Motiváció – Maradj motivált és tartsd magad a céljaidhoz!

A sikered ott indul, ahol a többiek feladják.
Tartalom mutasd

A motivációról minden, amit tudni akartál, de nem tudtad, kitől kérdezd: az önmotiváció alapjai, hogyan meríthetsz a saját természetes motivációs energiaforrásodból, és gyakorlati technikák az energiád és a lelkesedésed beindítására – hogy a céljaid elérésének irányába maradj!

Szeretném azzal kezdeni, hogy megosztok veled egy kis részletet egy hihetetlenül lebilincselő történetből, amelyből kiderül, hogy az emberi szellem milyen erős, még akkor is, ha szélsőséges elemek állnak vele szemben.

Amikor Juliane Koepcke 1971.karácsony estéjén felszállt a LANSA 508-as járatára, nem gondolta, hogy az élete hamarosan megváltozik.

Juliane Koepcke
Juliane Koepcke

A repülőgépet villámcsapás érte és amikor a levegőben elkezdett darabokra esni, és Koepcke még mindig az üléséhez volt szíjazva – két mérfölddel a perui esőerdő felett.

A gép becsapódása után eltört a kulcscsontja, tele lett zúzódásokkal, de életben volt – a szerencsétlenség egyetlen túlélőjeként.

Hogy ez ne legyen elég, egyedül találta magát a vadonban. Egyetlen élelemforrása pár szem cukorka volt, ám talált egy kis patakot. Abban kezdett el lefelé gázolni a vízben, és közben hidratálta magát.

A dzsungel rovarai kis híján felfalták, a dzsungel férgei megfertőzték a karját, és tíz nap után végül sikerült táborhelyet találnia.

Kezdetleges módon elsősegélyt tudott nyújtani magának, többek között benzint öntött a rovarfertőzésre.

Néhány órával később megtalálták a favágók, lakottabb területre vitték, majd légi úton kórházba szállították.

Amikor ilyenek hihetetlen történetekkel találkozok, elgondolkozom:

  • Vajon mi járhat az ember fejében egy ilyen élethalál kihívást jelentő helyzet során?
  • Vajon, az ilyen katasztrofális helyzetben lévő embernek meddig van kedve folytatni a küzdelmet? Vagy van-e egyáltalán más választási lehetősége, mint követni a belső életösztönét?
  • Mi van az ilyen emberekben, ami arra készteti őket, hogy folytassák?
  • Mi viszi őket arra, hogy olyan mélyen a lelkükbe ássanak, hogy egyszerűen ne tudják (vagy ne akarják) a kudarcot lehetőségként látni?
  • Mi az a belső hajtóerő, ami motiválja őket, hogy elérjék végső céljukat?

Az évek során rájöttem az erősségeimre és a gyengeségeimre. Szerencsére a legfőbb erősségeim az elszántság, a kitartás és a munkabírás, ezekkel folyamatosan túlszárnyalom magam és gyakran másokat is. Hogy jobb, okosabb emberré váljak. Jobb apa legyek. Jobb testvér. Fiú. Férj.

Az egyik vezérmondatom már vagy 10 éve ugyanaz:

“A sikered ott indul, ahol a többiek feladják.”

A belső motivációs céljaim időről időre változnak (ahogy a tiéd is). Közvetlenül mielőtt egy fontos célt elérek, a tudatom mélyéről már új fókuszpontok törnek elő.

Mostanában a listám élén a jobb egészség és a kicsit jobb fizikai megjelenés iránti vágyam áll. A hiúság miatt? Nem hiszem. Inkább büszkeség.

Ahogy folyamatosan próbáltam jobbá tenni magam emberként, mindig arra törekedtem, hogy egyre többet és többet tudjak meg a motiváció mentális aspektusairól.

A motiváció bizonyos szempontból olyan, mint a gyufa a benzingőzben. Olyan, mint a szikra egy motor hengerében.

Régóta tanulmányozom a motiváció és inspiráció hasznát és hátrányait mind az átlagos, mind a rendkívül sikeres embereknél.

  1. A saját meghatározásomban a motiváció rövid, de igen erőteljes késztető erő egy cselekvésre,
  2. Az inspiráció alacsonyabb energiaszintű, de sokkal tovább tart mozgásban.

Mostanra szeretném azt hinni, hogy sokat tudok az emberi mentális teljesítményről. De addig maradunk tanulók, amíg csak élünk.

Egy dolgot biztosan megtanultam: a motiváció soha nem tart sokáig.

Mindemellett az is tudatosult bennem, hogy motiváció nélkül nem lenne igazán hatékony cselekvés vagy a legcsekélyebb elmozdulás sem egy adott cél felé. Csak meg kell értenünk, hogyan használhatjuk átgondoltan.

  • Mi történik, ha egy új diéta, edzésprogram vagy átalakulási törekvés elkezdése után a motivációnk alábbhagy?
  • Mi történik, ha valamilyen ismeretlen okból kifolyólag nem vesszük észre azt a fajta fejlődést, amire számítottunk?
  • Vagy ami még rosszabb, egyáltalán nem látunk semmilyen fejlődést? Hogyan gyújtsuk újra a tüzet?

Ezek olyan kiváló motivációs kérdések. Olyanok, amelyek megválaszolása kemény kihívás.

Engedd meg, hogy megosszam veled a leghatásosabb stratégiákat, amelyeket arra használtam, hogy magamat (és másokat) a helyes úton tartsak… függetlenül az útközben felmerülő helyzetektől – hogy segítsek elérni személyes célokat.

Növeld az önbizalmad!

A céljaink elérése általában annyira nyomasztónak tűnik, hogy a kísértés az, hogy feladjuk, mielőtt még elkezdenénk – és még tovább csökkenti az amúgy sem magas önbizalmunkat.

Motivációs Sikerstratégia 1.

Mérd a fejlődésedet!

Így soha, egyetlen pillanatban sem lesz hiányérzeted az elért eredményekről, és ami még erőteljesebb, minden egyes lépéssel növeled az önbizalmad.

Addig nem nyerhetünk önbizalmat, amíg nem kezdünk el cselekedni, de a cselekvés tulajdonképpen az önbizalmunkra építene. Mégsem akarunk addig cselekedni, amíg az önbizalmunk szintje nem emelkedik kellőképpen, és nem érezzük magunkat biztosnak az új vállalkozásunkban. Látod itt a dilemmát?

Igen, ez őrültségnek hangzik… de mi lenne, ha azt mondanám, hogy apránként, lépésről lépésre növelheted az önbizalmadat azáltal, hogy lépéseket teszel az átalakulási céljaid érdekében, és lépésről lépésre méred a fejlődésedet?

Tudod, végső soron csak akkor nő az önbizalmunk, ha valami kézzelfoghatót teszünk, amiben mérhető a fejlődés. (Ez ad újabb és újabb belső motivációs lökést és a következő időkre.(

Vegyük például azt a megfélemlítő akadályt, amikor az egész átalakulási célodat úgy tekinted, mintha egyetlen hatalmas lépésben kellene megvalósítanod. Ez bénító, nem igaz?

Ezért kell az önbizalmad elnyeréséhez az átalakulási célodat mérhető kisebb lépésekre vagy lépésekre lebontanod.

A sikerstratégia megvalósítása heti rendszerességgelnagyszerűen működik. Például, ha 12 hét alatt 12% testzsírt akarsz veszíteni, akkor reálisan beállíthatod a lépéseket heti 1%-os testzsír csökkentésre.

Így nem kell a teljes átalakulási célra koncentrálnod egy távoli időpontban. Ehelyett az előtted álló kisebb, kezelhető lépésekre összpontosíthatsz, és minden egyes eredményt megünnepelhetsz az út mentén. Ez óriási kontrollt, előrehaladást és eredményességérzetet ad. És építi az önbizalmadat, minden egyes megtett lépésnél.

Ígérem, hogy mire az átalakulási program első néhány hetének végéhez közeledsz, az előrehaladás hullámvölgyei ellenére is egyre magabiztosabbnak fogod érezni magad!

