Business coaching – mentális „Edzés” az Üzleti Sikered növeléséért!

Business coaching - üzleti "edzés" a sikered növeléséért!

Sokak számára nem világos, mit jelent a Business Coaching.  Néhány embernek, akik jártasak a sportban talán ismerősen hangzik a coaching, mint fogalom. Valójában az 1980-a években a sportpszichológiából vette át az üzleti élet. Az eredeti jelentése szerint a „coach” az „edző”, a „coaching” pedig az edző által végzett támogató tevékenység.

A módszer fejleszti a vezetői kompetenciákat, az ügyfelet rávezeti a helyes megoldásra.

Ez a technika olyan eredményeket mutat fel melyeket kreatívan használhatnak a hétköznapi életben is. Új ötletek, megoldások születnek, akár életmódváltás is lehetséges általa. A lényeg, hogy minden a kliensen múlik, saját döntései, elképzelései és persze rejtett tartalékai felfedezésével. A coachingnak különböző irányzatai vannak.

Kiknek ajánlott a coaching?

A coach nem csak a szakmában használható eszközöket, hanem a magánéletben is használható kompetenciákat ad, ezért gyakorlatilag bárkinek merem ajánlani, végeredményben bármikor, bármilyen élethelyzetben, ha valahol, valamitől vagy valakitől fennakadás keletkezik az élet bármely szakaszán, bármely szintjén.

Külön ajánlanám:

  • orvosoknak,
  • pedagógusoknak,
  • pszichológusoknak,
  • jogászoknak,
  • HR-eseknek,
  • PR-osoknak,

hogy ismerjék meg ezt a nem hétköznapi technikát, ami segít az öngyógyításban, önfejlesztésben. Nem a múlton való rágódást veszi alapul, hanem a jövőt tűzi ki célul és az erősségekre építkezik. A coaching nem csak elakadásnál, problémás élethelyzeteknél, konfliktusoknál segít átzökkenni az ügyfélnek, hanem az életminőséget is hivatott jobbá tenni, képes emelni a színvonalon.

Mikor ajánlatos a coaching-ot választani?

Bármikor bármilyen fennakadás esetén érdemes, de szeretnék néhány konkrét példát megemlíteni, mit is jelent pontosan az a bizonyos élethelyzet és mik a leggyakoribb esetek, amikor minket választanak.

Ha egy vállalkozó, cégvezető szeretne még sikeresebb lenni, még inkább növelni az ő és beosztottjai hatékonyságát, jobban ki szeretné használni a benne lévő erősségeket, képességeket, a benne rejlő kreativitást, ha boldogabb életet szeretne élni, ha elégedettséget és kiegyensúlyozottságot szeretne, vagy ha egy falba ütközik, melyet nem bír se lebontani, se megkerülni, akkor válassza az business coaching-ot!

Miben is segít ezen újfajta megközelítés?

Nehézség, elakadás vagy bekövetkező /esetleg állandó/ konfliktus specifikus megoldását kínálja a módszer. Gyakorlatilag bárkinek a segítségére lehet. Bárki, aki hosszabb vagy rövidebb ideig nem találja a választ egy-egy problémára.

Mivel a nehézségek újabb nehézségeket szülnek, kezelni kell őket minél hamarabb, minél hatékonyabban, mert az ember akár egész életére árnyat vethet egy-egy probléma, ami egyébként kezelhető lenne. A belevitt érzelmek csak tovább mélyítik a bajokat, rossz, megfontolatlan döntések születnek, helytelen cselekedetek következhetnek, aminek sem szakmai sem magánéleti pozitívuma nincsen.

A negatív gondolkodás rossz megoldásokat kínál. A coaching képes ezeket a helyzeteket újraértelmezni, felülírni, alternatívákat kínálni.

A siker szinte mindig 100%-os: mivel

  1. elsajátítható,
  2. tanulható,
  3. gyakorolható,
  4. továbbadható.

