Tudósok sikeresen pusztították el az öregedő sejteket a GLS1 glutamát gátlásával

A kutatók jó ideje tisztában vannak vele, hogy az életkor előrehaladtával elöregedett, funkciójukat ellátni képtelen sejtjeink felhalmozódnak a szervezetben, és a korral összefüggő diszfunkciókat és betegségeket váltanak ki. Ezeknek a sejteknek a kiiktatása elméletben csökkentené számos betegség kockázatát, ezáltal pozitív hatást gyakorolna az élettartamra.

Az első generációs szenolitikus gyógyszerek az elöregedett sejtek törlésére vonatkozóan mind az állat, mind pedig a humán kísérletek során jól teljesítettek. Mindeközben egyre több tudós csapat elemzi mélyebben a sejtes öregedés biokémiáját, válaszokat keresve a vitális és az osztódásra képtelen sejtek közti különbségekre.

Enyhülő diszfunkciók a kezelések hatására

Szervezetünk működése során sejtjeink osztódnak és funkcionálnak. Ám egy bizonyos fokú osztódást követően kilépnek a sejtciklusból és öregedő, vagy találó kifejezéssel zombi sejtekké válnak. Ebben az állapotban biológiai működésüket már képtelenek ellátni, ugyanakkor küzdenek az elmúlás ellen: magukból mérgező enzimeket kibocsátva károsítják a környező sejteket és szöveteket.
A genetika és más tudományág is jelenleg úgy gondolja, hogy az öregedő sejtek lokális gyulladást okoznak a szervezetben, ami növeli az életkorral összefüggő betegségek kialakulásának kockázatát. Ezeknek a sejteknek az eltávolításával a kutatók közvetlenül nem fedeznék fel a fiatalság forrását, ám számos betegségnek gátat szabhatnának, ami közvetett módon mégis kedvező hatást gyakorolna az élettartamra.
A kutatók a közelmúltban kezdték el vizsgálni a GLS1 glutamát metabolikus enzim inhibitorát. Egérmodelleken sikerült bizonyítani, hogy a GLS1 gátlása szelektíven blokkolja az öregedő sejteket, enyhítve az életkorral összefüggő szöveti diszfunkciókat, és csökkentve a túlsúlyos cukorbetegség, az érelmeszesedés és a nem alkoholos zsírmáj tüneteit.
A szakemberek a kutatások során azt találták, hogy a GLS1 gátlás hatásának kiváltásakor az öregedő sejtek érzékenyebb válaszreakciót adtak, ezáltal az öregedés jellemzői javuló tendenciát mutattak. Mindez azt jelenti, hogy a kutatók megkezdhetik egy genetikai vagy gyógyszeres terápia kidolgozását az öregedéssel összefüggő diszfunkciókkal és betegségekkel szemben.
Forrás: www.fightaging.org

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Testi Gazdagság