Tágítani fogod a “komfortzónádat“, és többet fogsz tenni, mint amire eredetileg képesnek tartottad magad. Elszánttá válsz, hogy még egy lépéssel előrébb lépj, és még egyet, és így tovább, és mindent megteszel azért, hogy befejezd az átalakulási programodat, és felépítsd a legjobb testedet.

Ahogy a kezdeti félelem eloszlik, felfedezed az újdonsült önbizalmadat. És ami a legjobb, hogy elérted azt, amit korábban lehetetlennek tartottál – lépésről lépésre.

Ahogy Eleanor Roosevelt mondta:

Meg kell tenned azt, amiről azt hiszed, hogy nem tudod megtenni.

Amikor megteszed, minden alkalommal észre fogod venni, hogy az önbizalmad az egekbe szökik!

Sikerstratégia 1. summázva:

A vágyott, elérhetetlennek tűnő átalakulási sikerhez vezető út csak úgy érhető el, ha lépésről lépésre méred a fejlődésedet. Így soha, egyetlen pillanatban sem lesz hiányérzeted az elért eredményekről, és ami még erőteljesebb, minden egyes lépéssel növeli az önbizalmad.

Motivációs Sikerstratégia 2.

Tűzz ki SMART célokat!

A célok abból fakadnak, hogy világos elképzelésed van arról, hogy mit akarsz. Az, hogy tudod, hogy a legjobb testedet szeretnéd felépíteni, remek kezdet, de ennél többre van szükséged – egy olyan meggyőző kijelentésre, amely szó szerint mágnesként vonz a megvalósítás irányába.

Azt mondod, nem vagy biztos benne, hogyan kell hatékony célokat kitűzni?

Nos, ne aggódj, mindenki így kezdi… pusztán egy kis kijelentéssel, hogy jobb formába szeretne kerülni, vagy vékonyabb derekat szeretne.

De ahhoz, hogy valóban hatékony átalakulási célokat tűzz ki, és biztosítsd, hogy el is fogod őket érni, meg kell tanulnod a SMART technikának nevezett célmeghatározást, hogy kikövezd az utadat a biztos siker felé.

Támogasd a céljaidat!

A S.M.A.R.T. technika használata biztosítja, hogy hatékony, erőteljes célt tűzzél ki, és arra is kényszerít, hogy elérd azt.

Ez a technika nem csak azt teszi lehetővé, hogy a leghatékonyabban motiváló célokat tűzd ki, hanem segít abban is, hogy erőfeszítéseidet pontosan arra összpontosítsd, amit el akarsz érni.

A S.M.A.R.T. jelentése:

  1. 1. (S)pecific (specifikus) – konkrétan meg kell határoznod, hogy mit akarsz elérni, és a célodat jelen időben kell megfogalmaznod… ez azt jelenti, hogy a célmeghatározásod elején használd a “… vagyok …” kifejezést.
  2. 2. (M)easurable (mérhető) – hogyan méred a “jobb alakot” vagy a “karcsúbb derekat”? Ezeket nem lehet beszámozni. Ezért biztosítanod kell, hogy az előrehaladásod mérhető legyen, ha a célodat egy konkrét számra méretezed (pl. 70-es derék vagy S-es bugyi méret, 41-es bicepsz).
  3. 3. (A)ction (akcióorientált) – képesnek kell lenned arra, hogy összeállíts egy cselekvési listát azokról a dolgokról, amelyeket meg kell tenned a siker eléréséhez (ez hasonló a teendők listájához, csak közvetlenül a célod eléréséhez kapcsolódik).
  4. 4. (R)ealisztikus – győződj meg róla, hogy a célod reális, hogy motiválni képes, de olyasmi, amit az elvárásaid és az időkereted figyelembevételével el tudsz érni. Nem tudsz lefogyni egy hét alatt 15 kilót.
  5. 5. (T)ime (időtudatosság) – itt használjuk ki a határidő erejét. Semmi sem válik fontossá számunkra, ha nem szabunk neki határidőt. Egy dátum arra kényszerít minket, hogy prioritást adjunk neki, és pozitív nyomást gyakorol ránk, hogy elérjük.

Sikerstratégia 2. summázva:

Fogalmazzuk meg céljainkat. A S.M.A.R.T. technika alkalmazása biztosítja, hogy hatékony és erőteljes célt tűzz ki – és nemcsak tisztázza a sikerhez vezető utat, hanem kényszeríteni is fog arra, hogy elérd azt.

Motivációs Sikerstratégia 3.

Találj inspirációt!

Találd meg a motiváció forrását (az inspiráción keresztül!)

Szóval szükséged van egy kis motivációs forrásra az életedben – valamire, ami reggel kikelt az ágyból és végigvisz a napon – valami, ami lázasan motivál a végsőkig, hogy elérd az átalakulási céljaidat?

Nos, én azt mondom, hogy a motiváció és az inspiráció között közvetlen kapcsolat van, és mindkettő forrása körülötted van, állandóan.

Fedezd fel az inspirációd forrását, valakit, aki a testedet és az életedet a hétköznapiból rendkívülivé változtatja.

Tudod, a belső motiváció valami olyasmi, amit mélyen magunkban  érzünk, ami arra késztet, hogy a céljaink felé haladjunk – ez általában egy gyors fellobbanás, úgymond a pillanatban, és egy pillanat alatt el is múlhat.

Ezzel szemben az inspiráció tartósabb. Az inspirációt a körülöttünk lévő forrásokból meríthetjük – például személyes hősökből, akik energiát adnak és inspirálnak bennünket az általuk elért sikerek szintje miatt.

Ezek az inspirációs források napi szinten motiválhatnak minket és az úton tarthatnak, mert nekik is ugyanazokat az akadályokat kellett áttörniük, hasonló hiányosságokkal kellett kitartaniuk, és ugyanolyan kihívásokat kellett leküzdeniük.

Az egyik módja annak, hogy folyamatosan “lásd“, hogy mivé szeretnél válni, az, hogy keresel egy képet valakinek a testalkatáról, akit a legszívesebben utánoznál (valószínűleg a kedvenc fitnesz magazinodban), kivágod, és felakasztod valahova, ahol valószínűleg újra és újra látni fogod a nap folyamán. Akár le is írhatod, hogy miért szeretnéd elérni ezt a célt.

Ez a folyamat lehetővé teszi, hogy fizikailag is lásd azt a testet, amelyet el szeretnél érni – ezzel irányítva a tudatalattidat az új tested megvalósítása felé. Ez az állandó inspirációs forrás emlékeztet arra, hogy ki akarsz lenni, és hová tartasz. Magasabbra emelhetnek azáltal, hogy lehetővé teszik az eredményeken és célokon túlmutató belső erő feltárását.

Sikerstratégia 3. summázva

Találj inspirációt. Fedezd fel az inspiráció forrását, valakit, aki a testét és az életét a hétköznapiból rendkívülivé változtatta. A személyes próbatételek, amelyeket hőseink, barátaink és más egyének átvészeltek, hogy elérjék az átalakulásuk sikerét, erőteljes inspirációs forrást és tanulságokat nyújthatnak számunkra a saját fejlődési törekvéseinkhez.

Néhány gondolat…

Ne feledd, a jobb élet felépítéséhez vezető út nem egyenes vonalú. Az világ nem így működik.

De haladjunk a legdominánsabb gondolataink irányába: így le tudjuk győzni ezeket az akadályokat, és szembe nézve velük, alárendeljük magunknak a hatalmukat.

Csak akkor kezdhetsz tartós eredményeket elérni, és csak akkor érheted el az átalakulást, ha elkötelezed magad amellett, hogy az akadályokat erőteljes sikerstratégiává alakítod.

Hogyan fejlesszünk ki motivált gondolkodásmódot?

Időről időre mindannyian az unalom és az érdektelenség posványában találjuk magunkat.

Úgy tűnik, hogy elveszítjük az életkedvünket, és fáradtnak, ingerlékenynek motiválatlannak érezzük magunkat. Legszívesebben elbújnánk a takaró alá, ahelyett, hogy szembenéznénk a nappal.