A coaching célja

A személyes erősségekre és a képességekre irányuló fejlesztések az elsődleges célok. A gyakori konfliktus és a stresszes helyzet alternatív kezelése, az új helyzetekhez, változásokhoz való alkalmazkodás és a gyorsabb, valamint a könnyebb döntéshozatal, továbbá a problémakezelés a fő cél.

Ki az a coach (általánosságban), vagyis az „edző”?

Olyan szakavatott tanácsadó, aki személyiségfejlesztő munkát végez.

A coaching személyre vagy csoportra alkalmazott célú tanácsadói-fejlesztői támogatás.

Feladata, a célszemély képességének vagy személyének a minél mélyebben való megismerése, jó tulajdonságaira való erősítése, majd a kliens saját döntése alapján való fejlesztése és megváltoztatása a vágyai és/vagy céljai érdekében. A coaching nem tanácsadás, hanem segítés az önsegítéshez. Ehhez óriási bizalom kell!

A coach-nak mindig határozottnak, készségesnek, odaadónak, figyelmesnek, empatikusnak, bizalmat sugárzónak, szakmailag magasan képzettnek kell legyen.

Mit jelent a business coaching?

A Nemzetközi Coach Szövetség definíciója /ICF/: A professzionális coaching olyan erős szakmai együttműködés, mely azon ügyben motiválja az ügyfelet, hogy magasabb eredményeket érjen el a szakmai és a magán életében egyaránt.

A coaching végzése közben az ügyfél életminősége javul, jobb eredményeket ér el munkájában, növekszik a teljesítménye és bővül a tudása. A beszélgetések alkalmával mindig az ügyfél határozza meg a beszélgetés lényegét, ő irányít, míg a coaching figyel, kérdéseket tesz fel.

Ezen fajta stratégia segíti az ügyfelet, hogy:

  1. jobban átlássa a problémákat,
  2. letisztuljanak előtte szándékai
  3. és tevékenységre motiválja.

A coaching alatt a célirányos beszélgetések és a lehetőségek felvázolása felpezsdíti az ügyfél fejlődni akarását.

A coaching dolga, hogy megtudja hol tart most az ügyfél, merre tart, merre akarjon, hogy tartson és mit tesz meg ezen cél érdekében.

A coaching egy folyamat, amelyben nem az „edző” döntése és akarata érvényesül, hanem magának az ügyfélnek a céljai, szándékai, döntései, melyeket a coaching támogatott.

Az imént leírt meghatározás érvényes a business coaching-ra és a life coaching-ra egyaránt.

A business coaching leginkább a munkahelyi teljesítményre fókuszál és a hozzáértés fejlesztésére. Az üzleti életben elsőként a felsővezetők fejlesztésére koncentráltak /executive coaching/, viszont idővel rájöttek, hogy ez a fajta stratégia nem csak a felső vezetésben, hanem a cég vagy szervezetet valamennyi szintjén dolgozó kollégánál hasznos befektetés.

A nagyobb cégeknek belső coachuk van, viszont nem minden vezetés kedveli ezt a fajta módszert, ezért külsősöket szoktak alkalmazni, mivel jobban és más szemszögből lát rá egy független tanácsadói szervezet a cég működésére, stratégiájára. A módszer meghatározott szempontrendszer alapján levezényelt konzultációk sorozata, ahol minden az ügyfél érdekében történik. Az időbeosztását szem előtt tartva, strukturáltan működik.

Minden egyes konzultáció után a tapasztalatokat átbeszélve haladnak az „edzővel” a kijelölt cél felé az ügyfél elképzelései, stratégiája alapján teljesen egyénre szabva. Az elején a célokat fogalmazzák meg, majd az ezeket nehezítő problémákat, akadályokat vesszük célpontba, majd támogatást kap ezen akadályok leküzdésében.

