Dr. Tarryn Jacobs szerint a járvány idején kiemelten ügyeljünk bőrünk egészségére

A globális méreteket öltő Covid-19 rendkívül tudatossá változtatott minket a személyes higiénia és az egészség területén. Ez egyrészt dicséretes, hiszen a védekezés fontos részét jelenti a megelőzés, másrészt a gyakori kézmosás és a fertőtlenítőszerek roncsolhatják a bőrünk felső rétegében (epidermisz vagy felhám) található fehérjéket.

Epidemiológus szakemberek a közelmúltban arról számoltak be, hogy a kézfejen és tenyéren előforduló ekcémás elváltozások fellángolását, újjáéledését tapasztalják. A helyzetet csak fokozza, hogy a maszkok viselésével a bőrirritációs észlelések növekedtek, a már kialakult bőrbetegségek pedig súlyososbodtak. Dr. Tarryn Jacobs azt javasolja, hogy bőrünk vitalitásának megőrzése érdekében kombináljuk a megelőző, a védő és az ápoló tevékenységeket.

Miért fontos a bőrápolás?

Testünk kültakarójának legfontosabb szerepe, hogy elsődleges gátként szolgálva megvédje a szervezetünket a behatolóktól. A behatolni vágyók lehetnek mikroorganizmusok, toxikus anyagok, illetve olyan környezeti hatások, mint az UV sugárzás vagy a levegőben lévő szennyeződés. Bőrünk tehát egyfajta páncél, ami védi a szervezetünket számos káros anyagtól. Amikor ez a páncél megsérül, testünk védtelen lesz a támadásokkal szemben.
Az életkor előrehaladtával a bőr természetes öregedési folyamatai megzavarják az epidermális páncél funkcióit, és kültakarónk egészsége megbomlik. Ilyenkor szervezetünk kitettebbé válik a külvilágból érkező támadásoknak, és az esetleges felületi sérülések sem gyógyulnak már be maradéktalanul.
Mit tehetünk? A bőr hidratálása rendkívül fontos a rugalmasság és a védekező funkciók megőrzéséhez. Dr. Jacobs szerint a legjobb, ha rendszeresen lipidpótló bőrápoló krémekkel hidratálunk. Ez ugyanis nem csupán a bőrvédő mechanizmus fenntartását támogatja, de megelőzheti az olyan irritáció kialakulását is, amit például a maszk vagy a gumikesztyű okoz.
A szakember szerint ideális esetben reggel és este szükséges hidratálni az arcot, valamint olyan gyenge tisztítószer használata javasolt, ami ellensúlyozza a maszk viselésének hatását. A legfrissebb kutatások szerint az ásványi anyagokkal dúsított termálvizet tartalmazó készítmények kifejezetten erősítik a bőr természetes védekezőképességét.
Forrás: longevitylive.com

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Testi Gazdagság