Bormarketing: 14 célcsoport, akik felé pozicionálhatod magadat!

Ha bort termelsz, vagy forgalmazol, mindenképpen jól kell ismerned a célpiacodat. Ez elvileg magától értetődő lenne, de mégsem az. Ha azt hiszed, már mindent tudsz a potenciális fogyasztói körödről, akkor hadd lepjelek meg: íme 14 csoport, akik felé célozhatod a terméket. FONTOS:

Orvosi marketing: ne akarj minden beteget megszerezni!!

A logika alapján azzal járnál jól, ha a világ összes betege hozzád járna. De erre nem érdemes törekedni. Elsősorban azért nem, mert ez nem lehetséges, továbbá csakis azokkal a betegekkel szabad foglalkoznod, akiknek valóban hatékonyan tudsz segítséget nyújtani! Egy elégedett páciens ugyanis

Hogyan építs tuti márkát?

Mit tegyen egy márka, hogy fontos maradjon a fogyasztó számára? Mitől válik egy brand igazán nélkülözhetetlenné a fogyasztók életében? Hogyan és miért alakul ki az érzelmi kötődés? Mitől lesz egy márka sikeres? A világ vezető márkáinál öt kritérium figyelhető meg, ami miatt

Légy következetes: mit tartalmazzon a stratégiai marketingterved?

A marketing – hasonlóan a többi céges tevékenységhez – nem hozza meg a várva várt sikert, ha nincs megfelelően megtervezve és nincs kialakítva a stratégia. A tervezés elhanyagolása miatt olyan lépéseket teszünk, melyek irányíthatatlansághoz vezetnek, ezzel pazaroljuk a meglévő erőforrásainkat. A marketing

Politikai marketing

Sokak számára nehéz átlátni, hogy hogyan is ötvöződhet két olyan elsőre eltérőnek tűnő terület, mint a politika és a marketing. A nehézség abból fakad, hogy a marketing szerepe nem világos, pedig a marketing igazából véve egy cserefolyamat, amely két szereplőből áll: az

Tartalommarketing: a jó szövegírás 12 törvénye

A tartalommarketingről fog ismét szó esni, és ezen belül is a szöveges tartalmakról. Jól és tartalmasan írni nem egyszerű folyamat, viszont memorizálható pár szabály segítségével, és ha megtanultad ezeket a szabályokat, akkor az írás magától, erőlködés nélkül megy. Melyek azok a szabályok, amelyeket

Online marketing szótár: 42 fontos kifejezés

A marketing és az webáruházak, valamint a honlapkészítés is felvethet néhány olyan fogalmat, ami nem tartozik az alapvető szókincshez, így ezek bizonyos mértékig magyarázatra szorulnak. A kérdéses fogalmak nem minden esetben kerülnek megmagyarázására, gyakran még a szakemberek sem ismerik pontos jelentésüket, éppen

A marketingszöveg írás 10 legfontosabb eleme

A marketinges szövegírás leginkább a LEGO-hoz hasonlítható és a képességet nem lehetetlen elsajátítani. Mindenek előtt azt kell elfogadni, hogy a szöveg hosszúságától függően kell egyes építőelemeket beletenni a szövegbe, vagy éppen kihagyni belőle. Na, de melyek ezek az építőelemek? Erre kapsz választ az