Támogatást kap céljai megvalósításához, támogatást kap önmaga megismeréséhez, így rájön miért is hátráltatta az a bizonyos probléma, amit a tanfolyam végén már nem problémaként, hanem megoldandó vagy megoldható feladatként lát.

A coaching további tevékenysége figyelni, hogy a kedves ügyfél megmaradjon a közösen kijelölt úton, az előre meghatározott célokat szem előtt tartva a saját szempontjai és ideje, valamint lehetőségei szerint végrehajtsa, melyet végig a konzultációk alatt gyakorlatilag észrevétlenül, nyíltan és könnyedén.

A coaching-al közeli bizalmi kapcsolatot kiépítve, baráti légkörben oldják fel az addig /talán ismeretlen/ blokkolt energiáit.

Néhány alap coaching téma:

  • asszertivitás,
  • delegálás,
  • döntés,
  • önismeret,
  • önbizalom,
  • kiégés/burn out/,
  • sterssz- és konfliktuskezelés,
  • karrier.

Honnan jött az ötlet?

Az 1970-es években Tim Gallwey angol teniszszakértő mutatta be a nyilvánosságnak a coaching alapvető tevékenységeit, elveit, elméleteit. Az alapötlet Inner Game-től származik, aki az elején még a sportéletet vette célba, majd utóbb az üzletemberek is kezdtek ráérezni ennek jelentőségére.

Az alapjaihoz visszatérve: az edző célja, hogy növelje sportolójának a teljesítményét. A tréning lényege, hogy a sportoló az útjába kerülő akadályokat felismerje és képes legyen egyedül megbirkózni velük. Ha ezt átvisszük az üzleti életbe, a coach gyakorlatilag az edző szerepét tölti be, mivel célja ugyanaz: az ügyfelet a legjobb teljesítményre bátorítani.

A coaching-ot többféleképpen értelmezik.

  1. Az egyik értelezés szerint a teljesítmény növelését és a tanulásra való motivációt definiálja.
  2. Egy másik értelmezés az együttműködésre ösztönöz.

Mindegyik helyes és értéket képvisel a szakmában, viszont egy valami közös bennük: a coach és coaching között szoros együttműködés jön létre, nagy bizalmat kell fektessenek egymásba. A kitűzött célt közösen, több szempontból, több stratégiát kidolgozva próbálják meg elérni.

Business coaching fajtái

Négy féle fő business coaching típus létezik

  1. felsővezetői,
  2. középvezetői,
  3. csoportos,
  4. team.

Felsővezetői coaching

/executive/ a legfelsőbb pozícióban lévőket segíti olyan speciális problémák kezelésében, melyekben egyedül kell dönteniük. A képzés segíti jobban átlátni problémájukat, tisztábban, több szempontból elemezve tudnak adekvát döntést hozni.

Középvezetői coaching

A képzés olyan ügyfeleknek szól, akik a meglévő, bevált/vagy nem bevált/ stratégiát szeretnék újragondolni, átütemezni, vagy átírni és a coaching védett keretei között tesztelni.

Csoportos coaching

Ennek esetében különböző területek/cégek képviselői gyűlnek össze és a coach moderálásával megbeszélik tapasztalataikat, problémájukat, tanácsot és ötletet adnak egymásnak, véleményt cserélnek.

Team coaching

akkor lép életbe, mikor egy konkrét feladat megoldásához kell megfelelő segítséget kapniuk a tagoknak. Használható, amennyiben megváltozik a vezetői team, új ötletek, új tartalékok kiaknázásakor, helyes, ideális megoldások keresésénél.

life és a business coaching közti eltérés

A life coaching a jövőre fókuszál, nem pedig a múlt feldolgozásában segít. A life coaching és a business coaching között az a különbség, hogy a life coaching alatt az ügyfél életének bármely szakaszát érinthetik. Azok az álmok, célok, vágyak, melyek hiányoznak a kliens életéből és még nem jutott el arra a szintre, hogy megvalósítsa őket a life coaching foglalkozik velük.

