Szakértőknek laboratóriumi kísérletek alkalmával sikerült minden kétséget kizáróan igazolniuk, hogy a szenolitikus vegyületek megállítják az öregedő sejtek burjánzását. Miért fontos ez? Mert az öregedés egyik fő oka az ezen sejtek felhalmozódása, mely végső soron a még épp, fiatal társaikat pusztítják el.
A Metformin jelenleg a legelterjedtebb gyógyszer világszerte a 2-es típusú cukorbetegek számára. A pirula javítja a vércukorszintet és az inzulinérzékenységet a máj által a vérbe bocsátott cukor mennyiségének csökkentésével.
A Húsvét-szigetek talajában felfedeztek egy olyan vegyületet, ami megnöveli az egerek élettartamát, mégpedig olyan mértékben, hogy némelyikük emberi években mérve több mint 100 éves kort ért meg.
A metmorfin a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére használt gyógyszer. Egy kutatás szerint azonban nemcsak a diabéteszesek egészségére vannak pozitív hatásai.
Amerikai kutatók találtak egy kísérleti gyógyszert, amivel sikerrel harcolhatnak az Alzheimer-kór ellen. Az állatkísérletek során több öregedés elleni hatást is tapasztaltak.
Az öregedéssel nap mint nap szembesülünk, ám a folyamatot igazán komolyan csak akkor vesszük, ha hátulütőit saját bőrünkön is megtapasztaljuk. Tény, hogy az örök élet titka mindmáig balladai homályba vész, és a kutatók egyelőre mindössze dolgoznak azon, hogy az életkor kitolható legyen.
1972-ben az úgynevezett Rapa Nui azaz a Húsvét-szigetek nem csak a moai szobrairól vált híressé, de egy új csodát is felkínált a tudomány számára: a rapamicint.
A Mayo Clinic és az Egyesült Államokban működő Scripps Kutatóintézet 2015-ben nagy előrelépést tett az öregedésgátló gyógyszerek kifejlesztése terén. A két tudományos intézmény a sejtek öregedésének biológiai és kémiai folyamatait vizsgálta, ami végül a forradalmi áttöréshez vezetett.
Kutatók a szirolimusz hatóanyagot tartalmazó Rapamycin (nálunk Rapamune néven forgalmazott) gyógyszer vizsgálata közben érdekes felfedezést tettek. A veseátültetés utókezelésében használt immunszupperesszív készítmény befolyással van a sejtnövekedésre, illetve az öregedésre is.
Az öregedésről mindannyian azt gondoljuk, hogy természetes folyamat. Ahogyan azonban saját bőrünkön is megtapasztaljuk a vele járó hátulütőket, már kevésbé tudjuk elfogadni ezt. Nem csak az átlagember szeretne hosszabb ideig, egészségesen élni, hanem a kutatók és tudósok kíváncsiságát is fenntartja a téma.
Szenolitikumok: bíztató eredmények az idiopátiás tüdőfibrózis terén Az idiopátiás tüdőfibrózis (IPF) olyan elváltozás, mely a 60 évesnél idősebb betegeknél 5 éven belül elhalálozáshoz vezet – mondta el Dr. Anoop M. Nambiar, a San Antonio Egészségügyi Egyetem docense.
A gyógyszerészek már több olyan vegyületet tesztelnek, melyek alkalmasak lehetnek az élettartam megnövelésére és az életminőség javítására. Az élettartam meghosszabbításával foglalkozó kutatásoknak eddig kétes eredményei voltak, hiszen a legtöbb módszer inkább haszontalan vagy elrettentő volt, mintsem ígéretes. Gondoljunk csak a koplaltató diétákra
Amerikai intézetek kutatói már jó úton járnak: sikerült új gyógyszereket kifejleszteniük az öregedés ellen. Ezeket állatokon tesztelték és az eredmények szerint képesek az öregedés visszafordítására, valamint a szívműködés javítására is.
A tudomány világában számtalanszor bebizonyosodott már, hogy sokszor egészen más irányú kutatások vezetnek nagyszerű felfedezésekhez. Nincs ez másként azokkal az alapanyagokkal sem, melyeket eredetileg a transzplantációk után a szervek kilökődésének megelőzésére teszteltek. Mint kiderült, az orvostudomány a jövőben más célokra is felhasználhatja
Az ifjúság forrása számos filmben és könyvben szerepelt már. Az öregedés elleni küzdelem természetesen az orvostudomány és a biológusok célkitűzései között is szerepel. Világszerte több tanulmány is napvilágot látott arról, hogy megkezdődtek a korai emberi kísérletek. Az egerekkel kapcsolatban elért eredményeken felbuzdulva
Az egyik öregedégátló-kapszula kísérlet eredményei reményteljesen zárultak: hamarosan akár embereknél is működhet… Egy kísérleti fázisban lévő gyógyszerkombináció egészségre gyakorolt hatását tesztelő klinikai vizsgálat ígéretes eredménnyel zárult. A kutatásra idős önkéntesek jelentkeztek, és a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a résztvevők fertőzéseinek
Az anti-aging krémek és készítmények 250 milliárd dolláros iparága mellett hamarosan az orvosok is előrukkolnak egy ellenőrzött körülmények között előállított, hosszú életet biztosító „elixírrel’, amelyre az emberiség már régóta vágyik.
Több laboratórium, több kutatócsapat is dolgozik az öregedés, illetve az ezzel összefüggő időskori megbetegedések hatékony ellenszerének kifejlesztésén. A szakemberek ugyan más-más megközelítéssel keresnek válaszokat a problémára, egyben azonban megegyezik a véleményük: az elme elhomályosodása, a szervek funkcióinak lassulása, a csontok törékennyé válása
Az ausztrál Új-dél-walesi Egyetem kutatóinak felfedezése elvezethet egy forradalmian új gyógyszer kifejlesztéséhez, mely visszafordíthatja az öregedést, javítja a DNS-hibajavítást és még a NASA-nak is segíthetne abban, hogy űrhajósokat juttasson a Marsra.
Az emberi élettartam akár negyedével hosszabb lehet, ha a Húsvét-szigetekről származó csodaszer beváltja a hozzá fűzött reményeket. Laboratóriumi egereken már végeztek vele kísérleteket. Mi lenne, ha bevennénk egy tablettát és megfiatalodnánk tőle? És ha így van, miért ne szednénk folyamatosan?