A gazdagok 16 szokása: ha egy jelre vártál, ez lesz az!

A gazdagok 16 szokása

Az intelligencia, a tehetség és a sárm nagyszerű dolgok, de egyáltalán nem ezek választják el a leggazdagabbakat a legszegényebbektől.

Ehelyett a különbségek a mindennapi szokásokban rejlenek.  Tudod, hogy a tudatalatti, másodlagos természetű tevékenységek az ébren töltött órák 40 százalékát teszik ki?

Ez azt jelenti, hogy minden öt percből kettőt minden egyes nap robotpilótaként működsz.

Igaz: a szokások a a bazális ganglionok idegi pályáiban tárolódnak el, ami egy golflabda méretű szövettömeg közvetlenül az emberi agy közepén, a limbikus rendszerben.

Ez az idegi gyorsítósáv energiát takarít meg az agynak: amikor egy szokás kialakul és ebben a régióban tárolódik, az agynak a mélyebb döntéshozatalban részt vevő részei megszűnnek részt venni a tevékenységben. Ettől lesz a folyamat robotpilóta jellegű (akár zombi módnak is lehetne nevezni).

Mindannyian tudjuk, hogy vannak jó és rossz szokások.

Tom Corley évekig tanulmányozta a különbségeket az USA gazdagjainak és szegényeinek szokásai között, több száz embert kérdezett ki.

A gazdagok olyan emberek voltak, akiknek éves bruttó jövedelme meghaladta a 160 000 dollárt (60M Ft), és nettó likvid vagyona 3,2 millió dollár (1MRD FT+) vagy annál nagyobb volt.

A kevésbé tehetőseket úgy definiálta, mint akiknek a bruttó jövedelme 35 000 dollár (13M Ft) vagy annál kevesebb, és legfeljebb 5 000 (2M Ft) dollárnyi likvid vagyonuk van.

Amikor végzett, elemezte a kutatás eredményeit, és a válaszokat leegyszerűsítve összeállított egy képet arról, hogy mi teszi lehetővé, hogy a gazdagok ott boldoguljanak, ahol mások nem.

Az ebből született könyve egyfajta használati utasítás lett arról, hogyan váljunk gazdaggá.

A gazdagok és a szegények szokásai közötti szakadék megdöbbentő.

Ha Te már jól szituált vagy, akkor nagy valószínűséggel a legtöbb alábbi gazdag szokást követed. Az eddig elhanyagoltak beintegrálása pedig majd még előrébb visz. De légy biztos benne:

Ha most jól boldogulsz anélkül, hogy a pénzzel kapcsolatos alapelvekkel törődnél, a baj utol fog érni!

A gazdagok és szegények közötti különbségek egy része nyilvánvaló, míg mások kicsit meglepőbbek.

Íme, a legfontosabb gazdag szokások, amelyeket felvehetsz, hogy elérd és megtartsd a gazdagságban rejlő lehetőségeidet.

1. Élj a lehetőségeiden belül.

A gazdag emberek úgy kerülik el a túlköltekezést, hogy először a jövőjüket fizetik ki. A nettó jövedelmük 20 százalékát félreteszik, a maradék 80 százalékból pedig megélnek.

  • Az anyagilag nehéz helyzetben lévők közül szinte mindenki a lehetőségei felett él.
  • Többet költenek, mint amennyit keresnek, és az adósságuk agyonnyomja őket.

Ha véget akarsz vetni a pénzügyi küzdelmeknek, szokásoddá kell tenned a megtakarítást és a költségvetésbe kell tenned, hogy mire költesz.