A life coaching motiváló hatással bír az ügyfélre, buzdítja kiaknázatlan területeinek kihasználására, egójának növelésére, hogy megtalálja azt az utat, amit már régóta keresett. A tanfolyam alatt az ügyfél teljes személyisége „feldolgozásra” kerül, minden lényeges és lényegtelennek hitt dolog felszínre ér életéből.

A tanfolyam végeztével elégedettséget fog érezni, tudatosabb lesz céljai megvalósításában, jobban tud koncentrálni, jobban odafigyel magára, kiegyensúlyozottabb lesz. A business és life coaching közti különbség az elérendő cél némiképp különbözök, ugyanis:

  1. a life coaching az egész életét bevonja a kezelésbe,
  2. a business coaching „csak” a munkára vagy az azzal kapcsolatos problémákkal foglalkozik.

Ez a kettő néhol összefügg. Összefoglalva a business coaching Managereknek, felsővezetőknek ajánlható, akik sikeres vagy sikeresebb üzleti vezetést kívánnak elérni a megfelelő szervezetfejlesztéssel. A life coaching pedig párkapcsolati, életvezetési segítség.

Néhány szó a life coaching-ról

Ez a fajta coaching segít a pároknak életvezetési problémájuk, dilemmájuk, nehézségeik kezelésében. A tanfolyam itt is egyéni, egyénre vagy párra szabott kezelést ad, amiben meghatározzák céljukat, megcélozzák eddig elért eredményeiket, feltérképezik erőforrásaikat.

Erősíteni kell az erősségeket és kihasználni maximálisan őket. Nem csak párok, hanem egyének, szülők is igénybe vehetik a szolgáltatást, mely gyorsan kifizetődő, hosszan tartó pozitív életmódváltozást eredményez. A coaching lényege az egyéni fejlesztés, hogy az egyén saját maga tudja megoldani a problémáit.

Nézzük is meg, milyen problémákat segít megoldani a módszer:

  • segítséget nyújt az életcélok eléréséhez,
  • a jó és megfelelő kommunikációhoz / egy párkapcsolatnál jellemző probléma/,
  • társkeresés vagy párkapcsolat kezdetekor, a párkapcsolatban adódó konfliktusok,
  • nehézségek, problémák esetében,
  • a szülő-gyerek kapcsolat javításában,
  • munka és magánélet viszonyával kapcsolatban.

Mi kell a coaching programban való részvételhez?

A sikernek több kulcsa van. Az első az elhatározás, hogy a résztvevő eldöntse, valójában lépni akar, tényleg változtatni akar /nem szeretne vagy próbál/ az életminőségén vagy a karrierjén. Ezáltal nyitottságra van szükség az ügyfél részéről is.

  • Hajlandóságot kell mutatni a rá váró feladatokra.
  • Kötelezettséget vállalni a sikerorientált célkitűzéshez.
  • Kötelességet érezni maga és mások iránt.
  • Megígérni és betartani, hogy a lehető legjobbat hozza ki magából, kapcsolataiból.

Minden más a coach dolga: a coaching szakértelem, a tapasztalat, adekvát, specifikus egyénre szabott módszer, a partner fejlesztésének érdekében.

Mit kap az ügyfél a sikereken és az eredményeken kívül a konzultációk alatt?

  • A közvetlen, bizalmi légkör kialakítása mellett egy jó hangulatú, kellemes beszélgetésen vesz részt, ahol szinte észrevétlenül fókuszál a coach a jelenlegi problémákra, miközben segítséget nyújt.
  • Nyitottnak kell lenni, hogy mindent ami problémát okoz, fel lehessen térképezni és rá lehessen vezetni arra az útra, amit járni szeretne, csak az útjába került akadályok miatt megállásra kényszerült.
  • A nem jól működő vagy egyáltalán nem működő életvitel megváltoztatására kell koncentrálni.

