Egy kaliforniai startup a mitokondriális transzfúziós technológiában látja a jövőt

A Mitrix – egy kaliforniai induló vállalkozás – fiatal mitokondriumokból olyan biobank létrehozását tervezi, amely az idős személyek sejtregenerációs beavatkozását támogatná. Az első olvasatra talán kissé vadnak tűnő ötletet a cég képviselői annyira komolyan gondolják, hogy a kutatásokra a közelmúltban 250 000 dolláros összeget különítettek el.

A mitokondriumok a sejtek apró erőművei, amelyek az energia előállításában és tárolásában játszanak fontos szerepet. A kutatások szerint az öregedéssel a mitokondriumok működésében zavar keletkezik, diszfunkciójuk pedig számos egészségügyi rendellenesség kialakulásáért – így például az Alzheimer- és Parkinson kórért, az agyvérzésért és az infarktusért – tehető felelőssé.

A jövő az ajtónk előtt áll

Tom Benson, a Mitrix alapítója és vezérigazgatója arról beszélt, hogy cége szeretne fiatal, jól funkcionáló mitokondriumokat kinyerni, amiket külső biobankokban helyeznének el mindaddig, amíg a későbbi életkor annak felhasználását megköveteli. Amikor eljön az idő – magyarázza Benson –, a mitokondriumokat transzfúziós eljárással a szervezetbe juttatnánk, így megkezdődhetne a sejtes regenerálódás, ami a test megfiatalodását eredményezné.
Ha vetünk egy pillantást a különböző szenolitikus kutatásokra, amelyekkel a tudósok megpróbálják visszafordítani az öregedést, láthatjuk az értéket és az innovációt. Azonban a telomerek visszaépítése vagy a génterápia mit sem ér a mitokondriumok egészséges működése nélkül – hangsúlyozta a Mitrix vezérigazgatója.
Benson felvetése tudományosan is megalapozottnak tűnik. Számos tanulmány bizonyította, hogy a mitokondriális diszfunkció helyreállítása kedvező élettani hatásokat válthat ki, meghosszabbíthatja az élettartamot, és csökkentheti az életkorral megjelenő betegségek kockázatát.
A világ laboratóriumaiban keresik azt a szenolitikus hatóanyagot, amely elősegíti sejtjeink erőműveinek optimális működését. Mi szeretnénk egy lépéssel előrébb járni, és az egészségesen működő mitokondriumokat transzfúziós technológia segítségével a szervezetbe juttatni – mutatott rá Benson hozzátéve, hogy globális szinten rengeteg vérbank (vérellátó) működik, így a mitokondriális bank ötlete nem a földtől elrugaszkodott felvetés.
Forrás: www.longevity.technology

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Testi Gazdagság