Íme néhány ésszerű módszer a havi nettó fizetésed beosztására:

  • Legfeljebb 25 százalékot költs lakhatásra, függetlenül attól, hogy saját lakásod van vagy béreled.
  • Élelmiszerre legfeljebb 15 százalékot költs.
  • A szórakozásra – cukrászda, mozi, sport, bármi – legfeljebb a kiadások 10 százalékát költsd.
  • A nyaralás az éves nettó fizetésed legfeljebb 5 százalékát teheti ki.
  • Autóhitelre legfeljebb 5 százalékot költs, és soha ne lízingelj. A gazdagok 94 százaléka vásárol, ahelyett, hogy lízingelné. Ezek az emberek addig tartják az autójukat, amíg a kerekek le nem esnek, és közben nagy gondot fordítanak rá, hogy hosszú távon pénzt takarítsanak meg.
  • Kerüld a hitelkártya adósságok felhalmozását.
  • Gondolj a megtakarításokra és a befektetésekre két teljesen különböző dologként. Soha nem szabad pénzt veszítened a megtakarításain. Próbáljon meg hathavi megélhetési költséget egy vészhelyzeti alapba tenni arra az esetre, ha elveszítenéd az állásodat, vagy ha a vállalkozásod csődbe menne.
  • Annyit fizess be életprogramba (extrém hosszú megtakarításba), amennyit csak megengedhetsz magadnak. Ha olyan vállalatnál dolgozol, amely bizonyos százalékig támogatja a befizetéseidet, remek! Mindig élj az ingyen pénzzel, amikor csak teheted.

2. Ne játssz!

Balekfogadás: anyagilag nehéz helyzetben lottózik az emberek 77 százaléka.

Aki tehetős, az aligha játszik a számokkal.

A gazdag emberek nem a véletlen szerencsére hagyatkoznak a gazdagságukban. Ők maguk teremtik meg a szerencséjüket. Ha a kockázat ismeretében még mindig fogadni akarsz, használj pénzt a szórakozási költségvetésedből.

3. Olvass minden nap.

Ha olyan dolgokat olvasol, amelyek növelik a vállalkozásoddal vagy karriereddel kapcsolatos ismereteidet, akkor értékesebb leszel a kollégáid, régi partnereid vagy új ügyfeleid számára. A tehetős emberek 88 százaléka naponta 30 percet vagy annál többet olvas. Ugyanilyen fontos, hogy jól használják ki az olvasásra szánt időt:

  • 63 százalékuk hallgat hangoskönyveket ingázás közben.
  • 79 százalékuk karrierrel kapcsolatos ismeretterjesztő anyagokat olvas.
  • 55 százalékuk személyes fejlődés céljából olvas.
  • 58 százalékuk sikeres emberek életrajzát olvassa.
  • 94 százalékuk olvas aktualitásokat (de nem bulvárt!!).
  • 51 százalék olvas történelmet.
  • 11 százalék – mindössze 11 százalék – pusztán szórakozás céljából olvas.

A sikeres emberek azért olvasnak, hogy fejlesszék magukat. Ez különbözteti meg őket a konkurenciától.

Tudásuk bővítésével több lehetőséget látnak, ami több pénzt jelent.

Összehasonlításképpen:

az anyagilag nehéz helyzetben lévők közül csak minden ötvenedik vállalkozik a napi önfejlesztő olvasásra, ennek következtében a szegények nem fejlődnek szakmailag, így mindig az elsők között vannak, akiket kirúgnak vagy leépítenek.

4. Felejtsd el a tévét, és tölts kevesebb időt az interneten való céltalan szörfözéssel!

Mennyi értékes időt veszítesz el a képernyő előtt parkolva? A tehetős emberek kétharmada kevesebb mint egy órát tévézik naponta, és majdnem ugyanennyien – 63 százalék – kevesebb mint egy órát lóg naponta az interneten. Kivéve, ha az a munkával kapcsolatos.

Ehelyett ezek a sikeres emberek a szabadidejüket személyes fejlődésre, kapcsolatépítésre, önkéntes munkára, mellékállásban vagy mellékvállalkozásban végzett munkára fordítják, és olyan célt követnek, amely később jutalomhoz vezet.

Az anyagi gondokkal küszködők 77 százaléka azonban naponta legalább egy órát tévézik, 74 százalékuk pedig naponta legalább egy órát tölt felesleges netezéssel, úgymond “szabadidős” céllal.

