A kritikusok őrszemek a betűk nagy seregében, akik az újságok és a kritikák sarkában állomásoznak, hogy minden új szerzőt kihívjanak
Van egy nagyszerű város iránti vonzalmam. Biztonságban érzem magam az ember szomszédságában, és élvezem az utcák édes biztonságát
Isten küldte Énekeseit a földre Szomorú és vidám dalokkal, Hogy megérintsék az emberek szívét És visszahozzák őket a mennybe újra
Az éjszaka megtelik zenével És a gondok, melyek a napot ellepik, összecsukják sátraikat, mint az arabok És ahogy csendben lopakodnak el
A zseniális férfiak gyakran unalmasak és tétlenek a társaságban, mint ahogy a lángoló meteor, amikor leszáll a földre, csak egy kő
Ne gyászos számokban mondd, Az élet csak egy üres álom! Mert a lélek halott, aki szunnyad, És a dolgok nem azok, aminek látszanak
Az ember mindig több, mint amennyit önmagáról tudhat, következésképpen teljesítményei újra és újra meglepetésként érik őt
Minden reggel valamilyen feladat kezdődik minden este lezárul Valamit megkísérelt valami megtett kiérdemelt egy éjszakai pihenést
Legyünk hát talpon és tegyünk Szívvel minden sorsért Még mindig elérve még mindig hajszolva Tanuljunk meg fáradozni és várni
Építs ma, akkor erőset és biztosat, Szilárd és bőséges alappal, És emelkedő és biztonságos. A holnap megtalálja a helyét
Senkit sem átkozott el ennyire a sors Senki sem olyan teljesen elhagyatott, De valami szív, bár ismeretlen, válaszol a sajátjára
A szomorúság és a vágyakozás érzése, amely nem rokon a fájdalommal, és csak úgy hasonlít a bánatra, mint a köd az esőre
Ostobaság úgy tenni, mintha az ember teljesen felépült volna egy csalódott szenvedélyből. Az ilyen sebek mindig heget hagynak
Nem a zsúfolt utca lármájában, Nem a tömeg kiabálásában és dicséretében, Hanem önmagunkban van a diadal és a vereség
A lelkem tele van vágyakozással a tenger titka után, és a nagy óceánok szíve izgalmas lüktetést küld keresztül rajtam
Ti jobbak vagytok minden balladánál, amit valaha énekeltek vagy mondtak, Mert ti élő versek vagytok, a többi pedig halott
Aki egyenes szándékkal kedvez az ellenségének, hogy az ember ellenségei hamarosan áhítattal hajtják össze a kezüket
Eljött a tavasz minden pompájával Minden madarával és minden virágával Minden virágával, levelével és füvével
Az élet valóságos! Az élet komoly! És nem a sír a célja, Por vagy, porba térsz vissza, Nem a lélekről volt szó
Az ambíció olyan erős szenvedély az emberi kebelben, hogy bármennyire is magasra jutunk, sosem elégszünk meg vele