Steven Austad szerint nem az örök élet a cél, hanem a hosszú és egészséges élettartam

2014 őszén mintegy kéttucat öregedéskutató szakember találkozott a spanyolországi Toledo tartományban annak érdekében, hogy megvitassák a gyógyszeres kezelések jövőjét az élet meghosszabbításának vonatkozásában. Mi változott, és hová fejlődött azóta a szenolitikus gyógyszeripar, mik a terület kilátásai?

Az elmúlt években kialakult egyfajta összhang a tudósok között abban a tekintetben, hogy az egyes sejt- és anyagcsere szinten ható gyógyszerek eredményesen lassíthatják az öregedés biológiai folyamatait például azáltal, hogy csökkentik az életkorral összefüggő megbetegedések felbukkanásának kockázatát.
Nem a fiatalság forrásának felkutatásáról van szó – nyomatékosította Nir Barzilai, az Albert Einstein Orvostudományi Főiskola Öregedéskutató Intézetének igazgatója. – A cél nem az örök élet, hanem a hosszú és egészséges élettartam – tette hozzá Steven Austad, az Alabamai Egyetem biológiai tanszékének elnöke.

Egy egészséges társadalom mindenki előnyére válik

Szakértők szerint azok a gyógyszerek, amelyek eredményesen hárítják el az életkorhoz fűződő betegségek megjelenését és további egészségben töltött évekkel ajándékoznak meg minket, óriási társadalmi előnyökhöz juttathatják az emberiséget. (Ilyen például az egészségügyi ellátórendszerek tehermentesítése vagy a betegellátásra költött összegek csökkenése.)
A szenolitikus gyógyszerjelöltek listájának élén két rendkívül ígéretes hatóanyag foglal helyet. Az egyik a metformin, amelyet jelenleg a 2-es típusú cukorbetegek hosszabb távú kezelésére alkalmaznak, a másik pedig egy immunszuppresszáns, amit rapamycin néven ismerhetünk.
Mindkét hatóanyag klinikai teszteléseken bizonyította kedvező élettani hatásait, és mindkét hatóanyagnak megvan az az óriási előnye, hogy jelenleg is forgalomban áll, így nem szükséges hosszú és bonyolult engedélyezési folyamatokon átesnie.
Jelenleg a kutatók egy hatéves klinikai vizsgálatot terveznek a metformin öregedésre kiváltott hatásait illetően. A tesztelésekbe 3000 főt vonnának be 65 és 79 év között, és 14 kutatási helyszínen zajlanának le. A tudósok elsősorban arra kíváncsiak, hogy a metformin eredményesen veheti-e fel a harcot három, az életkorral összefüggő betegséggel: a demenciával, a szívbetegségekkel és a rákos elváltozásokkal.
Forrás: www.washingtonpost.com

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Testi Gazdagság