Szerinted is befolyásolhatják a megjelenésed az alvási szokásaid? Az orvos elárulja, hogy miért!

szerinted-is-befolyasolhatjak-a-megjelenesed-az-alvasi-szokasaid-az-orvos-elarulja-hogy-miert

Nem fogok neked újdonságot mondani azzal, hogy a felgyülemlett alvásadósság előbb vagy utóbb megbosszulja önmagát. Az alvásmegvonás több szempontból is káros az egészségre, ám a legújabb kutatások szerint a fiatalos megjelenést is károsítja. Mi magyarázza mindezt?

Dr. Dendy Engelman, a New York-i Medical Dermatology & Cosmetic Surgery bőrgyógyásza elmondta, hogy a bőr regenerációja éjjel 22 és 2 óra között éri el a tetőfokát. Ez tehát az optimális idő a bőröd regenerációjának elősegítésére.

A szakember kiemelte, hogy a mély alvás fázisában egyes hormonok termelődése lehetővé teszi a sérült sejtek helyreállítását.

Ha nem alszol eleget, öregnek fogsz tűnni

Ha nincs elegendő mély alvás (REM), akkor a szervezet helyreállító üzemmódja nem aktiválódik. Elég elrettentően hangzik, de mit is jelent ez pontosan?

Az alvás mélyebb fázisai nélkül a szervezet önjavító üzemmódja inaktív marad, így a bőr napi kisebb meghibásodásai felhalmozódnak, és nem kerülnek korrigálásra. Amikor alszol, a szervezet hidratáltsága kiegyenlítődik, így a testet borító szövet visszanyeri a nedvességet

– állítja a bőrgyógyász.

Dr. Engelman hozzátette: a minőségi alvás elmaradása nem pusztán a sérült sejtek helyreállításának hiányával jár, de a szervezet hidratációs háztartása is felborulhat, ami az egészségügyi állapot romlásához, illetve az arc korai öregedéséhez vezethet. Puffadás, karikás szem és gyors öregedés – jegyezte meg a szakember.

Dr. Engelman szerint érdemes kialakítani egy lefekvést megelőző rutint, ami az alábbi teendőkből álljon. Először is távolítsd el az arcbőrödről a nap során rárakódott szennyeződést egy vattakoronggal vagy törölközővel. Ezt követően olajos tisztítószerrel és langyos vízzel tisztítsd meg a faggyútól és baktériumoktól.

Bár a szervezeted a REM alvási fázisban teszi a dolgát, de jó minőségű hidratáló krémmel segítheted a munkáját. Használj selyem párnahuzatot! A selyem ugyanis kevesebb ráncot és mélyedést hagy az arcodon, ami csökkenti a bőr terhelését.

Ha nem okoz gondot, akkor érdemes minden éjjel háton aludnod, így elkerülheted az arc összenyomását. Ennek akkor van jelentősége, amikor a szervezeted helyreállító üzemmódba kapcsol. Ugyanis minél kevesebb károsodott sejtet kell korrigálnia, annál eredményesebb lehet a helyreállítás. Ami azt is jelenti, hogy egyre később bukkannak fel az öregedés jelei.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Testi Gazdagság