Ezeknek köszönhetjük a szenolitikumok hatásosságát

Már a népi gyógyászatban is számos módszert találhatunk a ráncok legyőzésére, melyeket korábban nagyanyáink is alkalmaztak több-kevesebb sikerrel. Az eddigi kutatások szerint tartós megoldást azonban csak az elmúlt néhány évben sikerült találniuk a szakembereknek: olyan szereket alkalmaztak laboratóriumi egereken, melyeknek hatására nemcsak, hogy általános egészségügyi állapotuk javult, de számottevően növekedett az élettartamuk is. A kutatók ezeket a hatóanyagokat szenolitikumoknak nevezték el.
A hatóanyag hatásmechanizmusa az, hogy kitakarítja az öregedő sejteket a csontvelőből és a test zsírszöveteiből. Az egérkísérletek során egy bizonyos fajta rákgyógyszert (dasatanib) és egy antihisztamint (querectin) alkalmaztak – a pozitív élettani hatásokat pedig alig néhány napnyi kezelés után észlelték. Az egerek állóképessége kivétel nélkül megnőtt, drasztikusan javult mindegyikük vérkeringése, és jóval tovább is éltek, mint a kezelést nélkülöző társaik.
A Scripps Institute egyik vezető kutatója és professzora, Paul Robbins szerint az elért eredmények igazán nagy áttörést jelentenek az öregedés késleltetésének kutatásában. A kutatócsoport első számú céljai közé tartozik ugyanis, hogy idővel embereken is sikerrel alkalmazzák a szenolitikumokat, és ne csak hosszú, de egészséges életet is tudjanak biztosítani azoknak a pácienseknek, akik igénybe veszik a szenolitikumok nyújtotta előnyöket.
Robbins a kezelés mellett az is elengedhetetlennek tartja, hogy a már „kiirtott” öreg sejtek helyébe fiatal, egészséges pótló anyag kerüljön: erre pedig a legegészségesebb megoldásnak azt találja, hogy részben mégis csak a természet erejére kellene hagyatkoznunk.
A professzor szerint valahogyan ösztökélni lehetne a szervezetet arra, hogy ne csupán egy „gyógyszeres kúra” hatására pusztítsa el a koros sejteket, hanem az után, hogy likvidálta őket, építsen a helyükre frisseket. Ha sikerülne megtalálni erre valahogy a testen belüli megoldást, kisebb sokkhatásnak lenne kitéve a test, hiszen elég ideje jutna arra, hogy a saját tempójában újuljon meg, sejtről sejtre.