Biztosan senkinek sem ismeretlenek azok az általános frázisok, melyek szerint „a ruha teszi az embert” vagy „az első benyomás a legfontosabb”. Gondolhatunk itt egy állásinterjúra, egy fontosmegbeszélésre vagy az első munkanapunkra. Egy-egy ilyen fontos alkalom során bizonyára mindannyiunk feltette már magának a
Mindössze három betű, mégis gyakran nehéz kimondani. Sokan egyenesen képtelenek rá, hiszen az emberi természet alapvetően segítőkész és kíváncsi, így inkább igent mond, és elfogadja a kihívásokat. Fel sem merül bennük, hogy akár nemet is mondhattak volna. Ha viszont mindig igent mondasz,
Vannak olyan szerencsés vezetők, akik képesek azonnal szimpátiát kiváltani az emberekből. Nem kell aggódni azonban, ha nem tartozol közéjük, hiszen ez a készség tanulható. Az egyik legjobb módszer az úgynevezett tükörtechnika, vagy más néven kaméleon-effektus, amivel könnyedén javíthatunk kommunikációs készségeinken. Biztosan te
Üzleti tárgyalásod lesz egy idegen országban, ahol nem ismered az üzleti etikettet? Ha ismerős számodra ez a forgatókönyv, akkor biztosan te is szeretnél többet megtudni arról, hogyan viselkedj -vagy ne viselkedj – üzleti környezetben a világ más tájain. Az első szempont, amire
Sokak számára nem világos, mit jelent a Business Coaching. Néhány embernek, akik jártasak a sportban talán ismerősen hangzik a coaching, mint fogalom. Valójában az 1980-a években a sportpszichológiából vette át az üzleti élet. Az eredeti jelentése szerint a „coach” az „edző”, a
Pénzügyi tervezés a gyakorlatban Előző írásomban olvashattad, vállalkozóként mekkora mértékű levonással szembesülsz, árbevételedből mennyi mindent kell kifizetned. Most megnézzük, melyek azok a leggyakoribb adók és járulékok, amiket egy „átlagos” kisvállalkozásnak meg kell fizetni. Tudni fogod, melyiknek mi az alapja, hogyan számolhatod ki
Szeretnék egy NAGY-NAGY félreértést eloszlatni a blogolással való pénzkeresésről. A Motivátoron többször is írtam róla, hogy a blogolással pénzt lehet keresni. Ha nem esett le a lényege eddig, akkor vedd úgy, hogy hazudtam, és most a kósza gondolatok bűzölgő mocsarából kihalászom neked
Villámhír: a Google saját boltot nyit hamarosan SoHo városnegyedében (New York), ráadásul pont egy Apple Store közelébe – adta hírül a Mashable. A Google mintegy 750 négyzetméteres kiskereskedelmi egysége a kategóriájában az első lesz. A Google ezzel egy újabb erőteljes lépést tesz az virtuális
Hogyan lehet a cégem sikeresebb? Hogyan tudnék növekedni? Hogyan tudnék több ügyfelet szerezni a környékről? Mitől lesz egy cég piacvezető? Ha ezek a kérdések felvetődtek már benned, akkor az alábbi, Richard Branson tollából származó írás neked szól… 1. A környezeted Nézd meg,
A budapesti önkormányzat, és a Forum Hungaricum közös erőfeszítéssel nemrég úgy döntött, Budapest üresen álló üzleteit, és kirakatait újra népszerűvé próbálja tenni. A lényeg egyszerű: az üzletek vonzóak legyen azon emberek számára, akik valamilyen módon szeretnének új vállalkozásba kezdeni. A projekt célja
Richard Branson: a kérdésre a válasz, ahogy nem. Szükség van bizonyos dolgokra, hogy elinduljon egy cég, de a pénz nem tartozik ide. Sőt, a meglévő pénzügyi háttér még akadályozhatja is azt, hogy kiszűrjük a vállalkozás jövőbeni hibáit, és megoldjuk azokat. A legtöbb esetben
Tegnap írtam már arról, hogy Mi az coaching? És ki a Coach?. Mivel a coachingon belül sok irányzat van, most a business coaching hasznosságáról olvashatsz. Mindent összevetve azért hasznos a business coaching, mert megmutatja a kollégáidnak, hogy érdemes bízniuk magukban, hogy ezáltal érjétek
Mielőtt beindulna egy vállalkozás, ajánlatos előtte csinálni egy jó üzleti tervet. Ha meg nincs, akkor a vállalkozás működése közben is érdemes létrehozni. Az a feladatuk a terveknek, hogy útvonalat jelöljenek ki a hosszabb távú terveknek, valamint irányítsák is ezeket. Viszont a hazai felmérésekből