Az életünk korai szakaszában, kisgyermekkorban ért negatív hatások miatt válhatunk fogékonyakká a különböző negatív érzelmekre. Létezik egy roppant meghatározó negatív élmény: a romboló kritika.
Brian Tracy azt mondja, hogy több emberi életet tett tönkre a romboló kritika, mint ahányat a történelem háborúi követeltek.
A háború az emberi testet öli meg, a romboló kritika pedig a lelket. Emiatt a világunk tele van kiüresedett testekkel, akik lélek nélkül kénytelenek lézengeni közöttünk. A lélek halálát azok az események okozzák, mikor valakik gorombán beszélnek olyan dolgokról, amelyek számunkra kedvesek és fontosak.
Ne restelljünk visszaemlékezni, tárjuk fel a gyerekkorunk eme sérelmeit! Emlékezzünk vissza az egyes esetekre, amikor számunkra fontos dolgot bántottak, mennyire fájt az nekünk kisgyermekként.
A gyerekek óvodás korig gyakorlatilag képtelenek különbséget tenni a valódi és a hamis bírálatok között. Ha egy kisgyereknek azt mondjuk, hogy csúnya a lába, akkor azt igazságként fogja elkönyvelni, még ha teljesen szabályos lábacskákkal rendelkezik is.
Ezek a romboló kritikák elsősorban azoktól a személyektől erősek, akik a gyermekek számára fontosak: legtöbbször a szüleitől. A gyerekek agya minden kritikát befogad és minden kritika nyomot hagy benne, legyen szó akár pozitív, akár negatív véleményről. Minél mélyebb és intenzívebb érzelem párosul a kritikához, annál mélyebb nyomot hagy.
A gyerekek tehát képtelenek aszerint értékelni egy kritikát, hogy kitől érkezik, viszont felnőttként ez már nem okoz gondot. Amikor felnövünk, képesek leszünk értékelni a bírálat forrását is.
Egy érett felnőtt képes felülvizsgálni a bírálat valóságtartamát. Ennek elsődleges szempontja az, hogy a felnőtt megtanulja kiismerni a forrásokat, el tudja dönteni, hogy az adott bírálat forrása érdemes-e arra, hogy magát a bírálatot komolyan vegye.
A felnőtt ebből adódóan képes elfogadni vagy elutasítani a bírálatot akkor is, ha ez esetlegesen kellemetlen érzéssel párosul.
A gyerekek viszont nem válogatnak ilyen módon. Számukra a szülők és a közelálló emberek véleménye a döntő és azt kezelik igazságként. Sajnos a gyermek képes önmaga ellen fordítani a benne rejlő szeretetet, hiszen minél inkább ragaszkodik valakihez, annál inkább megingathatatlannak tartja a tőle halott romboló kritikát. Ebből adódóan igazságként könyveli el a hallottakat és ennek fényében és tudatában fest képet önmagáról, amely majd egész életében végigkíséri.
Ha egy kisgyerek csak rosszat hall magáról, azokat a rossz kritikákat magába illeszti és hinni kezd ezek igazságtartalmában is. Ha egy gyerek állandóan azt hallja a szüleitől, hogy ő a legrosszabb gyerek az utcában, akkor ezt hamarosan tényként könyveli el magában. A tudatalattija mélyen rögzíti ezeket az ingereket, így pedig kialakul egy cseppet sem előnyös önkép, ahol a jövőbeli viselkedésére is nagy hatással lesznek a rögzült gondolatok.
A szülők jó szándékához persze nem férhet kétség. Azért illetik a gyermekeiket olykor negatív kritikákkal, mert a legjobbat akarják számukra és tudatosítani akarják bennük, hogy egyes cselekedeteik nem helyesek. A szülők néha nehezen értik meg, hogy a gyerekek tulajdonképpen azért gyerekek, hogy az éveiket tanulással töltsék. A tanulási folyamat részét képezik olyan cselekedetek is, amelyek felnőttként helyteleníthetők. Ez természetes és ilyenkor meg lehet feddni a gyerekeket, de ennek módjára nagyon nagy figyelmet kell fordítanunk.
Nem mondhatjuk egy gyereknek, hogy ő a legrosszabb és legbutább gyerek a világon, viszont elmondhatjuk, hogy nagyon szeretjük és épp ezért nem csinálhat ilyesmit, mert baja eshet. Ezzel a módszerrel megóvhatjuk a gyerek önbecsülését és az énkoncepcióját.
A romboló kritikák gyakori használata sok esetben azt eredményezi, hogy a gyerek túlérzékennyé válik, amit felnőttkorában sem nő ki. Bizonytalan felnőtt lesz belőle, aki minden új dolog iránt félelmet érez és a magabiztosság legkisebb szintjére sem képes. Felnőttként ezek a mechanizmusok közvetve agressziót, depressziót vagy dührohamokat eredményezhetnek.
Az egészséges éntudattal és önbizalommal rendelkező felnőtteknek is szükséges fejleszteni az erre irányuló készségeiket. Meg kell tanulnunk helyesen kezelni a romboló kritikákat akkor is, ha azok számunkra fontos embertől érkeznek és akkor is, ha valaki olyantól, aki iránt függőséget érzünk. Ez a személyes stabilitásunk, a kritikák általi megingathatatlanság.
Ha mindezt képesek vagyunk elsajátítani, képesek leszünk felszabadultan és sikeresen kezelni nem csak a minket ért kritikákat, de az egész életünket is.
