Most kétszeresen megéri fellépni a munkahelyi stressz ellen!

Az Európai Unió munkaügyi ügynöksége, az EU-OSHA pályázatot írt ki azon cégek és vállalatok számára, akik célként tűzték ki a munkahelyi stressz hatékony kezelését. A pályázatokon valódi esettanulmányokkal lehet részt venni, amelyek a gyakorlatban alkalmazható megoldásokat kínálnak a jelenség ellen. A pályázat díjait a 2015-ös év első felében osztják ki.

A munkahelyi stressz okozta következményeket egyetlen munkavállalónak és vállalkozónak sem kell bemutatni. Ugyanakkor nem szabad gazdasági eredetű kérdéssé alacsonyítanunk a témát, hiszen elsődlegesen egészségügyi kockázatról van szó. Felelős vállalkozóként pedig mindent meg kell tennünk, hogy ez a jelenség a környezetünkben eltűnjön vagy pedig minimális szintre csökkenjen.

Sajnos jellemző a cégekre és vállalatokra, hogy a problémát a szőnyeg alá söprik. Ezen próbál változtatni az EU-OSHA pályázata, amely pozitív megközelítésből próbálja arra ösztönözni a vállalatokat, hogy tegyenek a jelenség ellen.

Nagyon nehéz, illetve szinte lehetetlen mérni a munkahelyi stressz okozta anyagi kieséseket. Az EU-OSHA adatai szerint minden egyes elköltött pénzeszköz háromszoros-ötszörös megtérülést jelent csupán abban az esetben is, ha kizárólag a betegszabadságokhoz kapcsolódó kiadásokat és profitkieséseket vesszük alapul.

Az ilyen és ehhez hasonló egészségmegőrzésre irányuló pályázatok az európai lakosság elöregedésével hozhatók kapcsolatba. Minél idősebbek a munkavállalók, annál gyakrabban lehet szükségük betegszabadságra. Globálisan figyelve ez euró milliárdokra rúgó összeg csupán a kedvezőtlen demográfiai adatok következményeként értelmezhető.

A tendencia kedvezőtlen. A következő két évtizedben az aktív munkavállalók között a legidősebb korosztály aránya jelentősen nőni fog, miközben az összes többi korosztály aránya csökken.

Az EU-OSHA most útjára indította az „Egészséges munkahelyek – Kezeljük a stresszt!” elnevezésű kampányát, amellyel azokat a vállalatokat igyekszik megcélozni, akik hivatottak a munkahelyi stressz kezelésében. Az elbírálás kétfordulós rendszerben fog megtörténni; első körben a belföldi fókuszpontok, második körben pedig a nemzetközi zsűri alkot véleményt egy-egy pályázóról. A díjkiosztót pedig jövő épp áprilisában tartják lettországi helyszínen.

A pályázat lehetősége nyitva áll minden olyan vállalat előtt, amely kiemelt figyelmet szentel a munkahelyi stressz csökkentésére. Ezek módjai a legkülönfélébbek lehetnek, ezért a pályázók köre várhatóan igen színes lesz.

A pályázattal kapcsolatos információk ide kattintva érhetők el.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Archív