A coaching lényege a személyes, jól működő kapcsolat megteremtése. Támogatást egyénire szabva csak kölcsönös bizalommal lehet nyújtani.

Az első találkozáskor /mely a legtöbb helyen ingyenes/ bemutatásra kerül a coaching lényege, fajtái. Minden felmerülő kérdésre választ lehet kapni, a program részletesen áttekinthető, tanulmányozható, elemezhető. Ami a legjobb: nincs rábeszélés semmi olyanra, amire nincs szüksége. A fő tevékenység alapja, az emberek szolgálata, a problémákkal küzdő emberek segítése.

A business coaching menete

Mivel a coaching lényege, hogy minden a kliens igényeire szabottan tud változni, nem lehet mindent leírni előre hogyan is néz ki egy ilyen tanfolyam menete, viszont vannak bizonyos lépések, melyek megadják a stratégia szerkezetét.

A konzultációk nagyjából 1-1,5 órásak, melyeket heti vagy kéthetenkénti rendszerességgel szokás ütemezni a jó eredmény érdekében.

Lássuk tehát, hogyan is néz ki egy coaching sorozat!

  • Az első személyes találkozó alkalmával egy helyzetelemző, problémafeltáró beszélgetés történik. Kielemzésre kerül a kliens jelenlegi helyzete, erőssége /a nem vagy csak kevésbé ismert is/, valamint a fejődési irány és cél kijelölése.
  • Ha ezek megvannak, már „csak” az ehhez szükséges: a vezérfonal meghatározása. Az akciótervet közösen határozzák meg a coach-al.
  • Az első ülés alkalmával a célok és az akcióterv megtervezése után megbeszélik az első fontos gyakorlati feladatot, melyet a kliens a következő megbeszélt konzultációra végrehajt.
  • A következő konzultáció alkalmával a végrehajtott feladat elemzése, átbeszélése következik /mikor milyen nehézségek adódtak, hogyan próbálta ezeket megoldani/. Az eredményes megoldásokat tovább erősítik.
  • Amennyiben volt sikertelen eset, azokat elemzéssel, újfajta megoldási stratégiával dolgozza ki a business coach az ügyféllel együtt.

Fontos: a coach nem a helyes megoldásokat és tanácsokat fogja átbeszélni az ügyféllel, mert a jó megoldás megtalálása az ügyfél feladata, a coach a rá bízott és ismert eszközökkel felvértezve támogatja az ügyfél által elképzelt jó megoldás felé.

Ha ez sikeresen megvalósult, a kliens újabb feladatot kap, azaz az „edzővel” újabb megbízást dolgoznak ki, melyet a következő ülésig kell megvalósítania.

Nézzük, mi történik a következő találkozások alkalmával!

Ideális esetben az előzőleg leírt módon napvilágra kerülnek a kapott feladat helyes és helytelen részei, mi volt a buktató, vagy ha nem volt, mi az, amit jól csinált az ügyfél.

Ha minden rendben ment, akkor a harmadik, negyedik konzultáció végére meg lehet találni a közös megoldást a cél megvalósításához, amit ki is kell próbálni gyakorlatban. Ha az elérendő cél komplex, újra meg kell beszélni egy új stratégiát a részfeladathoz, majd az azt követő konzultáció alkalmával kielemezni.

Ez normál esetben is legfeljebb 10 konzultációt takar, de a 4-5 beszélgetés a legjellemzőbb. Végül, ha minden feladat sikeres, minden elvárt cél és a hozzá veszető út kidolgozott, elfogadott és működött elméletben, az ügyfél feladata ezt a sikeres stratégiát átültetni a gyakorlatba.

A gyakorlati alkalmazás után a következő lezáró ülés az ügyfél beosztásához igazodik, ahol a kapott eredmények kielemzése megtörténik.

A coaching nem pszichológia!

