6 őrült ötlet, ami milliomost csinált a tulajdonosából

Néha az őrült üzleti ötletek a legjobbak!  Van, hogy az emberek olyan dolgokba vágnak bele hirtelen felindulásból, amiket nem is terveztek meg előre, ám ezekből hatalmas sikertörténetek kerekednek. Sok kezdő egyszerűen csak szenvedélyből kezdi el építgetni a saját projektjeit, és mindenféle őrült gondolatokból

Megy a Twitter a tőzsdére

A cél egymilliárd dollár. Ennyi bevételre szeretne szert tenni a Twitter azzal, hogy értékpapírjaival megjelenik a tőzsdén – írta nemrég az amerikai tőzsdefelügyelet saját honlapján. A Twitter először most engedett bepillantást a hivatalos pénzügyeibe és forgalmi adataiba. Ezekből látszik, hogy a közösségi

Keresőoptimalizálás audit – amit a legtöbb tanácsadó elhallgat előled!

Számos keresőoptimalizálással foglalkozó cég kínál szaktanácsadást Magyarországon is. Érdekes, hogy szinte minden SEO cég saját módszerrel dolgozik. Ez egyfelől a cégek közötti tudásszint különbség miatt van (a komoly SEO szakember a legújabb trendekkel is tisztában van, mi ide soroljuk magunkat), másfelől a cégek jelentős

Példaértékű: a LEGO tudja, hogyan kell használni a közösségi médiát!

A LEGO-t mindenki ismeri, bizonyára neked is volt legalább egy kis doboznyi műanyag kockád, melyekből elmélyülten építettél fel babaházat, autót, puskát. A LEGO több milliárd darabot értékesít évente, kedvelt játékeszközként és márkaként a világ legapróbb zugában is megtalálható. A játékgyártó cég persze

A sikeres közösségi média stratégiájának 5 kötelező lépése

A közösségi média nagyon nagy ügyfélszerző felületet jelent, a megfelelő stratégia felépítése éppen ezért indokolt. A Social Media Explorer közzétette a közösségi média stratégia azon 5 lépését, melyek követésével a közösségi élet problémái egy csapásra könnyen megoldhatóvá válnak. 1. Határozd meg a

A közösségi média 6 téves mítosza

A közösségi oldalak, közösségi megosztások jelentőségéről már bizonyára te is hallottál. Sok cég szeretné kihasználni ezeket a marketing csatornákat (Pinterest, Tumblr, LinkeIn, Facebook, Twitter), de valamiért a várt hatás valamiért nem és nem akar bekövetkezni. Vajon miért nem? Az alábbiakban elolvashatod azt

A Twitter is megy a tőzsdére?

A digitális média újabb szereplője adta be a tőzsdén való szerepléshez szükséges kérelmet. A Twitter a második olyan közösségi portál lesz a világpiacon, mely a tőzsdei megjelenést választja. Értékét a befektetők 2006-ban 10 milliárd dollárra taksálták, idén 583 millió dollárnyi forgalmat bonyolított

Hogyan egyesíts két céget?

Richard Branson: Németországban 2013 márciusában ünnepeltük meg a Virgin Money első születésnapját, a 12 hónap alatt lezajlott változás szembetűnő volt. Amikor a Northern Rock bankot megvásároltuk, még érezhetőek volt rajta a gazdasági válság hatásai, ráadásul még az ügyfelek is bizalmukat vesztették. Ez meglátszott

A Google az online reklámpiac ura!

A Google az elmúlt pár évben a világvállatok legnagyobbika lett, és emiatt számos területen uralja a piacokat. Az eMarketer felmérése alapján a mobil reklámpiaci bevételek felét a Google zsebeli be annak keresőóriásnak. A vetélytársak között megemlítendő Facebook is nagyot lépett előre az

Facebook #hashtag: Mark Zuckerberg keresztet vetett a Facebook-ra!

Mark Zuckerberg keresztet vetett a Facebook-ra: a hashtag funkció bevezetésének már éppen itt volt az ideje… A hashtag annyit tesz, hogy ha valamilyen szó elé közvetlenül „#„-et szúrsz be (pl. #kutya, #cica) , akkor az kattintható lesz. Ezzel elméletileg a felhasználók könnyebben fogják

A Twitter lett a világ leggyorsabban növekvő közössége

A Twitter lett a világ leggyorsabban növekvő közösségi oldala. Miközben a Facebook növekedése lassul a tengeren túl, és nyugat Európában, a Twitter aktív felhasználóinak szám gyorsan nő – az Emarketer friss kutatása szerint. A 2012-es év harmadik negyedévét és 2013 első negyedévét összehasonlítva

3 nyomós ok, hogy hálát mondj a rajongóidnak

Az ügyfelek közösségi médián keresztüli támogatása nem csak szép gesztus, hanem nagyon jó  word-of-mouth marketing lehetőség. Ha sok Twitter, Facebook követőd van, egy egyszerű „köszönöm” sok helyre eljuthat. Három ok, amiért érdemes köszönetet mondanod a rajongiódnak Megleped őket: a vállalatok nagyon sok időt

Mi az a mém, vagy meme?

Ismét egy érdekes lista jutott a kezünkbe, most éppen arról, hogy a tengerentúli fiatalok mire keresnek leginkább a Yahoo Answer-en. Ami kapcsolódik az internethez, arra válaszolunk is. Íme a top 10 kérdés, amit a Yahoo eljuttatott a Mashable részére: 1. Mi az

Real-time marketing: szépen teljesít a jövő reklámmódszere

Mind több nagy brand ismeri fel, hogy az azonnal reakciókon alapuló eszközöknek mekkora szerepe van a marketingben. Valóban: a gyors reagálás nagyon hatékony reklámeszköz! Az Adidas azt tűzte ki célul, hogy sportesemények alatt zajló online beszélgetésekbe a lehető legtöbb gyors megnyilvánulást csempéssze be, ebben

A hatékony közösségi marketing titka: integrálj, integrálj, integrálj!

Rengeteget olvashattál már itt is és máshol is a Facebook-ról, Instagram-ról, Tumblr-ről, Twitterről, Linkedin-ről, Pinterest-ről is, így talán észrevetted, hogy a hatékony közösségi stratégiához ezek az oldalak külön-külön nem elegendőek. Ezeket együtt, egymásba integrálva érdemes használni, illetve egy marketing-mixen belül a hosszú távú stratégiai vonalvezetés

Hogyan lehet pénzt „twittelni”?

Az elmúlt évek folyamán sok vita alapja volt az, hogy szabad-e a blogokban reklámozni? Az emberek többsége azzal ért egyet, hogy főbejáró bűn lenne nem kihasználni ezt a magától adódó lehetőséget, hiszen sok blog van, amelyet rengetegen követnek, és olvasnak nap mint nap.

Inbound marketing: használd ki az erejét!

Az inbound marketinget Magyarországon még kevesen ismerik, így abban a szerencsében lehet részed, hogy ebben a cikkünkben most betekinthetsz a rejtelmeibe. 🙂 Mi is az az Inbound marketing? Az Inbound Marketing nem egy egyszeri művelet, hanem több összetevő alkotja. A lényege: a  létező