Túlterhelt vagy a munka miatt, szomorú vagy a világban tapasztalható szenvedés miatt, vagy egyszerűen csak kiégtél a mindennapok rutinja miatt.

Nem vagy egyedül.

Mindannyian átmegyünk ilyen időszakokon, még a legjobb motivációs trénereknek is kell valaki/valami, ami időről időre új lendületet ad.

Íme néhány tipp, ami segít kitörni a rutinból, és újra segít izgatottnak érezni magadat az élet iránt:

Tarts egy kis “szünetet” akár pár percre

A hosszan tartó stressz kikészít, és minden lelkesedésünket elnyomhatja, ami valaha is megvolt bennünk.

Mielőtt bármi mást tennénk, szánjunk néhány percet arra, hogy fellélegezzünkés egyszerűen csak LENNÜNK kell. Ürítsd ki az elmédet minden stressztől és aggodalomtól.

  • Ez gyakorlatot igényel, de ne add fel!
  • Ha gondolatok merülnek fel az elmédben, finoman lökd vissza őket, és továbbra is tartsd üresen és nyugodtan az elmédet.
  • Vegyél lassú, mély lélegzeteket, és hagyd, hogy minden izmod ellazuljon. Ülj le csendben, pár percre csak.
  • Próbáld ezt naponta kétszer (reggel és este) csinálni. Ugyanúgy szükséged van a csendes időre, mint bármi másra az életben.

Ajándékozd meg magadat a belső békével!

Keress valamit, ami lelkesít

Olvass motiváló, inspiráló, felemelő dolgokat. Kerüld el a bulvárt és a politikát, a kommentszekciókat! Ezek többet ártanak mint használnak.

Nézz “4k nature” videókat a Youtube-on, keress rá a Google képkeresőben a “luxury lifestyle” szóra, vagy olvass valami humorosat.

Tudatosan tereld a gondolataidat egy pozitívabb helyre.

Ha csak a munkánkra és a mindennapi életfeladatainkra koncentrálunk, az motiválatlanná tesz minket. Pedig könnyű megfordítani, ha akarjuk.

Csak olyan dolgokat kell keresnünk, amelyek feldobják a hangulatunkat és a kedélyünket.

Tűzzük ki célul, hogy minden nap nevessünk, boldogok legyünk, vidámak és könnyedek. Ne várjuk meg, hogy az motiváció bekopogtasson az ajtónkon, menjünk és keressük meg, teremtsük meg mi magunk!

Szerinted miért hoztam létre a Gazdagsag.hu weboldalt? Miközben másokat motiválok, magammal is ezt tetszem <3

Idézz fel néhány vicces vagy megható emléket. Írd őket egy naplóba, hogy vissza tudj menni és el tudd olvasni őket, amikor rosszkedvű vagy.

Legyél izgatott

Gondolj a napodra tervezett dolgokra, és éleszd fel újra azt a lelkesedést, amit egyszer már éreztél irántuk.

Amikor először kezdünk bele egy új projektbe, izgatottak vagyunk a lehetőségek miatt, és alig várjuk, hogy belevágjunk! Idővel elveszíthetjük a lelkesedést.

Tehát utazz vissza az időben pár percre, és gondolj arra, hogy mi volt az, ami kezdetben annyira lelkesített.

Mitől dobogott egy kicsit gyorsabban a szíved? Kapd vissza ezt az érzést, és ragaszkodj hozzá!

Még ha a feladataid nem is olyanok, amik miatt igazán izgatott lehetsz, legalább gondolj a pozitív hozadékaira annak, ha elvégzed őket.

Sorold fel, hogy milyen előnyökkel járnak a hobbid, kedvesed, saját magad, karriered vagy az otthonod számára.

Határozd meg a konkrét hasznot, és koncentrálj erre!

Még a hétköznapi feladatoknak is van valami haszna. Csak a gondolkodásmódunk megváltoztatásán múlik, hogy a pozitív oldalát lássuk.

Kis lépések

Néha a legnehezebb rész valóban az elkezdés.Legyen most egy könnyebb és gyorsabb példa, mint jobb kinézetet szerezni.

Akarsz írni egy hosszú posztot a Facebookra a környezetedet érintő problémákról, és a megoldási javaslataidról. Igen ám, de legalább 15 pontba kellene összefoglalni, hogy el is érj vele valamit, de ez annyira melósnak tűnik…

Ahelyett, hogy túlterhelnéd magadat, kezd kicsiben. Állíts be egy időzítőt 15 percre, és aztán kezdj el írni egy jegyzetbe, vagy Word-be, és rendszeresen ments rá az írásodra (CTRL+S, vagy CMD+S).

Engedd meg magadnak, hogy 15 perc után abbahagyd kicsit. Persze a legtöbbször, ha egyszer valóban elkezdünk dolgozni valamin, nem akarjuk abbahagyni. De 15 perc után sétálj egyet, nézz ki az ablakon, aztán folytasd az írást.

Ne a nagy egészre koncentrálj, nézd a kisebb részleteket, és foglalkozz velük egyesével.

Bármilyen nagy feladat kezelhetőnek tűnik, ha kisebb lépésekre bontod.

Gondoskodj a testedről

A fáradtságérzetünket gyakran nem mentális, hanem fizikai hiányosságok okozzák.

Győződj meg róla, hogy eleget pihensz, olyan ételeket eszel, amelyek táplálják a testedet, elegendő vizet iszol, eleget mozogsz.

Ha nagyon elfoglaltak vagyunk, hajlamosak vagyunk a leggyorsabb, legócskább ételeket is betúrni a szánkba.

Az erősen feldolgozott élelmiszer és cukor olyan, mintha pancsolt benzint töltenél az autódba. Ahhoz, hogy az autód zökkenőmentesen működjön, megfelelően kell karbantartani, és jó üzemanyag is kell. Így van ez a testünkkel is.

A test az elme és a lélek járműve!

Egyszerűsíts

Próbáld meg kiiktatni azokat a dolgokat, amelyek nem okoznak örömet, vagy legalábbis csökkentsd a rájuk fordított időt.

Tedd meg, amit tudsz, a többit pedig engedd el. Vagy kérj segítséget. Ne érezd úgy, hogy mindent egyedül kell csinálnod!

A motiváció, csakúgy, mint a boldogság, olyan dolog, amit VÁLASZTUNK.

A motivációs ciklusok

Az emberi természethez tartozik, hogy tudat alatt igyekszünk a könnyebb utakat választani, hogy az életben a kellemesebb dolgokat csináljuk, a nehéz dolgokat hagyjuk, és csak reméljük, hogy elmúlnak.

Ahogy az életben mindennek megvan a maga ciklusa, úgy a motiváció sem lineáris.

A motivációs ciklus rendszeresen a magasból a mélybe vált.

A csúcson a fékevesztett erőfeszítés és aktivitás kitörése következik, amit a kiégés követ, amikor fizikailag, szellemileg és kreatívan kimerülsz. És bizony hosszú időbe telhet, mire felépülsz belőle.

Ráadásul ez a következő motivációk erejét is redukálja.

A probléma az, hogy amikor nem vagy motivált; sokkal hosszabb ideig nem vagy motivált, mint ameddig motivált voltál.

A csak időt kitöltő, pazarló dolgok, mint például online trollkodás, tévézés, túl könnyen veszik át a helyét.

Az igazi probléma nem az, hogy hogyan motiválhatod magam jobban. Hanem az, hogy mit tegyél, amikor nem vagy motivált.

Na jó, de vajon hogy lehetsz motivált 8 óra munka és 2-4 óra ingázás után? Sehogy…

Akkor mi a megoldás?

Az, hogy ne várj a belső motiváció fellobbanására, csak cselekedj minden nap, akár van kedved hozzá, akár nincs. A cselekvés, amit meg kell tenned, csak “csináld meg a következő feladatot”, és ne próbálj meg egészben elefántot enni! Oszd fel a projektet kisebb, jobban kezelhető és kevésbé ijesztő részekre. Csak csináld!

