Tovább hízik a Google malacpersely

A Google továbbra sem kispályázik, ami a bevételeinek növelését illeti. 2014 második negyedévében 22 százalékkal volt képes növelni a bevételeit az előző év hasonló időszakához viszonyítva, ezzel egyértelműen őrzi az első helyét az online hirdetési piacon.

Jelentős növekedés tapasztalható a saját honlapokon elhelyezett hirdetésekből befolyó összegek tekintetében, valamint a mások honlapjáról származó bevételek tekintetében is. Előbbi 23 százalékos, utóbbi 7 százalékos növekedést jelent, illetve a teljes reklámbevételből befolyt pénzmennyiség 19 százalékkal növekedett.

Szinte hihetetlennek tűnik, de az összes online hirdetésre költött pénz harmada a Google kasszáját gazdagítja. A Google-nak e tekintetben sincs kihívója. A Facebook csupán 8 százalékos részesedést képes elérni, habár az ezévi 140 milliárd dollárt sem nevezhetjük aprópénznek.

A Facebook-nak és a Twitter-nek valójában a mobilhirdetések piacán van keresnivalója, ugyanis ezeken a felületeken nagyobb ütemű fejlődést képesek felmutatni, mint a Google. Pontos adatok sajnos nem találhatók, ugyanis a keresőóriás nem közöl információkat az asztali számítógépekre és mobileszközökre lebontott reklámbevételi adatokról.

Egyelőre a hirdetők kevesebbet fizetnek a mobileszközökön futó reklámokért, ez pedig alapjaiban gyakorol hatást a nagy online reklámcégekre. Annak ellenére, hogy a Google mobileszközön több kattintást tesz lehetővé ugyanazért az elköltött reklámpénzért, az e forrásból befolyó pénzek 6 százalékos visszaesést mutatnak.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Archív