszaesést várható a korábbi tapasztalatokból kiindulva.
Arról egyelőre nem szól a mese, mi várható a más típusú részletinformációk megjelenítésével kapcsolatban.
Ha a Google valóban letisztultabb találati listát szeretne, akkor teljesen logikus lenne, hogy a webáruházak és más honlapok egyéb mellékinformációit is kigyomlálja a találati listáról.