A pszichológia a páciens múltját elemzi, teljes személyiségét figyelembe veszi. Megvizsgálja, hogy életének milyen fő állomásai voltak, milyen pozitív és negatív élményeket gyűjtött, ezeket hogyan dolgozta fel.

A múlt felidézésében keresi a választ, melyek között megkeresi az összefüggést múlt és jelent között. A kezelés alatt a viszony nem egyenrangú, mivel a kliens rá van utalva a terapeutára. A terápia lényege, hogy gyógyítsa a lelki sérüléseket, betegségeket, a traumák feldolgozásában és újraértelmezésében. Célja a páciens életminőségének javítása.

Ahogy már esett róla szó. a coaching nem a múlton rágódik, hanem a jövőre koncentrál. Nem az ügyfél személyiségét akarja felrajzolni, hanem támogatni kívánja a kliens szakmai és magánéleti előrejutását.

A coach és a coaching közösen dolgoznak ki egy tervet, stratégiát és tűznek ki célt, amit a coaching-nak kell elérnie saját rejtett erőforrásaiból a coach csak segíti és motiválja ezek elérésében.

Az „edző” figyelmét a kliens tanulására és fejlődésére irányítja, melyeket önként vállalt célok, feladatok, határidők betartásának folyamatos követésével végez.

Mi a kérdés?

„A terápiában a miért-re keresik a megfelelő választ, a coaching-nál a hogyan-ra.”

A coach kérdéseket vesz fel, a kliens pedig megtalálja magában a választ. A coaching egy teszt, egy kísérletezés, ahol a hibás lépések, fennakadások, problémák, rosszul kezelt esetek lehetőséget nyújtanak az önismeretre, saját rejtett erőforrások megtalálására. Ez vezet a fejlődéshez.

A coaching nem vezetői tréning!

A vezetői tréning egy képzési forma, a munkahelyi feladatok lebonyolításához nélkülözhetetlen készségek fejlesztésére irányuló fejlesztés. A vezetői tréningen csak kétfajta probléma megoldásán fáradoznak:

  1. az egyik a coaching által hozott esetek tanulmányozása,
  2. a másik a tipikusan megjelenő vezetői pozícióval járó nem egyedi/egyéni problémák.

Egy ilyen tréningen 10-12 ügyfél vesz rét egyszerre, ebből következően lehetetlen mindenkinek az egyéni problémáját kezelni. Ezeken a tréningeken fixen meghatározzák mennyi idő áll egy-egy téma kitárgyalására.

Természetesen nem lehet mindig pont elegendő az erre szánt idő mindenkinek. Általában nem a megszokott környezetben végzik a tréninget. Ennek előnye, hogy a kliens a coaching feladatokra koncentrálhat. A tréningen szituációkat dolgoznak fel.

A coaching során nem tipikus problémákra keresik a választ, hanem magában az egyénben keresik meg azt a hibát, ami akadályozza a jobb munkavégzésben. Megkeresik, mi az amiben változnia kell, fejlődnie kell, milyen stratégiákat kell alkalmazni a komplikáció elhárításában.

A legközelebbi alkalomkor már tudják is elemezni az előző órai élményeket. A tréningnél rugalmasabb a coaching, mert a coach házhoz jön és igazodik a vezető munkarendjéhez. Habár módszereikben, szabályaikban különböznek egymástól, mégis jól lehet egyszerre alkalmazni kettőjüket.

A coaching nem mentorálás!

A mentorálasra azt lehet mondani, hogy két másfajta szakmai- és magánéleti tapasztalattal lévő ember találkozik egymással. A mentor és a mentorált egy cégnél, de más beosztásban, más pozícióban dolgozik, így van egy adott alá-főlé rendeltségi viszony a két ember között.

A mentor, mivel nagyobb tapasztalattal rendelkezik, helyi tanácsokkal tudja segíteni pártfogoltját, hogyan jusson tovább és magasabbra az adott szervezeten belül. A coach külső ember, nincs hatalmi viszony közöttük, nem kell a munkához helyismerettel rendelkeznie, tanácsokkal sem segíti.