A cselekvés szokása 🙂

Kezdetben akaraterőre és erőfeszítésre van szükség. Ha kitartóan és folyamatosan csinálod, akkor ez beágyazódik a tudatalattidba és szokássá válik. Képes leszel a kellő feladatot alig egy tudatos gondolat nélkül elvégezni.

Ezzel csökkennek a rengeteg energiát felemésztő, magas motivációval járó időszakok, és az ezt követő elkerülhetetlen motiválatlan leállások. Ezt felválthatja egy kiegyensúlyozottabb állandó állapot, amikor rendszeresen eredményeket érsz el, akár motivált vagy nem motivált vagy sem.

Ha el akarsz érni valamit, csak csináld meg a következő feladatot. Az ötletek és a motiváció nem csak úgy megtörténnek, neked kell ELKAPNOD őket.

5 tipp, hogy ne zökkenj ki a motivációból

Ha éppen motivált vagy, el ne kezdj most azon stresszelni, hogy ez elmúlhat! 🙂

Adok ehhez is 5 motivációs tanácsot, hogy a lendületes állapotod minél tovább fennmaradjon.

Oldd meg a befejezetlen ügyeidet.

Egy, a múltból legrosszabbkor felbukkanó megoldatlan árny egyetlen pillanat alatt lehúz. Ahogy a feleségem mondja: egy fel nem dolgozott régi ügy olyan tüske, ami állandóan mérgezi az embert.

Az ujjadban a tüske sem bök mindig, csak amikor hozzáérsz valamihez. A régi tisztázatlan dolgok is mindig a legrosszabbkor jönnek elő.

Ezért picit lassíts le. Tisztázd a múltadat: kérj bocsánatot, mondd ki a véleményed, bocsáss meg valakinek vagy magadnak és engedd is el.

Maradj erős, ha félelmet érzel.

Motiváció: Mire vársz?

Ha hirtelen eszedbe jut valami, ami miatt aggódnod kellene, csak hozd vissza a figyelmedet a jelenbe. A félelem bizonytalanságot, aggasztó és szorongást keltő gondolatokat hoz létre.

“Mi lesz, ha … ???“

A félelem a jövőre és a rosszabbik eshetőségekre vonatkozó forgatókönyvekre tekint. Koncentrálj a múltbeli sikerekre a nyugalom érdekében.

Szüntesd meg a negativitást.

Vedd észre a fejedben zajló fecsegést.

Hogyan beszélnek hozzád belülről az érzelmeid?

Amit gondolsz, az befolyásolja, hogyan látod a helyzetedet.

Hallottad már az önbeteljesítő jóslat kifejezést?

A nézőpontod hatással van a döntéseidre és a tetteidre; ezért a hozzáállásod közvetlenül befolyásolja az eredményt. Nézd meg azt is, hogy milyen emberekkel állsz kapcsolatban.

Felemelők vagy lehangolóak?

Válogasd meg, hogy kivel vagy együtt: a folyamatosan negatív, félelemmel teli emberek között lenni kimerítő és lehangoló.

Öngondoskodj!

Az, hogy fizikailag, szellemileg, érzelmileg és lelkileg jól gondoskodj magadról, kulcsfontosságú tényező abban, hogy erős és koncentrált maradj a nyomás alatt.

Ünnepelj az utad mentén.

Ha időt szánsz a mérhető sikerek elismerésére, az motivál a céljaid iránti folyamatos elkötelezettségre.

A nagy kihívás az, hogy mindazzá válj, amivé válhatsz. El sem hiszed, mit tesz az emberi lélekkel, ha maximalizálod a lehetőségeidet, és a végletekig feszíted magad. – Jim Rohn

5 top tipp (nem tip top) a motivációd felturbózásához

Íme, 5 top tipp, hogy segítsen felturbózni a motivációdat:

1. Készíts egy kép táblát,

és töltsd meg a vágyott céljaid képeivel. Autók, amikkel csapatni szeretnél, a kastély, amiben élni szeretnél, a környék, ahol élni szeretnél, drága karórák, igen, ezek elég nyilvánvalóak.

A többi lehet kép nyaralási célpontok élményekről, díjakról, első osztályú utazásokról, jelentős eseményekről, hajózásról, fine dining éttermekről, amelyekben szívesen megfordulnál – bármi, ami eszedbe jut, és ami megdobogtatja a pulzusod.

2. Légy dühös!

Ha jobbra akarod változtatni az életedet, akkor bizony legyél mérges amiatt, ahol most vagy!

A változáshoz való őrjöngő és mindent összetörő hozzáállás persze nem az, amire szükség van, az nem fog erős vágyat ébreszteni benned.

Kérdezd meg a tükörben magad:

  • “Miért akarsz változtatni?!”
  • “Mert eleged van az adósságokból?”
  • “Megőrjít a munkád?!”
  • “Az életed a világ legunalmasabb élete?!”
  • “Beijedtél, hogy ez élet nem tartogat neked semmit???!”
  • “Kiborít, hogy ami másoknak megvan, az neked nincs meg?!!”

Ezek miatt jogosan lehetsz dühös magadra!És úgy értem, hogy TÉNYLEG nagyon dühös.

Írd le mindazt az összes frusztráló, jutalom nélküli, nyomorult dolgot, ami miatt minden napod szánalmasnak érzed, és ami miatt az életed így is telik el, ha nem veszel magadon erőt, és változol meg!!

Vagy tényleg a nyomorultnak megélt jövőt akarod?!

3. Ha már az utolsó napjaid szóba kerültek, kezdd el értékelni az idő értékét.

Az idő az egyik legértékesebb erőforrásod, és egyben NEM MEGÚJULÓ erőforrás is.

Ha elpocsékolod az idődet, az időd is elpocsékol téged.

Ha változást akarsz létrehozni, akkor sok időt kell befektetned, hogy ez megtörténjen.

Kezdd el csökkenteni az időt, amit lényegtelen dolgokra pazarolsz. (Először faszságokat írtam, de töröltem, de végül bent hagytam, te biztos érted miért)

  • Sorozatok, amiket nem is jók, csak valaki ajánlotta,
  • TikTok,
  • Insta,
  • döglés,
  • shopping: még egy póló, még egy táska, még egy cipő,
  • program azokkal, akiket nem is kedvelsz,

… ezek nem fognak segíteni abban, hogy elérd, amit akarsz, és mindegyik időt rabol tőled.

Értékes időt, amelyet sokkal hatékonyabban tudsz felhasználni, ha magadba fekteted.

Emlékezz: egyelőre véges mennyiségű időd van itt a Földön. Nem tudod, mennyi időd adatott – senki sem tudja. De az számít, hogyan használod fel a rendelkezésedre álló időt. Tehát tedd, hogy az időd számítson, és ez azt jelenti, hogy most azonnal kezdd el.

4. Konformitás.

  • Cuki kis bárány vagy, aki túlságosan félénk ahhoz, hogy a saját útját járja?
  • Muszáj menned, amerre mindenki más megy, pontosan azt csinálod, amit mindenki más, és ezért, aki ugyanolyan szintű kamuboldogságot kap, mint a többi birka?
  • Komolyan, ez jellemez Téged?
  • Túlságosan félsz ahhoz, hogy más legyél, mint a többi bárány, mert nem tetszene nekik, ha úgy döntenél, hogy más utat követsz és megbégetnének?
  • Ezért kötelességtudóan trappolsz őket követve, mert ha ők így csinálják, akkor ez így van rendjén?

Ha azt teszed, amit mindenki más, akkor azt kapod, amit mindenki más.Légy egyedi!

