A biológiai vagy epigenetikus órák rendkívül pontos képet mutatnak szervezetünk állapotáról. Az öregedési biomarkerek megjósolják a szervezet biológiai életkorát, tükrözik az öregedési mechanizmust befolyásoló környezeti és genetikai változókat, valamint kulcsot adnak a tudomány kezébe a lehetséges szenolitikus terápiákat illetően.
A hagyományos farmakológiai gyógyszerfejlesztés jellemzően három alappillérrel rendelkezik. Egyrészt azonosítja a fehérjéket vagy fehérjealapú kölcsönhatásokat, másrészt szűri a kismolekulájú csomagokat olyan vegyületek után, amelyek kedvezően befolyásolják a célpontokat, harmadrészt pedig ezeknek a kis molekuláknak jobb, kevésbé káros és hatékonyabb változatát állítja elő.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (FDA) korábban engedélyezte ugyan a betegségek kezelését szolgáló biotechnológiai beavatkozásokat, ugyanakkor ez a jóváhagyás nem vonta magával egyenesen az öregedést célzó terápiákat is. A jelenlegi finanszírozási modell szélesre tárja a kapukat azon kutatások előtt, amelyek kifejezetten az
Minden kétségen felül áll, hogy az elmúlt évek egyik legmarkánsabb genetikai jelentőségű híre volt, hogy a rapamycin – egy mTOR jelátvitel gátló – érdemben képes csökkenteni a sejtek öregedésének hatását az idős emberek bőrszövetében. A szakemberek megfigyelték, hogy a hosszú hónapokon át
Egérmodelleken végzett kutatások során a tudósoknak sikerült bizonyítékot találniuk rá, hogy a természetes autofágia-indukáló spermidin vegyület a telomerek erózióját meggátolva képes felvenni a harcot az életkorral összefüggő rendellenességekkel szemben.
A Mitrix – egy kaliforniai induló vállalkozás – fiatal mitokondriumokból olyan biobank létrehozását tervezi, amely az idős személyek sejtregenerációs beavatkozását támogatná. Az első olvasatra talán kissé vadnak tűnő ötletet a cég képviselői annyira komolyan gondolják, hogy a kutatásokra a közelmúltban 250 000 dolláros
A rapamycin – egy immunszuppresszív hatóanyag – élettartamra gyakorolt kedvező hatását a tudósok több ízben is igazolták. Ugyanakkor holland kutatók új tanulmányukban fontos dologra mutattak rá, ami alapjaiban változtathatja meg az öregedéssel kapcsolatos tudományos hozzáállást. Nézzük a részleteket!
A Harvard Orvosi Iskola Paul F. Glen Öregedésbiológiai Központjának társigazgatója a Glaukóma Kutatási Alap vezérigazgatójával, Thomas M. Brunnerrel beszélgetett egy virtuális konferencia keretei között. Dr. Sinclair elmondta, hogy az öregedésgátló kutatások a jövőben az olyan súlyos, látóideget érintő betegségre is megoldást nyújthatnak,
Az intézmény munkatársai merőben új öregedésgátló hatást fedeztek fel a muslincák agysejtjeinek vizsgálata során. A szakemberek megfigyelték, hogy az élőlény egyes esetekben úgynevezett genomi extra példányokat halmoz fel, amivel megakadályozza az öregedés sejtes veszteségeit. Az eredmények magyarázatot adhatnak arra, hogy az agy
A világszerte elismert biokémikus, Dr. Nathan S. Bryan 2020 októberében bemutatta Nobel-díjas felfedezését, az N1o1 nevű öregedésgátló bőrápoló termékét, mely hatékonyan képes korrigálni a ráncokat, valamint a bőr öregségi foltjait egyaránt. Ez a bőrápoló készítmény helyreállítja a bőr nitrogén-oxid-szintjét, mely molekula az
Egyre több kutató vallja azt a nézetet, hogy a biológiai öregedés folyamatának lassítása lehet a kulcs az olyan krónikus betegségek kialakulási kockázatának csökkentésére, mint a rák, a demencia vagy éppen a szív- és érrendszeri elváltozások. Minden statisztika azt mutatja, hogy a modern
Az autofágia az természetes biológiai folyamat, amely során a sejtek optimális működésük érdekében elfogyasztják magukból a rosszul működő sejtszerveket és törmelékeket. Alapvetően egy öntisztító mechanizmus, ami segíti a sejtes megújulást. Előfordul azonban, hogy ezek a folyamatok túlterheltekké, túlvezéreltekké vagy működésképtelenné válnak, így
Végtelenül triviálisnak tűnhet a mondat, de biológiailag valóban erről van szó: születésünktől kezdve pillanatról pillanatra öregszünk. Sejtjeink reprodukciós képessége megszűnik, szerveink lassan leállnak, immunrendszerünk felmondja a szolgálatot. Az elkerülhetetlen öregedés végül mindenkit utolér. Vagy mégsem? A Nature Communications akadémiai folyóiratban megjelent tanulmány
Szakemberek szerint 2020-ban, a Covid-19 járvány közepette az öregedésgátló termékek globális piaca mintegy 52,5 milliárd dollárra becsülhető. Kutatók számítása szerint ez a szám 2027-re elérheti a 83,2 milliárdos nagyságot, ami hatalmas kitörést jelentene az anti-aging piac számára. Az előrejelzések alapján a piac
A kaliforniai Berkeley Egyetem tudósai egy öregedésgátló kutatásban azt vizsgálták, hogy az idősödő egerek vérplazmájának hígítása hatásosnak bizonyulhat-e az élet meghosszabbítása terén. A szakemberek úgy találták, hogy a plazmacsere egyfajta molekula-visszaállító gombként viselkedik. A kutatócsapat felfedezte, hogy az idősödő rágcsálók vérplazmája 50
A tudomány mai állása szerint a kor előrehaladtával a sejtjeink megbetegednek, elveszítik funkciójukat és elhalnak. Amikor egy sejt elpusztul, olyan események láncolatát hozza létre, ami a szervezet gyulladásához, végső soron az emberi élettartam rövidüléséhez vezet. Az öregedés folyamatát számos tényező befolyásolja, ilyen
Rengeteg számítógépes modellezést és laboratóriumi kísérletet követően úgy fest, hogy megvan a közvetlen bizonyíték a szenolitikumok emberi szervezetre gyakorolt öregedésgátló hatására. A tudósok egybehangzóan vallják, hogy az öregedés a legnagyobb rizikófaktor számos halálos betegség kialakulásában, így a szív- és érrendszeri elváltozásokban, a
Mindannyian tudatában vagyunk azzal a ténnyel, hogy az öregedés, majd az ezt követően bekövetkező halál az élet természetes és elkerülhetetlen velejárója. Gyógyszerek szedésével, egészséges életmóddal, sporttal törekszünk arra, hogy hosszú életünk legyen. Az életkor előrehaladtával a tükör másmilyen arcot tár elénk: őszülő
Az öregedésgátlás területén jelenleg az egyik legnagyobb kihívást az jelenti a kutatók számára, hogy valamilyen módon megküzdjenek az ígéretesnek tűnő eljárások nem várt hatásaival. Amíg a számítógépes modellezések, fonálférgeken és muslincákon végzett kísérletek igen kecsegtetők, addig az összetettebb biológiai szervezetek esetében végzetesnek
Nehéz lenne vitába szállni azzal az állítással, hogy jelen korban az emberek hosszabb ideig élnek mint a történelem során eddig bármikor. A várható élettartam növekedése azonban nem jelenti az egészségben töltött évek számának gyarapodását is. A megnövekedett élettartam ugyanis olyan életkorral összefüggő