5. Irányítsd az érzelmeidet.

Nem kell, hogy minden gondolatod kijöjjön a szádon. Nem kell minden érzelmet kifejezni.

Ha mindig azt mondod ki, ami éppen a fejedben jár, azzal azt kockáztatod, hogy megbántasz másokat.

A felelőtlen, meggondolatlan szövegelés az anyagilag küszködők 69 százalékának szokása.

Ezzel szemben a tehetős emberek 94 százaléka szűri az érzelmeit. Megértik, hogy ha hagyják, hogy az érzelmek irányítsák őket, az tönkreteheti a munkahelyi és otthoni kapcsolatokat.

Várj azzal, hogy kimondd ami a szívedet nyomja amíg nem nyugszol meg, és nem volt időd objektíven szemlélni a helyzetet.

A félelem talán a legfontosabb negatív érzelem, amit kontrollálni kell. Bármilyen változás, még az olyan pozitív változások is, mint a házasság vagy az előléptetés, félelemérzetet válthat ki.

A gazdag emberek úgy kondicionálták az elméjüket, hogy legyőzzék a negatív gondolatokat, míg azok akik anyagilag küzdenek, engednek a félelemnek, és hagyják, hogy az visszatartsa őket.

Akár a változástól, a hibázástól, a kockázatvállalástól vagy egyszerűen a kudarctól félsz, ezeknek az érzelmeknek a legyőzése arról szól, hogy egy kicsit türelmet is tanuljunk, amíg önbizalmat nem szerzünk. Elképesztő, hogy az önbizalom mennyit segít!

6. Kapcsolatépítés és rendszeres önkéntes munka.

Értékes kapcsolatokat építhetsz ki, amelyek több ügyfelet vagy vásárlót eredményezhetnek, vagy segíthetnek a jobb állás megszerzésében, ha időt töltesz azzal, hogy a közösségedben aktív legyél és adakozz.

A tehetős emberek majdnem háromnegyede havonta legalább öt órát tölt kapcsolatépítéssel és önkéntesként dolgozik.

Az anyagilag nehéz helyzetben lévők közül csak minden tizedik teszi ezt.

Az önkéntesség egyik nagy előnye a társaság, amit megtalálsz. Gyakran a nonprofit szervezetek igazgatótanácsai és bizottságai gazdag, sikeres emberekből állnak. Az ezekkel az emberekkel való személyes kapcsolatok kialakítása gyakran jövőbeli szuper üzleti kapcsolatokat jelent.

7. Légy kiemelkedő a munkában és az üzleti életben.

A sikertelen embereknél a “nem tartozik a munkaköri leírásomba” szindróma jellemző, ezt hívhatjuk “szükséges minimum” temperamentumnak is.

Ennek következtében soha nem kapnak nagyobb felelősséget, a fizetésük évről évre nagyon keveset nő – ha egyáltalán megtarthatják a munkahelyüket.

A tehetős egyének viszont felbecsülhetetlenné teszik magukat a munkaadóik és ügyfeleik számára, az iparágukkal kapcsolatos cikkeket írnak, szakmai rendezvényeken beszélnek és kapcsolatépítéssel foglalkoznak.

A sikeres emberek keményen dolgoznak azért, hogy elérjék hivatásuk csúcsát, vagy megvalósítsák vállalkozásuk céljait.

8. Tűzz ki célokat, ne kívánságokat.

Egy kívánság kimenetelét nem tudod irányítani, de egy cél kimenetelét igen.

A gazdagok 70 százaléka minden évben legalább egy nagy célt határozottan végigkövet. A megélhetésért küszködő embereknek csak 3 százaléka teszi ezt meg.

9. Ne halogass!

A sikeres emberek megértik, hogy a halogatás rontja a minőséget; elégedetlen munkaadókat, ügyfeleket és klienseket szül; és károsítja az egyéb, nem üzleti kapcsolatokat.

