A Cellino automatizálná az indukált pluripotens őssejtek létrehozását

Az indukált pluripotens őssejtek (iPSC) alapvetően bőrszövetből vagy vérsejtekből származnak, ám egy genetikai programozás során embrionális pluripotens állapotba kerültek. Ez azért kedvező, mert a pluripotencia lehetővé teszi a sejtek számára, hogy bármilyen emberi sejtekké fejlődjenek.

Az embrió sejtjei egy rövid fejlődési szakaszban bármilyen sejtekké képesek alakulni, így szív-, tüdő- vagy akár agysejt is létrejöhet. Az ilyen multifunkcionális sejteket a tudomány őssejteknek nevezi. Az őssejtek a születést követően nagyon kis számban a szervezetünkben maradnak ugyan, de sejtjeink túlnyomó részének életútja meghatározottá válik. Ez azt jelenti, hogy például a tüdősejtek csak tüdősejtekké, az agysejtek csak agysejtekké alakulhatnak.
Ennek tükrében érthetővé válik, hogy idős korban – amikor szerveink elhasználódnak – mekkora szerep jutna az őssejteknek. Ám azok száma a természetes biológiai folyamatok következtében addigra már gyakorlatilag nullára redukálódott.

Gépi tanuláson alapuló algoritmusok segítenék az őssejtek előállítását

A tudomány laboratóriumi körülmények között ma már képes úgynevezett indukált pluripotens őssejteket létrehozni, ám az iPSC-k előállítási folyamata rendkívül idő- és munkaigényes. A szakembereknek ugyanis manuálisan kell kiszűrniük a nem megfelelő iPSC sejteket.
A létrehozott őssejtek felhasználhatóságának csupán a képzelet és a technikai tudásunk szabhat határt, jóllehet, az iPSC-k már jelenleg is alkalmazhatók a cukorbetegség vagy a leukémia kezelésében.
A Cellino biotechnológiai vállalat olyan automatizált folyamat fejlesztésébe kezdett, amely a mesterséges intelligencia segítségével, gépi tanulásos módszeren alapulva szűrné a felhasználható iPSC sejteket. Az automatizálás nem titkolt célja, hogy a tudósok felgyorsítsák az életmentő és az életet meghosszabbító kezelések kidolgozását a betegek számára.
Nagyon örülök, hogy egy olyan csapat áll mögöttem, amely a lézerfizikán, az őssejt biológián és a mesterséges intelligencián átívelő háttérrel rendelkezik a közös cél elérése érdekében. Ez a közös cél pedig nem más, mint a személyre szabott, regeneratív terápia kidolgozása a betegek részére – hangsúlyozta Dr. Nabiha Saklayen, a Cellino társalapító vezérigazgatója.
Forrás: www.longevity.technology

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Testi Gazdagság