Transzcendentális Meditáció

Transzcendentális Meditáció

Ha a világon minden ember képes lenne legalább napi egyszer egy kicsit megállni és megnyugodni, az emberiség békére lelne.

De az emberek csak a mozgástól érzik, hogy élnek. Mi ennek az oka?

A definíció szerint az „idő” az a tényező, ami a világ különböző állapotai választja el. Amikor világ megdermed, megfagy, minden tetszhalottá válik, akkor az idő is megáll.

Ha a világ állapot örökre ugyanolyanná válna (az univerzum mozgása megállna, a folyók nem folynának, a szél sem fújna, a vér nem áramlana az ereinkben, és még a legkisebb alkotórészecskéink is megállnának), az idő értelme megszűnne létezni.

Az emberekkel az a baj, hogy ettől a megfagyástól, a látszólagos nemlétezés félelmétől hajtva állandó mozgásban vannak; mindegy, csak érezzék a mozgás generálta időérzet által, hogy léteznek. Ha csak kicsit is megállnak, az idő lassulni látszik, és a létük veszélybe kerül.

Nem hiszel nekem? Akkor most csukd be a szemed, és ne tegyél semmit. Nagyon hamar kellemetlenül fogod magad érezni, ahogy az idő megáll a számodra. 1 perc telt el? 3? 15? Én maximum 3 percre tippelek, amit kibírsz pánikolás nélkül.

Pedig ha az emberek megéreznék, hogy pont az elcsendesülésben lehet a létezés lényegét és a békét megtalálni, tömegesen kezdenének el szándékosan lelassulni, elcsendesülni, meditálni.

Ha a Természetfelettit, az Istent, vagy csak a legvégső Önmagadat keresed, ahhoz az időtlenség dimenziója vezet. Ezt pedig rohanással soha nem tapasztalhatod meg. Csak ha megállsz, amennyire csak képes vagy megállni.

A Transzcendentális Meditáció

1958. óta Maharishi Mahesh Yogi több mint 40.000 tanítót képzett ki a Transzcendentális Meditáció gyakorlatára. Ezek a tanárok világszerte már már több mint hatmillió embert tanítottak meg erre az egyszerű, természetes folyamatra, amely lehetővé teszi gyakorlói számára, hogy mély megpihenjenek, és kapcsolatba lépjenek kreativitásuk, energiájuk és intelligenciájuk belső tárházával.

Mi történik meditáció közben

A Transzcendentális Meditáció gyakorlása során az elme és a test a nyugodt éberség egyedülálló állapotát éli át. Ahogy az elme elcsendesedik, a test mélyen ellazul. A tudatosság legnyugodtabb állapotában az elme túllép minden mentális tevékenységen, hogy megtapasztalja a tudatosság legegyszerűbb formáját, a Transzcendentális Tudatosságot.

Ennek az állapotnak a folyamatos megtapasztalása nagyobb kreativitással, jobb tanulási képességgel, magasabb IQ-val, jobb jegyekkel, emelkedettebb erkölcsi érzékkel, megnövekedett agyhullám-koherenciával és a test jobb neurológiai működésével korrelál.

A Transzcendentális Meditáció gyakorlása jó partner a megnövekedett energia, kreativitás és intelligencia kifejlesztésében. Ez pedig segít felébreszteni a meditáló elméjében és testében rejlő korlátlan lehetőségeket.

Az eredmény az, hogy azok, akik őszintén gyakorolják ezt a módszert, jobb egészségnek, magasabb boldogságnak és sikernek örvendenek az élet területein.

Hogyan meditáljunk?

Bárki megtanulhat meditálni. Nincs szükség különleges órákra, könyvekre vagy felszerelésre. Minden korosztály, kultúra és iskolai végzettségű ember gyakorolhatja a Transzcendentális Meditációt.

Egyszerű és különleges tapasztalat, ami mindössze úgy 20 percet vesz igénybe naponta kétszer. Egyedül, vagy másokkal együtt egy csoportban is végezheted.

  1. Válassz egy olyan időpontot és helyet, ahol nem zavarnak.
  2. Ezután csak ülj kényelmesen, csukott szemmel.
  3. Nincs szükség erőfeszítésre, koncentrációra, sem különleges képességekre, sem hirtelen életmódváltásra.
  4. A gondolatok meditáció közben jönnek-mennek. Te csak pihenj, ha jön egy-egy zavaró gondolatok, egyszerűen csak engedd el. Mint ahogy egy forró követ is elengednél a kezedből. Nem nagy tudomány, egyszerűen csak engedd el.
  5. Csak lazíts, csak létezz. Pihenj. Ennyi

Nem kell mögé sem vallás, sem ideológia. Az emberek akkor is profitálhatnak a meditációból, ha még csak abban sem hisznek, hogy működni fog.

Próbáld ki 🙂

Az 1960-as években, amikor a Transzcendentális Meditáció elkezdett teret nyerni az Egyesült Államokban, a gyakorlók arról voltak ismertek, hogy meditáció közben az „OM„-et vagy más egy szótagos hangot mondogattak. Ezt ma már nem tartják szükségesnek, de ha neked ez jól esik, akkor bátran használd. A legtöbb ember persze ma már csendben meditál.

A Transzcendentális Meditáció előnyei

A transzcendentális meditációt gyakorlók már pár nappal a meditáció megkezdése után is pozitív változásokat észlel(het)nek az életükben.

Az előnyök közé tartozik a tisztább gondolkodás, a jobb memória, a fokozott kreativitás és az élesebb intellektus.

A pozitív változások lehetővé tehetik az emberek számára, hogy többet érjenek el a munkájukban azáltal, hogy kreatívabbá válnak anélkül, hogy erőteljesebben kellene dolgozniuk.

Ne keményebben dolgozz, hanem hatékonyabban.

Mások azt állítják, hogy egészségesebbnek, kipihentebbnek és nyugodtabbnak érzik magukat, és a meditáció elkezdése után megnő a betegségekkel szembeni immunitásuk, csökkennek az öregedési hatások, valamint nagyobb energiával és vitalitással rendelkeznek.

A Transzcendentális Meditáció a másokkal való kapcsolatokban is segít. Segít szorosabb barátságokat kialakítani, nyugodtabbá és magabiztosabbá válni a közösségekben, és kevésbé érezzük a szorongást és a stresszt.

Azzal, hogy ezt a harmóniát és stresszmentességet sugározod a külvilág felé, a Transzcendentális Meditáció a környezeted békéjéhez is hozzájárul.

A Maharishi azt tis anítja, hogy a Transzcendentális Meditáció rendszeres gyakorlásával a céljaidat, bármiket is választottál ki, könnyebben eléred.

Miért is ne próbálhatnád ki a Transzcendentális Meditációgyakorlását. Hajrá, jobb életre fel!

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Szellemi és Lelki Gazdagság