A sikerre vivő cselekvés 9 aranyszabálya

Siker: minden ember vágyik rá, mindenkinek szüksége van rá, és mindenkinek mást jelent. Sikereket el lehet érni a családban, a konyhában, sportolás közben, de akár a hétköznapi élet legapróbb részleteiben is. Nem mellékesen pedig a szakmai életben is. Többnyire azokat az embereket

Miért veszélyes a harag?

Amikor valaki felidegesíti magát, kiabál, ordibál és így hoz meg egy döntést, az a személy az adott pillanatban úgy gondolja, hogy amit kimondott azt be is fogja tartani maradéktalanul. Azonban a harag könnyen elszáll és ott marad a kimondott szó. Az emberek

10 dolog, amit 10 év múlva bánni fogsz

„Bárcsak annak idején…” Ez a három szó így együtt a magyar nyelv legszomorúbb kifejezései közé tartozik. 10 dolog, ami miatt 10 év múlva sajnálkozni fogsz. Tegyél ellene! 1. Álarcot viselsz, hogy másokra hatni tudj. Ha egy arc olyan maszk mögé bújik, ami

Mennyire harmonikus a párkapcsolatod? Íme a harmónia 6 alappillére

„A harmónia a Szeretet másik neve – mert ez az egyetlen olyan létállapot, ahol a másikkal zavartalanul összerezgek: mindketten úgy vagyunk együtt, hogy ugyanakkor önmagunk is vagyunk.” – Müller Péter Az egészséges és harmonikus párkapcsolat titka, hogy benne a dolgok mindig könnyen és

35 egyszerű szokás, ami jobbá teszi az életedet! – Lista!

Reggel néha úgy ébredünk, hogy mától szeretnénk jobban élni, tenni szeretnénk a változásért, de nem tudjuk pontosan, hogy ehhez mit és hol kezdjünk el. A konkrét ötletek hiánya viszont képes arra, hogy meghiúsítsa a vágyaink valóra válását. Biztosan hallottál olyan festőkről, zeneszerzőkről,

25 dolog, amit el kellene kezdened önmagadért

Mivel te magad vagy az, akivel az életedben a legtöbb időt kell eltöltened, így fontos, hogy olyan személyiség legyél, akivel jó együtt lenni. Legyél izgalmas, vidám, jó fej, tele olyan tulajdonságokkal, amikről nem is gondolnád, hogy képes vagy rá! Ha saját magadat

12 dolog, amit a nagymamám megtanított, mielőtt meghalt

„Amikor a nagymamám néhány évvel ezelőtt, 90 éves korában meghalt, rám hagyott egy dobozkát és néhány érdekes tárgyat, mert tudta, hogy ahogy telnek az évek, ezeket egyre nagyobb becsben tartjuk majd. Ezen tárgyak közt volt egy régi bőrkötésű napló, amit ő találóan

4 bevált ötlet, hogy a szürke hétköznapokon is boldog lehess!

Néha úgy érzed, hogy teljesen kiégtél. Elmennél egy tengerparti kiruccanásra, egy testet-lelket feltöltő wellness hétvégére, ami extra adag boldogsághormonnal látna el, viszont  ezt  nem engedheted meg magadnak. Ne csüggedj! Van más megoldás, hiszen boldogságot nem csak olyan dolgok képesek okozni, amelyek pénzbe

4 egyszerű tuti tipp, hogyan lehetsz sikeres üzletember

Szeretnél egy nyereséges cég vezetője lenni? Szeretnél sikereket elérni az üzleti életben,  ki szeretnéd vívni a konkurenciád irigységét? Gazdagságra, sikerre, jólétre vágysz?  Itt van 4 tuti tipp, hogyan lehetsz sikeres üzletember 1. Rendelkezz kellő önbizalommal! Fontos, hogy bízz önmagadban, bízz a stratégiádban.

Sétálj el onnan békében

„Amikor egy heves vita eldurvul, és a szavak már semmit nem érnek, inkább sétálj el onnan békében. Más savval teli lelke csak akkor képes megégetni, ha hagyod, hogy a saját sötét kis világa sarkából tőrbe csaljon.” – Dodinsky És ha hasznos volt a poszt, oszd meg a többiekkel

Te miben hiszel?

Te miben hiszel? Mihez tartod magadat az életben? Saját szabályok szerint élsz, vagy mások szabályai szerint?  Én hiszek abban, hogy érdemes segíteni másoknak. Hiszek abban, hogy a világ összes hite tökéletesen működik a saját síkján. Hiszek abban, hogy a Dunakavicsnál nehéz finomabb

Ez az, amiért a sikeres emberek mindig korán kelnek

A sikeres emberek nagyon gyakran korán kelők. Obamáról, vagy akár Richard Bransonról  közismert, hogy a hajnali napfénnyel együtt kelnek. Bármi is motiválja őket, mindig előnyükre válik, hogy a kakas előtt talpon vannak. De miért van egyesek számára ekkora fontossága a korán kelésnek?

3 hasznos tipp, amivel mindig friss lehetsz szellemileg

„Vasárnap reggel van, és nem vagyok a toppon. Azzal, ahogy másoknak erőt adok az írásaimmal, magamnak is erőt adok. Kézenfekvő hát gyorsan megoldást keresni arra, hogyan is tudom felturbózni magamat mielőbb, hogy erőt adva az olvasóknak, erőt adhassak magamnak is.” Bizonyára mindenki

A Boldogság Tudománya – Infografikával – ahogy még soha nem láttad!

Mindenkinek jól jönne egy kicsivel több boldogság, soha nem vagyunk igazán 100%-ban elégedettek az életünket. Ha szeretnéd megismerni a boldogságot tudományos szemszögből, akkor az alábbi infógrafika nagy segítséged lesz! A hippocampus (hippokampusz) az agy azon területe, ami a boldogságért, és a szép emlékekért