Sikeres VS sikertelen emberek (szokások, melyek megkülönböztetik őket)!

„Azok vagyunk, amit ismételten teszünk. A kiválóság ennél fogva nem tett, hanem szokás.” /Arisztotelész/ A mostani napi tevékenységeid jelentik a jövődet. Ha szeretnél pozitív jövőt, akkor úgy kell megtervezned a napjaidat, hogy a helyes szokások uralják. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy esténként

Ha jót akarsz magadnak, így osztod be az idődet

Előző írásomat, ahogyan azt jeleztem is, mindössze bevezetésnek szántam. Most pedig nagyon is konkrét, gyakorlati tanácsokkal fogsz gazdagodni, hogy sokkal többet kihozhass a napjaidból. Ígéretemhez híven, nem fogom minden percedet beosztani, mást eszeltem ki. Öveket becsatolni! Az információ szuper és hasznos dolog,

Lusta vagyok, de hódítani akarok

A 21. század legveszedelmesebb népbetegsége, talán nem is az elhízás, hanem a lustaság. Mit okoz a lustaság? Miért is rossz egy kis lustálkodás? Az életünk mindennapjait a szokásaink határozzák meg. Utazási szokásaink, munkahelyi szokásaink, szabadidős szokásaink. Ezeket rögzíthetjük emberekhez (pl. főnök), vagy

5+9 könyv, amely szórakoztatva inspirál és tanít

Alapvetően a személyiségfejlesztő könyveket kétféle kategóriába lehet sorolni. Az egyik a „tenni”, a másik az „inspiráció” kategóriába tartozik. A „tenni” könyvek jellemzően olyanok, hogy konkrét gyakorlatokat, feladatokat tartalmaznak, melyeknek akkor van értelmük, ha megcsináljuk őket. Éppen ezért az ilyen könyveket nem érdemes

A „panaszkodás” valódi magyar szociális kód – hackeld meg mielőbb!

Azt, hogy a panaszkodás tipikus magyar szokás (igen, valóban tipikus, és valóban magyar szokás), nem én állítom, hanem Mérő László (matematikus, pszichológus, egyetemi tanár, író) szájából hangzott el néhány éve. Ma délután láttam egy videót, ami először ledöbbentett, aztán ráébresztett egy nagy igazságra. De

20 szokás, amit a sikeres emberek tudatosan elkerülnek!

A sikeres emberek képesek azokat az erős elveket és igazságokat szokásokká tenni, melyektől az életük is emelkedettebbé válik. Sikeres életük a jó szokások tudatos kiválasztásának eredménye. Íme, 20 szokás az átlagemberektől, amit a sikeres tudatosan elkerülnek 1. A sikert nem pénzben mérik

20 érv, miért vágj bele mielőbb az üzleti életbe!

Szinte az összes vállalkozó hallotta már ezt a mondatot valamelyik közeli ismerősétől, „barátjától”: ”Ne vágj bele… túl kockázatos!”. Azonban ha nem vágnak bele, másokra hallgatnak és nem önmagukra, nem tartanának ott ahol most vannak. Sokan azért nem mernek belevágni egy vállalkozás elindításába,

A sikereink alapja a remény megszületése

A remény teszi lehetővé számunkra, hogy a gondolatainkból és az erőfeszítéseinkből üzleti, vállalkozói vagy akár magánéleti siker szülessen. A remény hosszú utat jár be, míg valós eredményekké szilárdul, de mindannyian képesek vagyunk arra, hogy ezt véghezvigyük. Mindennek megvan a maga ideje. A

Találd meg a motivációt, ami sikeressé tesz!

Az üzleti és a vállalkozói életben a siker elsődleges mércéje a pénz. Mindent pénzben mérünk, noha nem ez az egyetlen, ami fontos a karrierünkben. Sikerként könyveljük el, ha dicséretet és megbecsülést kapunk, ha elismerik az eredményeinket, ha sikerül magunknak és a kollégáinknak

Telített piacon is naggyá nőni

A világháló igazi szépsége abban rejlik, hogy fáradhatatlan és alázatos munkával akkor is sikeressé válhatunk, ha nem a miénk az úttörő szerep. Ezt bizonyította be a szallas.hu csapata, amikor létrehozta a szállásfoglaló portálját 2007-ben. Igen, 2007-ben, amikor már számos megerősödött konkurenciával kellett

A mosolyod lehengerli a világot és önmagad! Nem hiszed? Bebizonyítjuk!

Biztosan Te is hallottad azt az anatómiai érdekességet, miszerint a mosolyhoz csupán 13 izom munkájára van szükséged, a mogorva homlokráncoláshoz pedig 112-re. Mondhatnánk, hogy mogorvának lenni egészen komoly testedzés, de természetesen egy csak vicc. Az viszont nem vicc, hogy a mosoly jótékony

Tanulj meg a lényegre összpontosítani!

A pénzügyi sikereidhez is elengedhetetlenül szükséges, hogy képes légy jól megválasztani a prioritásokat. Ha egyidejűleg számos különböző feladatra osztod szét a kapacitásaidat, instabillá válik a munkaszervezésed és jelentkeznek a problémák. A prioritásokat megtalálni és kezelni nem feltétlenül egyszerű. Ez egy készség, amelyet

Így dönts az Életedről a fontos állomásokon! A döntés ereje 6 pontban

Minden, ami körülvesz bennünket, amiben élünk és amilyenek vagyunk, a múltbéli döntéseink eredménye. A jövőbeli döntéseink pedig alakítani fogják a jövőnket, sikereinket és személyiségünket. Ezért fontos, hogy képesek legyünk felismerni és hasznosítani a döntés erejét. Hasznosítsd az erőt, amely életes során a

Írd újra a életstratégiád! – Az életed 5 nagy képessége

Az életünk pozitív változásai csak akkor igazán értékesek, ha tartósak. A pillanatnyi változások nem elegendőek számunkra, nem hozzák meg az áhított eredményt. Ilyenkor csupán letörtséget és kiábrándultságot érzünk – véli Anthony Robbins. A tartós változás kulcsa az elkötelezettség. Ahhoz, hogy ezt fenntartsuk,

Ha meg akarsz változni, ezt a 3 alapfeltételt ismerned kell!

Brian Tracy szerint egy új énkoncepció felépítésének három alapvető feltétele van. Ennek a három alapfeltételnek a megvalósulása teszi lehetővé számunkra az áhított pozitív változást. 1. Akarnunk kell a változást; őszintén, igazán, tisztán Létre kell hoznunk magunkban a valós akaratot a változás iránt,

5 feladat Anthony Robbins-tól segítségül, hogy változtathass!

Anthony Robbins bebizonyítja neked, hogy életed minden egyes apró szegletét a megélt fájdalmad és örömöd irányítja. Te is képes vagy rá, hogy az asszociációid és a cselekvéseid által az életed változtasd meg! Kövesd Anthony Robbins 5 pontból álló feladatsorát! 1. Írj le

5 kérdés, ami megmutatja, hogy sikeres otthoni vállalkozó lennél-e!

Sokak álma otthoni környezetben vállalkozni, szabadon beosztani az időt, megszabadulni a nyakunkba lihegő főnöktől és a körmét lakkozó titkárnőtől, de vajon mindenkinek fenékig tejfel az otthoni vállalkozás? Tedd fel magadnak a következő kérdéseket és megtudod! Jó portás lennék? Számítanod kell arra, hogy