A világ egyik legismertebb biológusa, a Harvard Orvosi Iskola Öregedésbiológiai Központjának társigazgatója elmondta, hogy az öregedés mögött álló molekuláris és epigenetikus mechanizmusok megértésével késleltethetjük, megállíthatjuk a ma még elkerülhetetlennek látszó folyamatokat.
Dr. Sinclair a Miért öregszünk, és miért nem lenne muszáj című könyvében átfogó képet ad a gerontológia területéről, és az orvostudomány gyakorlatának közelgő paradigmaváltását is előrevetíti. A szakember úgy látja, rengeteg kérdés vetül fel az élettartam meghosszabbítása kapcsán, de elindultunk egy úton, amelynek végén az öregedés legyőzése áll.
Mit hoz a jövő? Melyik kutatás változtathatja meg a világot?
A biológus szerint a kutatásoknak az öregedési folyamatokban kulcsszerepet játszó fehérjék csoportjára (sirtuinok, mTor, NAD+ és AMPK) kellene nagyobb figyelmet fordítaniuk. Ezek vizsgálata nem is lenne túl nehéz és költséges, hiszen a fehérjéket kódoló gének hasonló homológiával és funkcióval rendelkeznek az élesztőgombáktól az emberekig.
A sirtuinok megvédik a szervezetet az életkorral kialakuló betegségekkel szemben, míg az mTor, a NAD és az AMPK a sejt energiahatékonyságáért, illetve a sejt és a DNS helyreállításáért felelős. Kutatások szerint az öregedés torzítja ezeket a biológiai útvonalakat, ami végső soron az életkorral összefüggő betegségek megjelenéséhez vezet.
Dr. David Sinclair arról beszélt, hogy az utak modulálásán keresztül sejtszinten vehetnénk fel a harcot az öregedés ellen. Ehhez azonban elengedhetetlen lenne, hogy az öregedést mint betegséget ismerjük el, ami ellen fel lehet, és fel is kell lépnie az emberiségnek.
Az öregedés fogalma ugyanis ma egy áthidalhatatlan és megkerülhetetlen folyamatot vetít előre, ami végén nem vár más minket, mint az elmúlás. Amíg erre nem tudunk másként tekinteni, addig nagyon nehéz a nemzeti kormányokat, döntéshozókat, szabályzókat támogatásra sarkallni.
A tudós szerint előnyös lenne az orvosképzés korai szakaszába integrálni az öregedési kórélettant és az anti-aging vagy szenolitikus beavatkozásokat. Ezzel a jövő orvosait már egy másfajta szemléletre lehetne képezni, egy olyan felfogásra, ami nem végként, hanem gyógyítható betegségként tekint az öregedésre.
Forrás: in-training.org