Szinte lehetetlen úgy az öregedésről olvasni, tájékozódni, hogy az ember bele ne fusson a kifejezésbe: telomer vagy telomerek. Mit takarnak ezek a
TöbbA neves amerikai felsőoktatási intézmény tudósai úgy találták, hogy a súlyos depressziós rendellenességgel (MDD) élő személyek sejtjeinél magasabb metilációs arány mutatkozik a
TöbbAz elmúlt mintegy száz év során a várható élettartam a fejlett és fejlődő országokban csaknem a duplájára nőtt. Ez betudható az orvostudomány
TöbbAz Exeteri Egyetem által 2020-ban alapított biotechnológiai vállalat elsődleges küldetése az olyan szenolitikus terápiák kidolgozása, amelyek a reverz sejtes öregedést célozzák. A
TöbbA Dél-Kaliforniai Egyetem professzora úgy látja itt az idő, hogy az öregedéssel foglalkozó szakemberek kiszélesítsék a kutatási területüket, és a vizsgálatokba az
TöbbA jellemzően 50 éves kor felett jelentkező sárgafolt sorvadásos megbetegedés (makuladegeneráció) kezdetben az éleslátás elvesztésével, később a vakság teljes kialakulásával járhat. Jelenleg
TöbbAmit ma öregedésnek ismerünk, az egy rendkívül összetett, úgynevezett multifaktorális folyamat. Tulajdonképpen az öregedés a szervezetünkben folyó legbonyolultabb egészséget veszélyeztető rendellenesség. Jóllehet
TöbbA venezuelai születésű mérnök, közgazdász, futurista és író olyan sikerkönyvek szerzője, mint a Halál halála, vagy a Halhatatlanság tudományos lehetőségei. Publikációi sokat
TöbbÉvtizedek óta nyilvánvaló tény a kutatók előtt, hogy a sejtes öregedés rendkívüli módon hozzájárul az életkorral összefüggő betegségek kialakulásához, egyszersmind a biológiai
TöbbEgy nemzetközi kutatócsoport vizsgálata alapján azok a kardiometabolikus betegséggel rendelkező férfiak, akiknél a hosszú élettartamú gén egy speciális változata megtalálható ugyanolyan életkilátásokra
TöbbAz öregedés során a sejtek elveszítik funkciójukat, megszűnik reprodukciós tevékenységük, és utat engednek a sérült és diszfunkcionális sejtek terjedésének. Az öregedő sejtek
TöbbJelen pillanatban is kutatók ezrei keresik a választ arra a kérdésre, hogy az idő előrehaladtával miért öregszünk meg, és hogy egyszer képesek
TöbbVlagyimir Titorenko biológus professzor a kutatásai során a növényi kivonatokból származó vegyületek öregedésgátló tulajdonságaira összpontosít. 2016-ban Titorenko professzornak és csapatának sikerült hat
TöbbSokak életében beköszönt az az időszak, amikor hihetetlen nagy hangsúlyt fektetnek a bőrápolásra, hiszen a bőr testünket borító, védő funkciója mellett a
TöbbA közelmúltban látott napvilágot egy, az Egyesült Államok területén végzett online kutatás. Az emberi élettartam kapcsán készült felmérésben 3222 személy vett részt.
TöbbAz idő előrehaladtával sejtjeink osztódása leáll, funkciójukat elveszítik, úgynevezett öregedő sejtekké válnak. Felhalmozódásuk a szervezetben végül olyan életkorral összefüggő betegségek kialakulásához vezethet,
TöbbEgy kínai tudóscsapat a közelmúltban különböző sejttípusok esetén is hatékonynak tűnő öregedésgátló készítményt hozott létre. A kínai kutatók felfedezése előnyösebb tulajdonságokkal rendelkezik
TöbbKutatók egy a közelmúltban publikált tanulmányban rámutattak, hogy egy növényi flavonoid, jelesül a naringenin hatásos lehet az agy kártékony öregedő sejtjeinek visszaszorításában.
TöbbVajon elegendő lehet az immunrendszer munkája az életkor előrehaladtával felhalmozódó öregedő sejtek eltávolítására? Egy új tudományos felvetés a védelmi rendszerünk szerepét és
TöbbVakcinával, azaz oltóanyag segítségével távolítanák el az életkorral összefüggő betegségekért felelőssé tehető öregedő sejteket a szervezetből a kutatók. Egyes szakemberek szerint a
Több