Befektetési alapok – hogyan működnek, és hogyan lesz belőlük pénzed?

Az üzletembereket, a gazdasági élet szereplőit, illetve a tőkével rendelkező befektetőket leszámítva csak kevesen ismerik a gazdasági, pénzügyi fogalmakat. Így talán a befektetési alap kifejezés is sokaknak ismeretlen. Mik azok a befektetési alapok és miért érdemes ezekbe befektetni? A wikipédia meghatározása szerint

Zuhanó részvényárakat is hozott a Google legújabb algoritmusfrissítése

Zuhanó részvényárakat is hozott a Google legújabb algoritmusfrissítése. A Google algoritmusfrissítései már nem csak az interneten éreztetik hatásukat: a legnagyobb portálok brutális forgalomesése a részvényárfolyamokra is kihat – adta hírül a Motivator.ma portál. Jó példa erre a legutóbbi, 2014. május 20-án útjára indult Google

A vártnál jobb eredményt ért el a Facebook

A szerda esti gyorsjelentés alapján a Facebook túlszárnyalta az előzetes várakozásokat az első negyedévben. A világ legnagyobb közösségi oldalát üzemeltető társaság 2,5 milliárd dollárra növelte a bevételeit (mintegy 72 százalékkal), nettó eredményét pedig megközelítően háromszorosára duzzasztotta: 642 millió dollárra nőtt a tavalyi év ugyanazon

Íme a meggazdagodás titka – Warren Buffett kitálalt

Warren Buffett (a vagyona ma mintegy 53 milliárd dollár körül van a Forbes.com szerint) évente ír nyilvános leveleket abból a célból, hogy tanácsaival egyengesse mások útját a meggazdagodás felé. A Fortune magazinban megjelent legutóbbi levele alapján összefoglalom a tanácsait a könnyebb emészthetőség

Az Est Lapoknak annyi

Az Est Media Vagyonkezelő Nyrt. BÉT honlapján tett bejelentése alapján az országos, ingyenes Est Lapok kiadása jelenleg szünetel. A cégcsoport lépését azzal indokolta, hogy a csak reklámokból fenntartott, fogyasztó részére ingyenesen elérhető lapcsalád az utóbbi években csak veszteséget termelt. A veszteségekre a

A Twitter is megy a tőzsdére?

A digitális média újabb szereplője adta be a tőzsdén való szerepléshez szükséges kérelmet. A Twitter a második olyan közösségi portál lesz a világpiacon, mely a tőzsdei megjelenést választja. Értékét a befektetők 2006-ban 10 milliárd dollárra taksálták, idén 583 millió dollárnyi forgalmat bonyolított