5 tévhit a hosszú élettartamról, avagy mítoszok az öregedés körül

Ma a legidősebb amerikait Hester Fordnak hívják. Az asszony egy észak-karolinai városban, Charlotte-ban él, és a korabeli pontatlan anyakönyvezés miatt nem lehet pontosan tudni, hogy 115 vagy 116 éves. A nő egészen 108 éves koráig csak hírből ismerte a kórházat, és bár az öregedés biológiája okoz még fejtörést a kutatóknak, azt már ma is tudjuk, hogy számos tévhit kering a hosszú élettartam körül.

1; Az optimista beállítottság meghosszabbítja az életet

Kétségtelen tény, hogy az oxidatív stressz egyik hatásos ellenszere a pozitív életfelfogás és életmód. Ugyanakkor egy 1500 ember bevonásával készült tanulmány úgy találta, hogy a vidám és boldog emberek akár rövidebb életet élhetnek meg kevésbé optimista társaiknál. A felmérés szerint a túlzottan pozitív emberek ugyanis hajlamosak a könnyelműségre és a meggondolatlan kockázatvállálásra, akár még a saját egészségükre nézve is (például kihagyni az ajánlott szűrővizsgálatokat).

2; A fizikai munka megrövidíti az életet

A fentebb említett tanulmány megállapította azt is, hogy a fizikai munkások körében 20-30 százalékkal alacsonyabb a halálozás kockázata. Egészen hihetetlennek tűnő adat, de a kimutatások szerint azoknál a személyeknél, akik plusz egy évet dolgoztak a nyugdíj előtt, átlagosan 11 százalékkal alacsonyabb volt a halálozás kockázata.

3; Mindent a genetika dönt el

Számos kutatás kimutatta, hogy a gének csak kis mértékben játszanak szerepet az élettartam alakulásában. Az öregedés szempontjából sokkal fontosabb tényező az életmód, a táplálkozás, a rendszeres testmozgás, a tiszta víz és levegő vagy a környezet.

4; Az öregedés egy tragédia

Nehéz vitatkozni azzal a kijelentéssel, hogy megöregedni nem a világ legszerencsésebb dolga. De koránt sem tekinthető minden aspektusában rossznak, és a kutatások is azt mutatják, hogy az öregedést elfogadó személyek mintegy 7,5 évvel tovább élnek azoknál, akik rettegnek tőle.

5; Túl késő életmódot váltani

Óriási szerencsénkre az egészségre káros szokásainkon soha nem késő változtatni. A New England Journal of Medicine szaklapban megjelent kutatás szerint például azok a személyek, akik 45 és 54 éves koruk között leszoktak a dohányzásról, hozzávetőleg 6 évvel tovább fognak élni füstölgő társaiknál. Ha az egészségünkről van szó, soha nincs olyan, hogy túl késő megtenni az első lépést.
Forrás: www.prevention.com

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Testi Gazdagság