A kollégáink befolyásolják a hatékonyságunkat, sikereinket és termelékenységünket

Minden vállalkozó és cég életét nagyban befolyásolják azok az emberek, akik a legszűkebb környezetet alkotják. Sokszor megfeledkezünk azoknak az embereknek a jelentőségéről, akik nap mint nap velünk vannak, pedig nem csak akkor hatnak a cégünkre és ránk, ha közvetlen munkaviszonyban állnak.

Minden vállalkozónak vannak munkatársai, partnerei, cégtársai, családtagjai és barátai. Ők mind olyan emberek, akik közvetve vagy közvetlenül gyakorolnak hatást a vállalkozóra, ám cseppet sem mindegy, hogy ez a hatás milyen végeredményt hoz magával.

Az ő feladatuk nem kevesebb, mint napról napra ösztönözni bennünket, feléleszteni bennünk a versenyszellemet és fenntartani a munka iránti lelkesedésünket. Minél kisebb a cégünk, annál több figyelmet kell szentelnünk egy-egy munkatárs munkájára, ám épp ez a törvényszerűség eredményezi a kapcsolatok közvetlenségét. Minél hatékonyabbak a munkatársak, a cégen belüli kapcsolatok annál ideálisabbak.

Vállalkozóként elsődleges feladatunk a kollégák és az együttműködő partnerek koordinálása. Minden cég olyan eredményességet érhet el, amelyhez a dolgozók segítik. A kritika és a felszólítás sokszor nehezen feldolgozható a munkatársak számára. Egyes esetekben sajnos nehéz megérteni, hogy a kritika nem a személye iránt szólt, hanem a helytelenül vagy hanyagul elvégzett munka ellen.

A munkavállalóknak azt is meg kell érteniük, hogy viselkedésük és munkamoráljuk alapjaiban határozza meg a cég és a tulajdonos jövőjét és egzisztenciáját, ezért bizonyos esetekben feszültségekre kerülhet sor.

A vállalkozók életében megengedhetetlen, hogy a munkavállalóik feltartsák a munkában, vagy pedig a többi munkavállaló teljesítményére legyenek negatív hatással. Ha fennáll ez a jelenség, a vállalkozó feladata egyfajta kontrollt teremteni, csökkenteni a negatív hatásokat, illetve az együtt töltött idő mennyiségét.

Hogyan befolyásolhatjuk mások hatását?

Mindenek előtt tisztában kell lennünk azzal, ki azok az emberek, akik a legtöbb időt töltik velünk, illetve akik a legnagyobb hatással vannak ránk. A legtöbbünk életében 4-6 olyan ember létezik, akik alapjaiban gyakorolnak hatást az életünkre. A feladatunk nem más, mint minimalizálni a ránk háruló negatív hatásokat, illetve maximálisan kihasználni a pozitívakat.

Annak érdekében, hogy ezt megtehessük, nyitott szemmel kell járnunk, amire egyedül sokszor nem vagyunk képesek. Ilyenkor hasznos meghallgatni olyan emberek véleményét, akik kívülről éles szemmel látnak rá a cég egészére. Ez lehet egy barát, egy mentor vagy akár egy tanácsadó is.

Másodsorban el kell mondani, hogy a legnagyobb hatást gyakoroló emberek sem állandóak a szerepükben. Egyesen személyes befolyása csökken vagy növekszik, másokkal teljesen megszűnhet a kapcsolatunk, miközben új embereket ismerünk meg. Az élet mindig változásokat hoz, egyeseket elsodor mellőlünk, másokat pedig az utunkba ejt.

Az ember alapvető törekvése, hogy mindig a lehető legjobb társaságba keveredjen. Ez nem jelenti azt, hogy el kellene hagynunk a régi barátainkat, de azt sem jelenti, hogy le kellene mondanunk az újakról. A személyiségünk és a lehetőségeink változása által a minket körülvevő emberek köre is változik. Természetes igényünk, hogy a minket körülvevők pozitív hatással legyenek ránk, ösztönözzenek és inspiráljanak.

Mindezt tudatosan is művelhetjük, pontosabban tudatosan kellene művelnünk. Meg kellene vizsgálnunk, kik azok az emberek, akik jó hatással vannak ránk, kik mozdítják előre az életünket abba az irányba, amelyre mindig is vágytunk. Az ő közelségüket meg kell becsülnünk, ők segítenek fenntartani a kiváló munkaszínvonalat. Az ilyen kapcsolatok rendszerint kölcsönösek, nem csak ők vannak jó hatással ránk, hanem mi is rájuk. Minél hatékonyabban inspiráljuk őket, annál inkább inspirálnak ők is minket.

Sajnos azt is végig kell gondolnunk, vannak-e olyan emberek a környezetünkben, akik negatívan hatnak ránk a munkában, ellehetetlenítik-e a fejlődésünket. Ha igennel válaszoltunk erre a kérdésre, igyekeznünk kell csökkentenünk a hatásukat. Ez a legtöbb esetben úgy lehetséges, ha nagyobb távolságot tartunk, illetve kevesebb időt töltünk velük.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Szellemi és Lelki Gazdagság