  • Egy zombi, félénk kis bárány akarsz lenni, aki vakon követi az összes többi bárányt?
  • Vagy vezető akarsz lenni, egy harcos, akiben megvan a bátorság, hogy önállóan te legyél, és azt tedd, amit akarsz, és megvalósítsd az álmaidat?
  • Ha igen, akkor ez azt jelenti, hogy inkább tigrisnek kell lenned, mint báránynak!
  • Ugye tényleg nem akarsz birka lenni? Most komolyan! Nincs már elég birkánk? 🙂

5. Félj a félelmedtől.

A félelem az az erő, amely eltökélt szándéka, hogy megállítson téged és megfosszon az álmaidtól.De ezt csak akkor tudja megtenni, ha hagyod.

Hagyod, hogy ez a kegyetlen, pusztító sarlatán eltapossa az álmaidat, ellopja a boldogságodat és összetörje a lelkedet?

Képzeld el, hogy ez a gondolat kísérti utolsó napjait:

  • “Nem tettem meg, amiket akartam, mert túlságosan féltem az élettől”.
  • “Nem tettem meg amit kellett volna, mert az számított, mit gondolnak mások.”

Addigra már késő lesz legyőzni a félelmet. Ne hagyd, hogy a félelem elrontsa az életedet, kezdj el cselekedni – most!

6 motiváló módszer a félénkség leküzdésére

Ahogy a félelemről szó esett fentebb, erről is beszélni kell.

Hogyan lehet legyőzni a félelmet?

A félénkséggel vívott háború megnyerése komoly gyakorlatot igényel, de megéri az erőfeszítést, mivel az eredmény a növekvő önbizalom és önbecsülés.

Ébredj fel úgy, hogy jól érzed magad a bőrödben,

… képes vagy magabiztosan és biztonságban szembenézni a világgal, és tudod, hogy a félénkség érzése nem állhat az utadba soha többet.

Íme 6 javaslat a technikákról, hogyan győzd le a félénkségedet:

Mondd a tükörbe!

Minden reggel, amint felkelsz, állj a tükör elé, és mondd hangosan: “Csodálatosan érzem magam! Csodálatosan érzem magam! Csodálatosan érzem magam!”

Ezt az affirmációt mondd el egymás után legalább tízszer mindennap (ne ironikusan, mert azzal csak nagyobb bajt csinálsz), amíg be nem ivódik a tudatalattidba.

Miért is ne adhatnád át magad az érzésnek, amikor senki nem lát? Zárd be magad a fürdőszobába. De ha meg is hallanak mások, kit érdekel? Nagy kaland! A lényeg, hogy “Csodálatosan érezd magad!”.

Az eredmények meg fognak lepni.

Érezd jól magad a bőrödben!

Nézz ki a jobban. Öltözz át gyakrabban. Ez extra önbizalmat ad. Önmagában már a tudat, hogy jól nézel ki, növeli az önbecsülést, és megerősít másokat abban, hogy vannak olyan dolgok benned, amelyeket érdemes megmutatni.

Naponta legalább egyszer vállalj kockázatot.

Ez nagyon felpezsdítő, és a félelmek legyőzése a kockázatok vállalásával segít az önbizalom és az önbecsülés növekedésében.

Kezdd kis kockázatokkal és félelmekkel, és ahogy leküzdöd őket, lépj nagyobb dolgokra. Nincs olyan dolog, amit ne tudnál megtenni! Bízz abban a tudatban, hogy a változás csak segíthet a fejlődésben, és megerősít! De azért fel ne menj szembe az autópályára! Ha meghalsz, azzal senki nem nyer.

Mondd meg őszintén, ha szégyenlős vagy.

Amikor egy-egy mélyebb beszélgetésbe kellene bonyolódnod, vagy egy nagyobb csoportba kerülsz, tudasd a többiekkel, hogy szégyenlős vagy.

Ez elejét veszi, hogy félreértsenek téged. Nem fogják azt gondolni, hogy 1. kuka vagy, 2. nem érdekel a téma. Elfogadják, ha nem szólsz hozzá, és azt is ha hozzászólva belezavarodsz a mondókádba. Ha látod az elfogadást, jobban megnyílsz, megtanulsz nyíltabban viselkedni másokkal szemben.

Ha elutasítanak, ne vedd nagyon magadra

Az elutasítás az élet olyan jellemzője, amit mindenki megtapasztal.Ha elutasítanak, például ha randira hívsz valakit, fogadd el, hogy mindenkinek más és más az ízlése és zsánere.

Ahogy te is bizonyos típusú emberekhez vonzódsz, másokhoz pedig elkerülsz. Egyetlen elutasítás sem értékel le téged. Fogadd el, és lépj túl rajta.

Ha az emberek elutasítanak, az a saját tetszésük és nemtetszésük miatt van, nem pedig azért, mert te vagy az, aki vagy.

Neked is ugyanúgy jogod van ahhoz, hogy elutasíts másokat a saját tetszésed és nemtetszésed miatt.

Azt tedd, ami tetszik

Foglalkozz olyan dolgokkal, amelyek izgalomba hoznak és amiktől jól érzed magad a bőrödben: kezdj bele egy olyan hobbiba, ami kikapcsolódást nyújt. Ez lehet bármi a kertészkedéstől kezdve a Tai Chi-n át a handpanezésig.

Vegyél leckéket, tanulj meg festeni, indíts blogot, vegyél énekórákat. Csinálj valamit, ami izgat, és vállalj kockázatot.

Az olyan dolgok felfedezése, amelyek izgalomba hoznak, nagyszerű ellenszerei a félénkségnek!

A NLP motiváció, vagyis a motiváció és az NLP

Egy képzett motivátornak el kell ismernie azt a tényt, hogy mindannyian másképp motiválódunk. A neurolingvisztikus programozás vagy “NLP” gyakorlatában ezt sokféleképpen veszik figyelembe.

Az NLP egyik hasznosabb elmélete a “távolodó” és a “közeledő” személyiségek fogalma.

Bár mindannyiunknál megtalálható mindkét működési metódus, de gyakran csak az egyik domináns.

Azokra, akiknél a “közeledő” motiváció dominál, jobban hatnak a jövőbeli jutalmakra vonatkozó gondolatok.

Azokra, akiknél elsősorban az “távolodó” motivációs stílus dominál, jobban hatnak a fájdalom vagy a baj elől való menekülés gondolatai.

Villámteszt: melyik leírás tetszik jobban?

1. Biztonságban vagy. Soha nem kell visszatérned a munkádhoz, vagy olyasmit tenned, amit nem akarsz. Megvannak minden képességed, hogy a legtöbb problémádat könnyedén kiküszöböld. Mindened megvan amire szükséged van ahhoz, hogy szabadon élj.

2. Megvan álmaid palotája, és a kedvenc autód is. Bármit megvehetsz magadnak, a családodnak és a barátaidnak, amit csak akarsz, és azt csinálsz, amit csak akarsz. Megvannak minden eszközöd ahhoz, hogy elérd az összes célodat.

Teszt eredmény

  1. Ha az első leírás a jobb a számodra, akkor elsősorban “távolodó ” személyiség vagy.
  2. Ha a második leírás motivál jobban, akkor “közeledő” személyiséggel rendelkezel.

Mindkét típusnak vannak jó és rossz tulajdonságai.

  • Az “távolodó” személyiségűek például kreatív vállalkozók, de gyakran kerülnek bajba, mert nem terveznek elég jól, hogy elkerüljék a problémákat.
  • A “közeledő” egyének jól menedzselik a dolgokat és elkerülik a problémákat, de a nagy célok megalkotásában és elérésében nem túl ragyogók.

Hogyan használhatod tehát ezt a motivációs elméletet és ezt a tudásodat önmagadról a lehető legjobban?

Tegyük fel, hogy több pénzt akarsz keresni, és “közeledő” ember vagy. Szereted elképzelni, hogy milyen dolgokat fogsz vásárolni és csinálni abból a pénzből, de azzal is tisztában vagy, hogy a munkahelyeden esetleg elhallgatod a jelentős problémákat.

Ha “távolodó” ember vagy, akkor folyamatosan nyomást kell gyakorolnod magadra, hogy mekkora zűrzavar lesz, ha hátradőlsz. Különben elveszíted a motivációdat, amint elérsz egy bizonyos komfortfokozatot.