A különbségek ellenére lehet találni hasonlóságokat is, mint a bensőséges viszony, a kölcsönös bizalom. Ami teljesen különbözik a két módszer között pedig az, hogy a coach nem saját tudást és tapasztalatot ad át, hanem arra buzdítja a kliens, hogy újakat szerezzen.

A coaching nem vezetési tanácsadás!

A vezetési tanácsadás független szakértőkből áll. Segíti a helyi vezetőket problémájuk megoldásában, elemzik és azonosítják őket. Irányelveikkel és általuk kidolgozott módszerekkel dolgoznak. Kidolgoznak egy tevékenységtervet és a szerint járnak el. A probléma és a megoldására koncentrálnak, a segítség a tanácsadó szakértelmén múlik. Rá kell világítania a problémára, hiányosságokra.

A coach nem a problémák megoldását mutatja meg, hanem odafigyeléssel és megfelelő kérdésekkel irányítja a jó döntésre a klienst, akinek magának kell megoldania a problémát saját erejével és tudásával.

A proaktív coaching

A proaktív jelentése: előrelátóan cselekvő, felelősségteljes, kezdeményező. Aki a proaktív coachingot választja, azokat autonóm, értékes embernek, érett egyénként fogják kezelni. A proaktív coach-ok tiszteletben tartják, hogy a kliensek saját értékrenddel, személyiséggel rendelkeznek.

A proaktív coaching lényege, hogy az ügyfél megtanulja kezelni:

  • azokat a problémás helyzeteket, amik számára fontosak,
  • megtanulja kezelni a konfliktushelyzeteket és képes lesz irányítani saját életét.

Ezen coach egyszerre több értékelési módszerrel dolgozik, így még hatékonyabban és még pontosabban tudja értékelni erősségeinket, gyengéinket, pozitív és negatív tulajdonságainkat, valamint céljainkat és vágyainkat.

A coaching technika több megoldást kínál. Aki proaktív, az nem csak egyszerűen alkalmazkodik a helyzethez, hanem felveszi a helyzetek közötti irányítást, nem engedi meg a passzivitást. A proaktív nem alkalmazkodik a helyzethez, hanem maga akar változásokat elindítani.

A business executive coaching

Ezen fajta coach szolgáltatás a felsővezetőknek szól. A cél, hogy a jó működést még jobbá tegye, növelje a hatékonyságot. A coach, azaz „edző” az ügyfél jó tulajdonságaira épít. Közösen megkeresik az erősségeit, segít megkönnyíteni a nehéz döntéseket, megtanulja kezelni a konfliktusokat és a stressz helyzeteket, a célok eléréséhez. Kiemeli az asszertív kommunikáció szükségességét és a csoporttámogatás fontosságát.

A business executive coaching részei többek közt:

  • pszichológiai alapismeretek,
  • stressz-kezelés,
  • szervezetműködési alapelvek,
  • hatalom,
  • vezetői modellek,
  • szervezetfejlesztés,
  • motiváció,
  • önismeret,
  • értő figyelem,
  • célkitűzés,
  • kommunikációfejlesztés,
  • karrier,
  • döntéshozatal növelés
  • stb.

Coaching árak

Az árak igaz cégenként változóak, de nagyjából erre lehet számítani:

  • egyéni esetkezelés 7-10 ezer között,
  • business coaching 20-30 ezer között,
  • pár-és családi coaching 12-15 ezer között mozog alkalmanként.

E-coaching

Az e-coaching akár telefonon, akár interneten is használható coaching. Mi a lényege?

Könnyedén, otthonról kérdéseket tehet fel, képezheti magát. Coach szakembereket talál a célok adekvát véghezviteléhez. Jobban segít, ha elakadt, gyorsan választ kaphat a kérdéseire.