Íme öt stratégia, ami segít elkerülni a halogatást:

  1. Készíts napi “tennivalólistákat”. Ezek a Te napi céljaid. Minden nap a “tennivalók” 70 százalékát vagy annál többet végezz is el!
  2. Legyen egy “napi top öt“. Ez az öt tevékenység jelenti azokat a döntő fontosságú dolgokat, amelyek segítségével közelebb kerülhetsz valamilyen fontos cél vagy célkitűzés megvalósításához.
  3. Állíts fel és tarts is be saját kitűzési határidőket. Semmi baj nincs azzal, ha korán végzel.
  4. Legyen elszámoltatható minden egyes partnered. Ezek azok az emberek, akikkel együtt dolgozol egy nagy közös cél érdekében. Legalább hetente kommunikálj velük, és győződj meg róla, hogy tartják a közös céljaitokat!
  5. Használd a “Csináld meg most!” megerősítést. Ez egy remek önmotiváló technika. Ismételd újra és újra a “csináld meg most” szavakat, amíg bele nem kezdesz egy feladatba vagy projektbe.

10. Beszélj kevesebbet és figyelj többet.

Az 5:1 arány nagyjából megfelelő: minden egyes percért amit szövegelsz, öt percig figyelj másokra.

A gazdag emberek azért jó kommunikátorok, mert jó hallgatók.

Megértik, hogy csak úgy tanulhatsz és képezheted magad, ha meghallgatod mások mondanivalóját. Minél többet tudsz meg a kapcsolataidról, annál többet tudsz segíteni nekik.

11. Kerüld a mérgező embereket.

Csak annyira vagyunk sikeresek, amennyire azok az emberek, akikkel a legtöbb időnket töltjük.

  1. A gazdag, sikeres emberek 86 százaléka más sikeres emberekkel társul.
  2. Az anyagilag küszködők 96 százaléka pedig olyanokhoz ragaszkodik, akik  szintén anyagilag küszködnek.

Ha véget akarsz vetni a pénzügyi küzdelmeidnek, értékelned kell minden egyes kapcsolatodat, és meg kell határoznod, hogy ezek:

  • gazdag kapcsolatok (olyan valakikkel, akik felsegíthetnek téged),
  • vagy szegénységi kapcsolatok (olyan valakikkel, aki visszatartanak).

Kezdj el több időt tölteni a Gazdag kapcsolatokkal, és kevesebbet a Szegénységi kapcsolatokkal.

A Gazdag kapcsolatok segíthetnek jobb állást találni, új lehetőséget ajánlanak, vagy megnyitják a lehetőségek kapuit.

12. Ne add fel!

Akik sikeresek az életben, azokban három dolog közös:

  1. a fókusz,
  2. a kitartás
  3. a türelem.

Egyszerűen nem adják fel a nagy céljaik hajszolását.

Akik anyagilag küszködnek, azok a legkisebb ellenállás hatására leállnak.

13. Tedd félre az önkorlátozó hiedelmeidet, amelyek visszatartanak.

Ha pénzügyileg sínylődsz, valószínűleg már mondtál magadnak ilyeneket az alábbi valótlanságok közül:

  • Szegény emberek soha nem tudnak meggazdagodni.
  • A gazdag embereknek szerencséjük van, a szegényeknek pedig balszerencséjük.
  • Mindig van valami!
  • Nem is vagyok okos.
  • Soha semmit sem tudok jól csinálni!
  • Mindenbe belebukok, amivel próbálkozom.
  • Soha nem fejezek be semmit...

(Vagy ezeket talán pont a szüleid beszélték beléd, amikor gyerek voltál és meg is pecsételték a sorsodat egy időre?)

Ezen önkorlátozó hiedelmek mindegyike negatív irányba módosítja a viselkedésedet.

Ötből majdnem négy gazdag ember az életben elért sikerét a hiedelmeinek tulajdonítja.