Természetesen, ha újra átolvasod és nagyjából megérted ezt a két motivációs logikát, akkor másokra is könnyebben tudsz hatni.

Ha például egy új autót szeretnél eladni valakinek, először is megállapítod, hogy a “távolodó” vagy “közeledő” típusú motivációt kell alkalmaznod.

  1. Az előbbi esetében elmagyarázhatnád, hogy ez az új autó azt jelenti, hogy nem kell többé a bajlódni a szerelőkkel (mint egy használt kocsinál), és százféleképpen könnyíti meg az életet.
  2. Az utóbbiaknak elmagyarázhatod, hogy milyen jól fog kinézni benne, és hogy mire képes az utakon.

Bár az NLP motivációs logika mások megértéséhez és befolyásolásához is kiváló, leginkább a saját önfejlesztésed befolyásolására használd.

A motivációd és a sikered kulcsa

A változatosság az egyik elem, ami az embert olyan végtelenül lenyűgözővé teszi.

Ez az elsődleges oka annak, hogy fajunk olyan sikeres. Ez azt is jelenti, hogy mindannyian más-más érdeklődési körrel, célokkal és motivációval rendelkezünk.

Mi különbözteti meg a sikeres embereket a többiektől? A szerencse, a pénz, a jó szerencse és/vagy a tehetség?

A motiváció: a sikeres emberek mindannyian osztoznak egy tulajdonságban – motiváltak.

A motiváció egyáltalán nem egyszerű: ezért is létezhet a több milliárdos iparág, amely az önsegítő könyvekre, szemináriumokra, táborokra, coachokra, edzőkre összpontosít.

A probléma, hogy amikor a motivációról van szó, egy méret nem illik mindenkire.

Ez a motivációs cikk is ezért ilyen egyedülállóan sokrétű. Próbálok mindenkire méretet találni, mert tudom, hogy megéri küzdeni: szebb, jobb, gazdagabb lesz tőle a világ és visszahatva a közvetlen környezetem is. Ezt a cikket az önzőségem motiválta (nem).

Mielőtt tehát elkezdenél a Libri-ben, meg a Bookline-on összevásárolni egy polcnyi motivációs könyvet, először is meg kell határoznod, hogy melyik motivációs csoportba tartozok.

A cikk fejezetének gondolatmenete alapján, alapvető négy motivációs kategória kerül ide:

  • A pesszimista
  • A versenyző
  • A minimalista
  • Az exhibicionista

A pesszimista

A pesszimistát régebben a nejem testesítette meg (ma már ő sem az). Amikor a legkisebb rossz hírt is kapta, azonnal a borúlátás mélyére ugrott. Nem számított, hogy a gond kicsi vagy nagy volt, gyakran úgy reagált, mintha a világ vége lenne.

Ha elment az áram, rögtön utánajárt, hogy a számlát kifizettük-e, mert lehet, hogy kikapcsolták az áramot.

Sokáig tartott, mire megtanultam, hogyan kell ezt kezelni. Eleinte azt hittem, hogy ez valódi pánik, de ma már tudom, hogy valójában így motiválta magát.

Amikor egy pesszimista kisebb-nagyobb kihívásokkal szembesül, jól ismert körforgáson keresztül dolgozza fel:

  1. azonnal felvázolja a legrosszabb forgatókönyvet, aztán felvázolja a hozzá illő cselekvési lehetőségeket, majd cselekszik…
  2. … és amikor cselekszik, te csak áll félre az útjából, mert nagyon gyorsan halad – és nagyon sikeresen. Kihívással szembenézni, probléma megoldva! Megőrjített, de nála működött!

A versenytárs

A nővérem sokáig a versengésből élt. Az értékesítésben dolgozott, mindig sikeresebb volt, ha volt konkurenciája. Ha a belső motivációja lankadt, könnyen fel tudta magát pörgetni azzal, hogy gyorsan összehasonlította az adott cél felé tett előrehaladásait másokkal.

Szerette számon tartani az eredményeket, és ez motiválta őt. Meg akarta nyerni, bármilyen verseny is állt előtte. Mára már anyuka, és lecsillapodott, sokkal békésebb, nyugodtabb, elviselhetőbb.

Ne bántsuk ezt a módszert se. A nővérem, akivel egy közös panelházi szobában nőttünk fel, bármilyen mércével mérve hatalmas siker. Sima, egyszerű kis alkalmazottból, aki alig tudott megengedni magának egy Trabantot, az egyik hazai bank legsikeresebb fiókjának vezető pozíciójáig küzdötte fel magát, nagyon durva fizetéssel, bónuszokkal, elismerésekkel.

A minimalista

Ezt a személyt talán úgy lehetne a legjobban jellemezni, hogy rövid a figyelmi ideje. Rövid távú célokra van szüksége, amelyek azonnal láthatóak és rövid időn belül el is érhetők.

Képesek hosszú távra is eljutni, ha azt kisebb projektekre bontják le. Minden egyes apró győzelem a végső cél felé sarkallja őket, de szüksége van ezekre az apró sikerekre, hogy motivált maradjon.

Sok szempontból ez a címke rám is vonatkozik, de azt hiszem, mélyen legbelül az utolsó kategóriába tartozom.

Az exhibicionista

Nagyon nehezen viselem azokat a célokat, amelyeket nem látok, de vizuális típus is vagyok, így szerencsére bármilyen célt el tudok képzelni.

A minimalistákhoz hasonlóan én is szeretem a nagy projekteket apró, harapásnyi darabokra bontani, hogy ne legyenek olyan nyomasztóak.

Amikor például hatalmas adatbázisú és forgalmú weboldalakat tervezek, nagyon sok apró lépésre bontom le a folyamatot. Mindent át kell látnom, hogy érezzem, ma egy kicsit előbbre vagyok, mint tegnap voltam.

Ha itthon takarítás van, és 10 doboznyi Legot kell a fiammal magunk után összeszedni a szőnyegről, akkor is mindig csak egy kis dobozra fókuszálok. Ha mind a 10 dobozt egyszerre akarnám összerakni, az … erre nem is akarok gondolni.

Szóval szükségem van egy konkrét tennivalólistára, amit menet közben kipipálhatok, majd a nap végén összegyűrhetem és a szemétbe dobhatom.

Szükségem van arra, hogy valamilyen látható sikerre tudjak rámutatni a nap végén, legyen az egy 25%-ban kész projekt (ami tegnap 18% volt), vagy ez a befejezett motivációs poszt.

Te melyik kategóriába tartozol?

Ha csak ennyit is megtudsz magadról, már többet tudsz, mint az emberek 95%-a, és jobban meg tudod találni a számodra legjobban működő motivációs technikát.

Motiváció pozitív önbeszéddel

A pozitív önbeszéd azt jelenti, hogy szándékosan pozitív megerősítést, belső motivációt és elismerést adsz magadnak – ugyanúgy, ahogyan egy barátodnak tennéd.

Gratulálj magadnak, amikor jól teljesítesz, és emlékeztesd magad a képességeidre, eredményeidre, erősségeidre és készségeidre!

Kezdd el az alábbi önbeszéd módszert a saját érdekedben!

Az, hogy miket szoktál mondani magadnak (“De hülye vagyok!”, “Én idióta!”, “Miért is sikerülne legalább egyszer az életben?!”), nagyon mélyen befolyásolja az önképedet, az önbecsülésedet, a teljesítményedet és az sikereidet.

A tudatalattid erős fiziológiai reakciókat vált ki, megfelelően a magadról alkotott képeknek és gondolatoknak, hogy azok megtörténjenek.

NE ijedj most ettől meg: tedd a magad hasznára azáltal, hogy az önbeszédeid pozitívak maradnak.

Például mondd magadnak, hogy:

“Jó munkát végeztem azzal, hogy segítettem egy barátomnak a házijában, miközben azért tanulhatna többet is.” vagy

Jó munkát végeztem azzal, hogy bár nem lett tökéletes, de mégis egyedül festettem ki a szobát!”

Hagyd abba a negatív önbeszédet.

