Mit gondolunk az öregedésről? A OnePoll közvélemény-kutató megtudta a válaszokat

Talán nem meglepő, de az amerikaiak többsége a 30-as éveit jelölte meg élete legjobb időszakának, és 10 válaszadóból csupán 4 nem élné meg újra a 20-as éveit. De vajon hányan lépnének fel tevőleg is az öregedés tünetei ellen, és mennyire vagyunk nyitottak az új szenolitikus terápiák kínálta lehetőségek befogadására?

A tudomány mai állása szerint a helyes életmód, a rendszeres testmozgás és a hidratált állapot fenntartása érdekében történő megfelelő mennyiségű víz ivása hozzájárul az öregedés késleltetéséhez. Ugyanakkor a szakemberek a háttérben lázasan dolgoznak azon, hogy megtalálják a kronológiai és a biológiai életkor között húzódó szakadék szélesítésének módját.
A OnePoll-kutatás azt sugallja, hogy az emberek kifejezetten érdeklődést mutatnak az öregedés lassítását, megállítását célzó lehetőségek kapcsán, a válaszadók 71 százaléka gondolja úgy, hogy honfitársaik egyre kevesebb fenntartással vannak saját életkoruk iránt. Az életkor elfogadására való hajlam tehát növekszik az amerikai lakosság körében, és ez a tendencia általánosságban megfigyelhető a fejlett államok között.

Mit gondolunk a szenolitikus lehetőségekről?

A 2000 válaszadót érintő közvélemény-kutatás során kiderült, hogy a megkérdezettek 41 százaléka aktívan tesz is az öregedés ellen, ezek közül 42 százalék vitaminokkal és táplálék-kiegészítőkkel, 35 százalék pedig testedzéssel próbálja szervezetét egészségesen tartani. A válaszadók mintegy fele gondolja azt, hogy az öregedési folyamatokat komolyan kell venni, és ugyanennyien vélik úgy, hogy körülbelül 6 évvel fiatalabbnak látszanak a valós életkoruknál.
A szakembereket érdekelte az is, hogy a válaszadók mit gondolnak az optimális életkorról? A résztvevők túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy életük legjobb szakasza a 30-as évei közepén volt, a tökéletes életkornak a 36. életévet jelölték meg.
Egy szakasz a közvélemény-kutatásból kifejezetten a tavalyi év karanténintézkedései és az öregkor összefüggésére kérdezett rá. A válaszadók érzékelve a párhuzamot elmondták, hogy a korlátozott mozgásszabadság nem feltétlenül rossz, mert több idő juthat saját utunk magvalósítására, a fókusz az elgondolásról áttevődik a megvalósításra. 63 százalék pedig úgy gondolja, hogy a fiatalabbá válásnál fontosabb a fiatalos érzés megélése.
Forrás: www.worldhealth.net

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Testi Gazdagság