Kutatást ösztönző intézkedésekkel zárta a tavalyi évet az AgeX Therapeutics

A kaliforniai székhellyel rendelkező AgeX Therapeutics elsősorban a humán öregedés késleltetésére és a lehetséges regenerációs terápiák kifejlesztésére fókuszál. Az amerikai biotechnológiai vállalat csak a tavalyi utolsó negyedévben három jelentős kutatási területen is előrelépett, ami egyben azt is jelzi, hogy a koronavírus világjárvány

A mitokondriumok segíthetik az öregkori hajhullás és ráncosodás megállítását

A birminghami Yuva Biosciences vállalat azzal a céllal jött létre, hogy a mitokondriális tudományos vívmányok felhasználásával kezelést találjon a bőr öregedésére és az életkorhoz kapcsolható hajhullásra. A cég komoly kutatómunkával kifejlesztett egy igen reménykeltő és természetes lokális kezelést, ami a közeljövőben jut

Neurodegeneratív betegségek kezelését jelentheti be idén a NervGen

A kanadai NervGen biotechnológiai vállalat a közelmúltban megkezdte az idegregenerációs kezelésekkel összefüggő 1. fázisú klinikai teszteléseket. A cég egyedülálló technológiával kezelné a gerincvelő sérülése következtében kialakuló betegségeket, illetve az olyan neurodegeneratív rendellenességeket, mint az Alzheimer-kór vagy a sclerosis multiplex.

Sikerrel zárult a Lomecel-B infúzió klinikai tesztelésének 2. fázisa

A krónikus öregedésre és az életveszélyes állapotokra különböző sejtterápiákat fejlesztő Longeveron Inc biotechnológiai vállalat a közelmúltban bejelentette, hogy a kutatások 2. fázisú klinikai tesztelések végéhez értek. A tengerentúli cég az új terápiás kezelésével elsősorban az idős, mozgáskoordinációjában és fizikai teljesítményében megromlott személyeknek

Két úttörő szenolitikus kutatásba is belekezdett a Life Biosciences

A bostoni székhelyű cég a közelmúltban két meghatározó jelentőségű tudományos publikációt közölt a Nature folyóiratban. A vállalat nem titkolt célja az életkorral összefüggő negatív folyamatok elleni terápiák fejlesztése. A Life Biosciences azonban nem csupán megállítani szeretné, de vissza is fordítaná az öregedést.

CohBar Biotechnologies: Ideje lenne több időt szentelni a mitokondriumoknak

Az amerikai székhelyű CohBar biotechnológiai vállalt mitokondriumokon – a sejtek apró erőművein – alapuló kezeléseket fejleszt krónikus és az öregedéssel összefüggő betegségek gyógyítására. A cég olyan terápiák kidolgozására fókuszál, amelyek megoldást kínálnak a mitokondriális diszfunkció okozta betegségek kezelésére.