Könnyen lehet, hogy azért zsörtölődsz mindig magadon, mert anyád azt nevelte beléd, hogy annál is több legyél, mint amire egy 1000%-ig tökéletes orvos/ügyvéd/mérnök lenne.

A negatív önbeszéd azért káros, mert a tudatalattid egy idő után “elhiszi” amit mondasz magadnak, amikor újra és újra megismétled a kifejezéseket.

Honnan tudhatná a tudatalattid az ellenkezőjét? Ezért tudatalatti … ééérted…

Eztán, ha azon kapod magad, hogy negatív önbeszédet használsz, állj meg és fogalmazd át. Töröld a negatív szavakat.Koncentrálj helyette a legjobb útra, amit választhatsz, és mondd azt!

Tedd szokássá a pozitív kommunikációt

Koncentrálj a pozitívumokra a célmeghatározásokban, az önbeszédben és minden kommunikációban. Hasonlítsd össze a következő mondatokat, és vedd észre, hogy a pozitív szavak mennyi magabiztosságot, elkötelezettséget és lelkesedést sugároznak.

  • Például a “Megpróbálom” helyett a “Meg fogom” kifejezést használd.
  • Vagy ahelyett, hogy azt mondanád magadnak, hogy “meg kell tennem“, illeszd be a “meg fogom tenni” kifejezést.
  • Próbáld meg azt mondani, hogy “akarom” vagy “úgy döntök, hogy” a gyakori “muszáj” helyett.

Koncentrálj a megerősítő kijelentésekre.

A megerősítő kijelentések pozitív önmegállapítások és emlékeztetők, amelyek segítenek a célok elérésében. Ezek pozitív üzenetek csattanós “mentális lökhárító matricák”, amik motiválják a tudatalattidat, hogy érted dolgozzon.

Itt most olyan iránymutatásokat találsz, amelyek segítenek abban, hogy a megerősítő kijelentések erőteljes eszközét létfontosságú mentális emlékeztető technikaként használd.

  1. Tedd a kijelentéseket személyessé magad számára. Ne legyenek önkényesek vagy általánosak. Használd az “én” kifejezést , a saját nevedet, vagy a tükörben a “Te”-t.
  2. A megerősítő kijelentések legyenek rövidek, tömörek. Hogyan tudod használni a megerősítéseket, ha nem is tudsz rájuk emlékezni?
  3. Fogalmazd meg a megerősítéseket pozitívan. Az elme igazságként fogadja el azokat a szavakat, amelyeket adsz neki. Csak pozitív szavakat használj megerősítésekként. Hagyj ki minden negatív szót. Például ne mondd azt, hogy “Nem leszek ideges az igazgatóval folytatott állásinterjú során“. Inkább mondd azt, hogy “Nyugodt és magabiztos leszek az állásinterjú alatt”.
  4. Vigyél bele érzelmet. A pozitív érzelmet kiváltó mondat erősíti a megerősítést. Például: “A céljaim értékesek, és ez felpezsdít”.
  5. Fogalmazd meg a megerősítéseket tényként. Fogalmazd meg a célt úgy, mintha már megtörtént volna, akkor is, ha még nem érted el. A tudatalattid elhiszi a mentális üzeneteket, és azon dolgozik, hogy azok valósággá váljanak.
  6. Mondd el a megerősítésedet naponta legalább hatszor. Az élet ismétlés/ismétlődés alapú. Az ismétlés növeli az önbizalmat, emlékeztetőként működik, és arra serkenti a tudatalattidat, hogy segítsen elérni az életben kitűzött céljaidat.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni azt a hatást, ahogyan a pozitív önbeszéd és a megerősítő kijelentések az életedben meghatározott létfontosságú célok felé segíthetnek.

Emlékezz: célok nélkül, még ha keményen dolgozol is, olyan vagy, mint egy hajó kormányrúd nélkül.

A pozitív önbeszédek és a pozitív megerősítések erőteljes eszközei több, mint segítségedre lehetnek abban, hogy felgyorsítsd a választott céljaid elérését.

Motivációs ABC

A – Álmok elérése. Kerüld a negatív embereket, dolgokat és helyeket, mert ezek csak lehúznak. Eleanor Roosevelt egyszer azt mondta: “A jövő azoké, akik hisznek álmaik szépségében”.

B – Bizalom önmagadban és abban, amire képes vagy. Higgy a lehetőségeidben és az álmaidban. Az emberiség minden fejlődése azért történt, mert valaki hitt magában.

C – Célok. Vedd figyelembe mindenkinek/mindennek, amivel találkozol, akár emberekről, akár helyzetekről van szó, az összes célját és szempontját. A motiváció a céltudatosság erejéből fakad. Ha minden fél nézőpontját képes vagy meglátni, esélyed lesz arra, hogy sikeres legyél, és a körülötted lévőket is motiváltnak tartsd.

D – Dinamika! J. K. Rowlingtól kezdve Walt Disney-n át Sylvester Stallonéig minden sikeres embernek több kudarcot kellett elszenvednie, mielőtt sikeres lett. Néha a kudarcok vagy elutasítások száma több százra rúgott, mielőtt sikereket értek el. Maradj mozgásban!

E – Élvezetek! Jó szórakozást. 🙂 Dolgozz úgy, mintha nem lenne szükséged pénzre. Táncolj úgy, mintha senki sem figyelne. Szeress, mintha sosem sírtál volna. Tanulj úgy, mintha örökké élnél. A motiváció akkor dolgozik igazán, mikor az emberek boldogok.

F – Fontos emberek. Használd a családodat és a barátaidat, hogy segítsenek motiváltnak maradni. A nagy futballcsapatoknak vannak szurkolóik és rajongóik, akik bátorítják őket. A családod és a barátaid lehetnek a te szurkolóid és rajongóid. Használd őket arra, hogy meg tartsanak, amikor úgy érzed, hogy a elsodródsz a motivációd mellől.

G – Győzelem. Adj egy kis pluszt. Az önfejlesztés mindig és mindenhol történik, akár otthon, akár a munkahelyeden vagy az iskolában. Anthony Robbins azt mondja, hogy a jó és a kiemelkedő közötti erőfeszítésbeli különbség elenyésző, a jutalmak közötti különbség azonban hatalmas. Ha azt a kis pluszt adod, akkor az igazi győztesekhez kerülsz.

H – Hűségaz álmaidhoz. Lehetnek olyan időszakok, amikor minden kilátástalannak tűnik, de kapaszkodj az álmaidba! Az éjszaka közvetlenül a hajnal előtt a legsötétebb. Ekkor vagy a legközelebb a sikerhez, és az emberek 95%-a feladja (keresd vissza, mi is az én egyik fő jelszavam több, mint 10 éve). Nyomd le ezt a pillanatot, és el fogod érni az álmaidat.

I – Ignorálj. Ne törődj azokkal, akik megpróbálnak tönkretenni. Ne keveredj bele a drámáikba vagy a mérgezésükbe – csak sétálj el. Vedd körül magad olyan emberekkel, akik bátorítanak és támogatnak téged. Távolítsd el az életedből azokat, akik le akarnak húzni és végignézni a kudarcodat. Sokkal könnyebben fogsz motivált maradni.

J – Jó érzések. Öröm és hála. A motiváció és a siker két alapfeltétele, hogy örülj annak, amit csinálsz, és légy hálás azért, amid van.

K – Kitartás. Nyomulj előre, bármennyire is nehéznek tűnik az élet. A legnehezebb pillanatokban választhatsz, hogy kitartasz vagy elfutsz. Ez a te döntésed – az egyik út közelebb visz a sikerhez, a másik eltávolít tőle. Melyiket akarod követni?

L – Love. Tanuld meg szeretni önmagadat. Ez a legtöbb ember számára nem olyan könnyű, mint amilyennek hangzik, de ha szereted magad, boldogabb és motiváltabb leszel, mert elhiszed, hogy megérdemled, amit elérsz.

