Micsoda mű az ember, milyen nemes az ész, milyen végtelenek a képességek, milyen kifejező és csodálatra méltó a forma és a mozgás, milyen kifejező és csodálatra méltó a cselekvés, milyen angyal, milyen istenhez hasonló a felfogás
Arcának fényessége megszégyenítené azokat a csillagokat, mint a nappali fény a lámpát, égi szemei a légies vidéken át olyan fényesen áradnának, hogy a madarak énekelnének, és azt hinnék, nem is éjszaka van
A Furcsa Nővérek, kéz a kézben, Tenger és szárazföld plakátjai, Így járnak, körbe-körbe, Háromszor a tiéd, háromszor az enyém, És még háromszor, hogy kilencet alkossanak. Béke, a varázslat felcsavarodott
A nők szeméből merítem ezt a tanítást: Ők szikráznak még mindig a helyes prométheuszi tűzben, Ők a könyvek, a művészetek, az akadémiák, melyek megmutatják, tartalmazzák és táplálják az egész világot
Az emberek végét jobban megjelölik, mint az életüket megelőzően. A lenyugvó nap, a zene a záráskor, Mint az édesség utolsó íze, a legédesebb utoljára, Többet ír az emlékezésben, mint a régmúlt dolgok
Meghalni: – elaludni: Nem kell többé, és az alvással véget vetünk a szívfájdalomnak és az ezernyi természeti megrázkódtatásnak, amit a test örököl, ez egy olyan beteljesülés, amit áhítattal kívánunk
Így lehet kedvesen megölni egy feleséget, És így fékezem meg őrült és önfejű humorát. Aki jobban tudja, hogyan kell megszelídíteni egy cickányt, az most beszéljen. „A jótékonyság az, hogy megmutatjuk
Ez maga a szerelem mámora, melynek erőszakos tulajdonsága önmagát fordítja meg, és az akaratot kétségbeesett vállalkozásokra készteti, mint minden szenvedély az ég alatt, mely természetünket sújtja
Az élet csak egy két lábon járó árnyék, egy szegény játékos, aki a színpadon strázsál és bundázik, aztán nem hallatszik többé. Ez egy idióta meséje, tele hanggal és dühvel, Semmit sem jelent
A szerelem nem az a szerelem, amely megváltoztatja, ha megváltoztatja, vagy meghajlik az eltávolítóval, hogy eltávolítsa: Ó, nem, ez egy örökké tartó jel, mely a viharokat nézi, és soha nem inog meg
Ó szelíd Rómeó Ha szeretsz, mondd ki hűségesen. Vagy ha azt hiszed, hogy túl gyorsan nyertem meg, homlokom ráncolom és perverz leszek, és nemet mondok neked Így udvarolsz: de másért nem a világért
A koronám a szívemben van, nem a fejemben: Nem gyémántokkal és indiai kövekkel van kirakva: Nem is látható: koronámat elégedettségnek hívják, Olyan korona ez, amit ritkán élveznek királyok
Olivia: Milyen egy részeg ember, te bolond? Feste: Mint a vízbefulladt ember, a bolond és az őrült: egy huzat a hőség fölött bolonddá teszi, a második megőrjíti, a harmadik pedig megfojtja
Alvás, mely a gondok rongyos ingét összefűzi, Minden napi élet halála, fájó munka fürdője, Bántott lelkek balzsamja, nagy természet második fogása, Fő tápláléka az élet lakomájának
Akkor a szépségedről kérdezem, Hogy az idő pazarlásai közé kell menned, Mivel az édességek és szépségek elhagyják magukat, És olyan gyorsan halnak meg, ahogy másokat növekedni látnak
De az erényt, ahogy sohasem mozdítja meg, Ha a bujaság égi alakban udvarol is neki, úgy a kéjvágy, ha sugárzó angyalhoz kötődik is, Égi ágyban sütteti magát, És szemétre zsákmányol
Ezek Martius előhírnökei: Előtte zajt hordoz, mögötte könnyeket hagy. A halál, ez a sötét szellem, ideges karjában fekszik, Mely előretörve visszahanyatlik, s akkor az emberek meghalnak
Azokat a barátokat, akiket már van, s örökbefogadásuk kipróbált, acélkarikákkal ragadd lelkedhez, De ne tompítsd tenyered minden újrakapcsolt, felszabadult bajtársad szórakoztatásával
Még csak három, de jön még egy. Mindkét fajtából kettőből négyet tesz ki. De ő még nem jön szomorúan és szomorúan. Ámor egy gazfickó. Így bolondítja meg a szegény nőstényeket
Ó, hogy ez a túlságosan, túlságosan beszennyezett hús felolvadna, Felolvadna, harmattá oldódna, Vagy hogy az Örökkévaló nem rögzítette volna. Az ő kánonja az öngyilkosság ellen!