A mitokondriumok segíthetik az öregkori hajhullás és ráncosodás megállítását

A birminghami Yuva Biosciences vállalat azzal a céllal jött létre, hogy a mitokondriális tudományos vívmányok felhasználásával kezelést találjon a bőr öregedésére és az életkorhoz kapcsolható hajhullásra. A cég komoly kutatómunkával kifejlesztett egy igen reménykeltő és természetes lokális kezelést, ami a közeljövőben jut

Gyakori életmódbeli hibák, amelyek korai öregedéshez vezetnek!

Bár az öregedés nem egy időben, és nem ugyanolyan hangsúlyosan ér utol minket, de kétségtelen, hogy egyes szokásaink egyenesen siettetik összetéveszthetetlen jeleinek kialakulását. Az életkor előrehaladtával bőrünk elveszti rugalmasságát, építőkövei, így a kollagén és az elasztin rostok az évek során lebomlanak. Kültakarónk

Klinikai vizsgálatok igazolják a neuropeptid öregedésgátló hatását!

Dél-koreai kutatók a közelmúltban számoltak be róla, hogy a neuropeptid P (SP) anyagot tartalmazó, helyileg alkalmazott hidrogél eredményesen csökkenti a bőrráncot. A bejelentés azért is jelentős, mert ez az első olyan klinikai vizsgálat, amely az SP hatásosságát teszteli az idős bőrfelületen. Mielőtt

A ráncok ellen nem csak külsőleg érdemes tenni!

Ha az öregedés témája kerül szóba, akkor sokan azonnal a ráncosodás elleni krémekre és a kozmetikai beavatkozásokra gondolnak. A hialuronsavas ráncfeltöltés és a botox világában a külsőségekre helyezzük a hangsúlyt, pedig az öregedés okai testünk belsejében, sejtjeinkben rejlik. Ennek megfelelően hétköznapjainkban sokat

Mennyire lehetnek veszélyesek az öregedés elleni gyógyszerek?

A kopaszodás, a ritkuló szempilla, a ráncok megjelenése nem betegség ugyan, mégis gyógyszereket fejlesztettek ki, hogy javítsák ezeket az állapotokat. Ha egy kozmetikai cég tablettát fejleszt ki az őszülés ellen, azzal lehetővé teszi, hogy visszaforgassuk az idő kerekét, de ahhoz is hozzájárul,

Anti-aging tippek: az 5 leghatékonyabb hatóanyag a fiatalos külsőért

A fiatalos megjelenés mindenki álmai között ott szerepel. Tény azonban, hogy az évek múlásával a szervezetből hiányoznak azok az anyagok, vagy csökkent mennyiségben vannak csak jelen, amelyek ezt lehetővé tennék. Jó hír viszont, hogy vannak olyan hatóanyagok, melyek eredményesen vethetőek be a

Öregedésgátló táplálékkiegészítő, ami tényleg hatásos?

Egy öregedésgátló tabletta létezése túl szép lenne ahhoz, hogy el is higgyük. Azonban kutatások egész sora bizonyítja, hogy valóban léteznek olyan természetes anyagok, melyek hatékonyak a ráncok, a bőrpigmentáció, a fakó és petyhüdt bőr ellen. A következő táplálékkiegészítők bizonyítottan rendelkeznek öregedésgátló hatásokkal.