Túl sok ember veszítette már el az összes nagy ambícióját csak azért, mert a „realisták” tanácsaira hallgatott, akik azt javasolták, inkább legyenek
TöbbNem ez az első poszt a Motivátor.ma-n, ami a gazdag, tehetős emberek gondolkodásmódját, mindennapjait, szokásait hasonlítja össze a szegényekével. Amikor először szembesültem
TöbbHol volt, hol nem volt, volt egyszer egy múltbeli énünk. Tele vágyakkal, tervekkel, de persze olyan is volt, aki csak tervek nélkül
TöbbMindenkinek vannak olyan szokásai, amik nem kedveznek különösebben a békés, nyugodt életnek. Lehet, hogy ezeket a szokásokat észre sem veszed, vagy éppen
Több„Az iskolában megtanítják a leckét, majd vizsgázol belőle. Az életben vizsgázol, és így kell megtanulnod a leckét.” – Tom Bodett Az élet
TöbbA minőségi élethez nem csak „agyi” intelligenciára van szükség, hanem magas fokú érzelmi intelligenciára is. A kifinomult érzelmi képességgel rendelkezőknek sokkal nagyobb az
TöbbSzoktál írni? Ha igen, akkor miket? A legtöbb ember számára az írás az emailezést, bevásárlólistát, sms-t, Facebook chat-et, esetleg a munkahelyi teendőket,
TöbbHa az életben a győztesek táborát szeretnéd gyarapítani, akkor bizonyos szabályokat be kell tartanod, és soha ne lépj át felettük. Abayomi Jegede (a
TöbbKészíts egy listát arról az 5 vezetőről, akiket a világon a legjobban csodálsz. Lehetnek bárhonnan: üzleti, közösségi média, politikai, technológiai, tudományos területről
Több4 ok amiért érdemes elolvasnod a cikket: Ha a párod extrovertált és sokszor nem ért meg Téged, mert introvertált vagy, akkor olvasd
TöbbVajon hogy hangzik, ha azt mondom, Te magad vagy a termék és a szolgáltatás, amelyet pénzre kell váltanod? Te vagy a csúcskategóriás
TöbbMinden szülő azt szeretné, hogy a gyermeke okos, ügyes, kiegyensúlyozott, boldog és sikeres legyen. Hogy mindez biztosan megvalósulhasson, a szülőknek számos dologra
TöbbAnthony Robbins bebizonyítja neked, hogy életed minden egyes apró szegletét a megélt fájdalmad és örömöd irányítja. Te is képes vagy rá, hogy
Több„A legrosszabb hazugságok azok, amit magunknak hazudunk. Letagadjuk, amit teszünk, és amit gondolunk. Azért hazudunk, mert félünk. Félünk, hogy nem fogjuk megtalálni
TöbbA 4D a coachingban („Appreciative Inquiry” (AI)) szemlélet még a 80-as években indult hódító útjára. Módszerével lenyűgöző fejlődésnek indulhatnak még a szerényebb
Több„Nehéz meggyőzni arról egy középiskolást, hogy több olyan problémával fog találkozni, amiket nehezebb megoldani, mint az algebra és a geometria feladatokat.” –
Több„Semmit nem csodálnak jobban a férfiak, mint a józan észt, és az egyszerű beszédet” – ez az alapja a toxikus emberekkel való
Több„A tudás az, hogy a paradicsomról tudod, hogy gyümölcs. A bölcsesség az, hogy mégsem teszed bele a gyümölcssalátába.” – Miles Kington. A
TöbbÁprilis 6. van. Lassan lefut a választási őrület. Vagy az a fajta vagy, aki szokott szavazni (mert hisz a szavazás erejében), vagy
TöbbMikor volt utoljára, hogy elolvastál magadtól egy könyvet, vagy egy hosszabb újságcikket, például egy elemzést? Most ne a Facebook frissítésekre gondolj, vagy
Több