Kutatást ösztönző intézkedésekkel zárta a tavalyi évet az AgeX Therapeutics

A kaliforniai székhellyel rendelkező AgeX Therapeutics elsősorban a humán öregedés késleltetésére és a lehetséges regenerációs terápiák kifejlesztésére fókuszál. Az amerikai biotechnológiai vállalat csak a tavalyi utolsó negyedévben három jelentős kutatási területen is előrelépett, ami egyben azt is jelzi, hogy a koronavírus világjárvány ellenére is nagy a mozgolódás a szenolitikus kutatások és gyógyászat területén.

Tudományos körökben igen jelentős hírnek számított, hogy az AgeX szponzorált kutatási megállapodást írt alá az Ohio Állami Egyetemmel a barna zsírszövet (BAT) sejtterápiás megcélzásával összefüggően. A vizsgálatok során a szakemberek igyekeznek fényt deríteni arra, hogy a BAT-sejtek transzplantációja visszafordíthatja-e a helytelen étrend okozta elhízást, és az azzal összefüggő anyagcsere- és szívrendellenességet. Ismert, hogy a barna zsírszövet patológiája 2-es típusú diabétesszel, valamint szív- és érrendszeri betegségekkel társulhat.

Az AgeX rendületlenül tör előre

Szintén a tavalyi év végén történt, hogy a kaliforniai cég szerződést kötött az ImStem Biotechnology vállalattal, a háttérben egy őssejt-terápiás kutatás áll. Preklinikai és klinikai eredmények azt sugallják ugyanis, hogy az úgynevezett mezenhimális őssejtek hasznosak lehetnek a CIVID-19 és az akut légzési distressz szindróma (ARDS) kezelésének kifejlesztésében.
Továbbá az AgeX az öregedéssel összefüggő regeneráció, illetve a rákkutatás terén is érdekelt. A vállalat egy tanulmányában egyes gének olyan módosulatait jelöli meg, amelyek gátolhatják a regenerálódást a humán szervezetben. A cég szakemberei azt is felvetik, hogy ezek a gének a rák kialakulásának folyamataiban is részt vesznek.
Azt gondoljuk, hogy ezek az eredmények rendkívüli jelentőséggel bírnak nem csupán az anti-aging területen dolgozók, de a rákkutatásban érdekelt szakemberek számára is – fejtette ki a hírrel kapcsolatosan Dr. Michael D. West, az AgeX Therapeutics vezérigazgatója.
West hangsúlyozta, szeretnének magasabb fokozatba kapcsolni annak érdekében, hogy a tudósok saját laboratóriumukban vizsgálhassák és tesztelhessék az eredményeket. Ennek előmozdítása érdekében az AgeX a tavalyi évben jelentős lépéseket tett mind a szerződéskötések, mind pedig a tőkekihelyezés terén.
Forrás: longevity.technology

Az Első

Szia! Az Első vagyok, a Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címed nem lesz közzétéve.

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.

Legújabb innen - Testi Gazdagság