Hogyan működik az E-coaching rendszer?

Hetenként egy konzultáció történik skype vagy e-mail segítségével. Az ügyfél a konzultáció alatt is küldhet kérdéseket e-amilen keresztül és gyors választ kaphat vagy éppen új feladatokat.

Ha valaki nem ismeri az interaktív számítógépes rendszereket, boldogan segítenek ezek létrehozásában. Az e-coaching 4-12 hétig tart, havi néhány tízezer forintba kerül havonta. Az internetes coaching olcsóbb, sőt, talán kényelmesebb is, mint a személyes találkozás.

A concordiás coaching

Akkor lehet egy cég fejlődésre hajlamos, ha igaz rá a szervezeti célok háromszög modellje. Ez egy rendszerszemléletű modell. Azt próbálja meg szemléltetni, hogy ha egy cég hosszútávon akar sikereket elérni, nem tűzhet ki egyetlen, megrendíthetetlen célt, mert meg kell találja az egyensúlyt a többi céllal, továbbá három alapvető szükségletet ki is kell tudni elégíteni:

  1. első sorban a fogyasztókét-kliensekét,
  2. másod sorban a cég dolgozóinak szükségleteit,
  3. harmadszor a cég sikeres működésének alapfeltételeit.

Ezen modell szervezetek, cégek, csoportok és egyének számára egyaránt hasznos. Az egyénnek ki kell elégítenie saját és partnerei igényeit, miközben ő szintén jól és hatékonyan dolgozik. A concordia coach legyen akár egyéni, csoportos vagy team, 3 közös van mindegyik modellben. Ez pedig a megoldás központúság, rendszerszemlélet és elismerés.

A pozitív pszichológia és a coaching

A coaching szolgáltatást igénybe vevő ember nem csak egy konfliktus vagy probléma feloldáshoz keresi a segítséget, hanem új érdeklődést, új irányt szeretne karrierjében és/vagy életében. Itt lép be a pozitív pszichológia, amely jól összedolgozva a coaching-gal, még több erőt tud adni az ügyfélnek, még több energiát bele tud vinni a közös munkába.

A coaching részéről fontos a sok pozitív energia, a jó képességek és tulajdonságok erősítése és felszínre hozása. Ha pozitív a szemlélet, jobban teljesítünk, kreatívabbak vagyunk, nyitottabbak a másik emberre vagy eseményre. Kitartóbbak, energikusabbak leszünk, ezáltal nő a teljesítményünk.

Ez a fajta pozitív szemlélet a coaching egyik fő törekvése. Aki optimistán gondolkodik, a problémákat megoldhatónak látja, az élet akadályait leküzdhetőnek, irányíthatónak titulálja. A coaching-hoz bizalom kell, ilyen lelki állapotban könnyebb közvetlen viszonyba, barátságba kerülni. A pozitív életszemlélet nem csak lelki, hanem javuló fizikai állapotról is tanúskodnak. Ha összegezni akarnám a leírtakat, azt mondanám, hogy ez a fajta gondolkodás fizikai, intellektuális és szociális irányban is kiemelkedőbb eredményeket ér el, mint nélküle.

Összefoglalva

A coaching végeredményben bárki számára ajánlható. Vannak bizonyos fajtái, területei, amik valamennyire eltérnek egymástól, de ami mindegyikben közös, az az, hogy mindegyik ügyfélközpontú.

  • A coaching megtanítja az ügyfelet arra, hogy hogyan segítsen saját erejéből saját magán.
  • Segítés az önsegítéshez.
  • Nem ad tanácsot, nem kínál megoldást, de rávezeti a kliens az útra, melyen megtalálja a választ.
  • A szépsége az a szakmának, hogy nem a múltat próbálja meg boncolgatni, mint a pszichológia, hanem csakis a jövőbe tekint.

Coaching-ra fel, sok sikert!

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság