Hogy az öregedés természetes folyamatát sikerüljön lassítani, nemcsak esztétikai szempontból fontos. A korral együttjáró betegségek esélyét is csökkenthetjük az öregedés késleltetésével. Varázsszert még nem sikerült feltalálni, de a szenolitikumok nevű gyógyszercsoport hatékony lehet az öregedés ellen.
Az embert mindig is érdekelte, hogy miként tolhatná ki saját korlátait, hogyan lenne lehetséges lassabban öregedni és tovább élni. A kutatások is gyakran célozzák ezt a témát, ám elsőként azzal kellene megküzdeni, hogy miként küszöbölhetnénk ki a napjainkban halálos kimenetelű megbetegedések kockázatát.
Amerikai és japán kutatók bejelentették az emberi öregedést visszafordító anyag felfedezését. Ez az NMN (nikotinamid mononukleotid), melynek hatását kísérleti egereken tesztelték. Az NMN-t eredetileg cukorbetegség elleni gyógyszerként próbálták ki, ebben a vonatkozásban pozitív változásokat eredményezett a látáscsökkenés és más anyagcsere-változások terén.
Az alábbi élelmiszerek a többinél jóval hatékonyabbak az öregedés ellen – állítják a Harvard tudósai. Fiatalító hatásaikat, a kutatók korábbi vizsgálatok eredményeit is figyelembe véve bizonyították.
A Harvard Egyetem kutatólaborjaiban a tudósok egy csapata már több éve dolgozik a fiatalság molekuláris forrásán. Sikeres állatkísérleteket követően most több helyszínen is zajlanak az emberi kísérletek. Az első eredmények szerint a készítmények biztonságosak, komoly mellékhatásokat nem fejtenek ki, de hatékonyságukat csak
Az idő múlása mindenkire hatással van. Ezzel összefüggésben az öregedés folyamatának lassítása is megjelenik az igények között. Nem pusztán hiúsági kérdésről van szó, hanem egyre nyilvánvalóbb céllá kezd válni a krónikus megbetegedések kockázatának csökkentése, azok megjelenésének teljes visszaszorítása. Mindez az életminőséget és