Változtasd meg a negatív hiedelmeit pozitív megerősítésekkel! Olvasd el a személyiségfejlesztés nagyjainak, például Napoleon Hillnek, Dale Carnegie-nek és Jim Rohn-nak az írásait.

14. Szerezz egy mentort.

Azon gazdagok 93 százaléka, akinek volt mentora, ennek tulajdonította sikerét. A mentorok rendszeresen és aktívan részt vesznek a fejlődésben azzal, hogy megtanítanak arra, mit kell és mit nem szabad tenni. Egy ilyen tanár megtalálása az egyik legjobb és legkevésbé vergődős módja a meggazdagodásnak.

Ha ismered a céljaidat, akkor keress valakit, aki már elért hasonlókat. Meg fogsz lepődni, hogy hányan képesek segítő kezet nyújtani!

15. Távolítsd el a “balszerencse” kifejezést a szókincsedből.

Azok, akik anyagilag küzdenek az életben, bizony saját maguknak teremtenek balszerencsét.

Ez a szokásaik mellékterméke.

Az újra és újra ismétlődő szegénységi szokások az életedben olyanok, mint a hópelyhek a hegyoldalon. Idővel ezek a hópelyhek addig gyűlnek, amíg az elkerülhetetlen lavinaegy megelőzhető betegség, elveszített munkahely, egy bedőlt házasság, egy tönkrement üzleti kapcsolat vagy egy csőd – meg nem indul.

Ezzel szemben a sikeres emberek megteremtik a saját, egyedi típusú szerencséjüket. Pozitív szokásaik olyan lehetőségekhez vezetnek, mint az előléptetések, jutalmak, új üzletek és jó egészség.

16. Tudd a fő célodat.

Ez az utolsó gazdag szokás, de talán ez a legfontosabb.

Azok az emberek, akik egy álmot vagy egy fő célt követnek az életben, messze a leggazdagabbak és legboldogabbak.

Mivel szeretik, amit a megélhetésükért csinálnak, örömmel szentelnek minden nap több órát a céljuk felé hajtva.

Nagy az esélye annak, hogy ha nem keresel elég pénzt a munkádban, az azért van, mert olyasmit csinálsz, amit nem szeretsz különösebben.

Ha elegendő jövedelmet tudsz keresni azzal, amit élvezel, akkor megtaláltad a fő célodat! Akár hiszed, akár nem, ezt a célt könnyű megtalálni.

Íme a folyamat:

  1. Készíts egy listát mindenről, amire csak emlékszel, hogy boldoggá tett.
  2. Jelöld ki a listádon azokat a tételeket, amelyekhez valamilyen készség kapcsolódik, és azonosítsd ezt a készséget.
  3. Állíts sorrendbe 10 kiemelt dolgot aszerint, hogy milyen örömet okoznak neked. Ami a legboldogabbá tesz, az 10 kövér pontot kap.
  4. Most rangsorold külön a 10 kiemelt dolgot a jövedelmi lehetőség szempontjából. Az összes közül a legjövedelmezőbb képesség 10 pontot ér.
  5. Add össze a két rangsorolt oszlop kiemelt dolgainak pontszámait. Pl.
    • “festés”: öröm 9 pont + jövedelem 7 pont,
    • “programozás”: öröm 8 pont + jövedelem 7 pont,
    • “műkörmözés”: öröm 6 pont + jövedelem 6 pont,
    • “influencerkedés”: öröm 10 pont + jövedelem 1 pont
    • stb, csak legyél reális! 🙂

A legmagasabb pontszám jelenti a jelenlegi potenciális kitörési lehetőséget az életedben. Juhhhuuu!

  1. A gazdagok és szegények közötti különbségek egyszerűek – néha intuitívak –, de nem jelentéktelenek.

Törekedj arra, hogy mind a 16 szokást bevezesd, és szinte garantált, hogy jobban jársz.

Az Első

Szia! Az Első vagyok, a Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címed nem lesz közzétéve.

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.

Legújabb innen - Szellemi és Lelki Gazdagság