M – Megvalósítás. A motiváció és a siker nem úgy jön, hogy a Netflix, Disney+ előtt ülsz, kólát iszol és pizzát eszel. Tégy lépéseket, és el fogod érni az álmaidat.

N – Ne hazudj, ne csalj és ne lopj. Mindig tisztességesen játssz! A nap végén, ha tisztességtelenül éltél, az vissza fog térni hozzád. Ha becsületes, tisztességes módszerekkel élsz, mindig büszke lehetsz arra, amit teszel.

O – Objektivitás. Mindenkinek van egy sor szemellenzője, amit visel, és azon keresztül lát mindent, vagyis azt, ahogyan szeretné, ha a dolgok lennének. Nézz nyitott szemmel az életre, és lásd a dolgokat objektíven, és lásd őket úgy, ahogy szeretnéd, hogy legyenek. Aztán ha tudod, honnan hova kell elérned, tegyél lépéseket annak érdekében, hogy ez megtörténjen.

P – Pallérozás. Gyakorlat teszi tökéletessé a mestert. Minél többet gyakorolsz, annál jobb leszel. Egy élsportoló nem egyetlen edzéssel vagy meccsel éri el a diadal státuszát. Ők keményebben és hosszabb ideig gyakorolnak, mint bárki más, és mint ilyenek, többet kapnak érte, mint bárki más.

Q – Quit. Aki feladja, az sosem nyer. A győztesek viszont soha nem adják fel. Melyik akarsz lenni?

R – Rákészülés. Készítsd fel magad. Mindig állj készen arra, hogy kihasználd a kínálkozó lehetőségeket és helyzeteket. Készülj fel előre, és ne törődj azzal a hanggal, amely azt mondja, hogy halaszd holnapra. Ne feledd, nem esett az eső, amikor Noé megépítette a bárkát!

S -Siess! Ne halogasd tovább a dolgokat. Mindent halogathatsz holnapra, de egy nap nem lesz több holnapod. Kezd el inkább a halogatást halogatni, és végezd el a holnapi teendőket ma.

T – Te irányíts! Vedd át az irányítást az életed felett. A fegyelem és az önkontroll a motiváció testvérei. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy az életük nincs az irányításuk alatt. Nézd meg részletesen az életedet, és rá fogsz jönni, hogy több terület van az irányításod alatt, mint gondolnád.

U – Ügyes hallgatóság. Érts meg másokat. Ha nagyon jól szeretnél beszélni, akkor azt is meg kell tanulnod, hogyan kell hallgatni. Nem véletlenül van két füled és egy szád. Érts meg másokat, és törekedj arra, hogy megértsenek.

V – Vizualizálj. A tudatalattid nem ismer különbséget a képzeleted és a valóság között, ezért ha a sikeredet elpróbálod a fejben, akkor a tudatalattid hinni fog benne és valóra váltja.

W – Want! Akard mindennél jobban. Minden múltbeli sikeres embernek égető vágya volt arra, hogy elérje a céljait. A Wright testvérek nem azért találták fel a repülőgépet, mert épp nem volt semmi a moziban. Égető vágyuk volt a sikerre, és még a kudarcok ellenére is folytatták.

X – eXtra. Ez az, ami megkülönböztet a többiektől. Amikor motivált vagy, hajlamos vagy “extrákat” tenni az életedbe, például extra időt szánni a családodra, extra segítséget a munkahelyeden, extra törődést a barátaiddal. Ez az eXtra kiemel téged a tömegből, és kijelöli a sikert.

Y – You (ismét csak TE). Egyedülálló vagy. A világon senki sem néz ki, cselekszik, gondolkodik vagy beszél úgy, mint te. Értékeld egyedi adottságaidat, bármi legyen is az, és használd őket a sikered érdekében.

Z –Zárás. Koncentrálj az álmaidra, és zárd rövidre, valósítsd meg őket!!!

Záró gondolatok a motivációról

  1. A szerencse a bátraknak kedvez.
  2. A kudarc nem az út vége, hanem a győzelem elhalasztása.
  3. A siker nem jön hozzád, te mész érte.
  4. A sikerhez vezető utat sok csábító parkolóhely szegélyezi.

Ez a négy kis mondat lélektanilag segít abban, hogy egész nap motivált maradj!

A motiváció másik fontos tényezője a fegyelmezett életvitel.Az életfegyelem is számít a motiváció szempontjából, a következő dolgok segítenek abban, hogy növeld az energiádat és motiváltan tartsanak:

  1. Jó alvás – az emberi testnek legalább 6 óra pihenésre van szüksége, éjszaka.
  2. Rendszeres étkezés – Ne hagyd ki a reggelit, ebédet és vacsorát. A túlevés viszont elhízáshoz és stresszhez vezet.
  3. Humor – A humor a legjobb gyógyszer a stressz csökkentésére, plusz segít fenntartani a motivációt.
  4. Testmozgás – A rendszeres testmozgás fitté teszi a testet és az elmét.
  5. Hagyd abba a túlterhelést – A túlterheléstől az elméd elfárad, és hosszú távon az agyad eltomplul. Megbetegszel.

Néhány záró idézet a motivációról

Mahatma Gandhi: Legyetek ti magatok a változás, amit látni szeretnétek a világban.

Jim Stovall: Tudatában kell lenned annak, hogy mások mit tesznek, meg kell tapsolnod erőfeszítéseiket, el kell ismerned sikereiket, és bátorítanod kell őket törekvéseikben. Ha mindannyian segítünk egymásnak, mindenki nyer.

Warren Buffett: Csak nagyon kevés dolgot kell jól csinálnod az életedben, amíg nem csinálsz túl sok mindent rosszul.

Les Brown: A nagyság felé vezető úton összpontosítanod kell.

Theodore Roosevelt: Messze a legjobb díj, amit az élet kínál, az a lehetőség, hogy keményen dolgozhatsz azért a munkádért, amit érdemes elvégezni.

Henry Ford: Ford: Akár azt hiszed, hogy képes vagy akár azt hiszed, hogy nem, igazad van!

Jim Rohn: Vagy az álmaidat kell módosítanod, vagy a képességeidet kell felnagyítanod.

William Hazlitt: Aki nem szereti a vállalkozását, annak a vállalkozása sem szereti őt.

Denis Waitley: A győztesek időt szánnak arra, hogy élvezzék a munkájukat, mert tudják, hogy a hegy megmászása az, ami olyan felemelővé teszi a kilátást a csúcsról.

Le Iacocca: A vezetés nem más, mint más emberek motiválása.

Dwight D.: A motiváció annak a művészete, hogy az embereket rávegyük arra, hogy megtegyék azt, amit akarunk, mert meg akarják tenni.

Max Schmelling: Miért akartam nyerni? Mert nem akartam veszíteni!

Pierre Corneille: Kockázat nélkül győzni annyi, mint dicsőség nélkül diadalmaskodni.

Tony Dorsett: A sikerhez… Találnod kell valamit, amibe kapaszkodhatsz, ami motivál, ami inspirál.

James Broughton: Az egyetlen korlátot, mint mindig, a látásmód jelenti.

George Kneller: Ahhoz, hogy kreatívan tudjunk gondolkodni, képesnek kell lennünk arra, hogy újból ránézzünk arra, amit általában természetesnek veszünk.

Peter McWilliams: Ha nem éljük meg az álmainkat, a komfortzónánk jobban irányít minket, mint mi magunk.

Johann Wolfgang Von Goethe: Gondolkodni könnyű. Cselekedni nehéz. Úgy cselekedni, ahogy az ember gondolkodik, a legnehezebb.

Tryon Edwards: Az érdeklődés felkeltése és a lelkesedés felkeltése a biztos módja a könnyű és sikeres tanításnak.

Spanyol közmondás: A holnap a hét legforgalmasabb napja.

Lyndon B. Johnson: A legnemesebb keresés a kiválóság keresése.

Sok sikert!

Ha pedig elakadnál: nem vagyok motivációs tréner, de szinte mindig kapható vagyok egy jót dumálni.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Szellemi és Lelki Gazdagság