A mitokondriumok segíthetik az öregkori hajhullás és ráncosodás megállítását

A birminghami Yuva Biosciences vállalat azzal a céllal jött létre, hogy a mitokondriális tudományos vívmányok felhasználásával kezelést találjon a bőr öregedésére és az életkorhoz kapcsolható hajhullásra. A cég komoly kutatómunkával kifejlesztett egy igen reménykeltő és természetes lokális kezelést, ami a közeljövőben jut el az emberi klinikai tesztelések fázisába.

A mitokondriumok nyújtotta szenolitikus lehetőségeket globális szinten vizsgálják a biotechnológiai vállalatok. A kutatások néhány esetben igen előrehaladott állapotban vannak, ide tartozik az angliai Yuva Biosciences is, amelynek eltökélt célja, hogy csökkenti az öregedés látható jeleit, így a hajhullást és a bőr ráncosodását.
Dr. Keshav Singh, a társaság elnöke, a John Hopkins Egyetem egykori onkológus professzora elmondta, hogy a mitokondriális diszfunkció az öregedés egyik igen markáns jellemzője, de egyelőre nem tudjuk, hogy ez ok vagy következmény. Singh éveken keresztül vizsgálta a mitokondriális diszfunkció és a rák összefüggésének lehetőségeit, és meglepő felfedezésre jutott.
Az első dolog, amit észrevettünk, hogy a kísérleti egerek négy-hat héten belül elvesztették a szőrzetüket és ráncosodni kezdtek. Amikor helyreállítottuk a mitokondriális funkciókat az állatoknál, a ráncok eltűntek és a szőrzetük visszanőtt – idézte fel az egykori egyetemi professzor. Singh hozzátette, hogy a megfigyelésük közvetlen bizonyíték volt a mitokondriális diszfunkciós, a hajhullás, valamint a ráncosodás kapcsolatára.

A felfedezés nem maradt visszhang nélkül

A tudós a további kutatásai során talált egy olyan természetes vegyületet, amely hasonló hatást vált ki, mint a mitokondriális funkciók helyreállítása. Dr. Keshav Singh kutatására az üzleti világ is felkapta a fejét, így Greg Schmergel, a Yuva alapítója kapcsolatba lépett a professzorral.
Elindítottuk a Yuva Biosciences vállalatot, és megkezdtük a Singh által felfedezett vegyülettel kapcsolatos munkát annak érdekében, hogy széles körben elérhető kozmetikai terméket állítsunk elő – mondta el Schmergel. Az alapító hangsúlyozta, hogy a következő hónapokban három humán tesztelést is el fognak végezni, melyek közül kettő a bőr egészségének visszaállítását, egy pedig a hajhullás megállítását célozza.
Forrás: longevity.technology

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Testi Gazdagság